Hírek

Spontaneitás és konvenció

61462koverKövér házelnök a házban büdös bunkózott. Jakab Péter jobbikos frakcióvezetőt büdös bunkózta le, és ezt most megvizsgáljuk szenvtelen hűvösséggel. Nem a Kövér mondjon le meggondolatlan indulatával – úgysem fog –, hanem esztétikai szempontból, amelyhez a muníciót Hauser Arnold adja nekünk, aki A művészet szociológiája című alapművében egy egész fejezetet szentelt a spontaneitás és konvenció kérdéskörének. Hogy mi ezek szerepe a mű létrejöttében. A mű esetünkben Kövér házelnök a csimbókos bajuszával, vérben úszó, puffadt szemeivel, de legfőképp azokkal a gőzökkel, amelyek a koponyája űrjét kitöltik. Gomolyognak a duzzadt szeme mögött.

Kövér házelnökből kiszakadt az énje a büdös bunkózáskor. Megmutatkozott a maga pőre valójában az, amit a társadalmi megszokás, a szerep, amit kapott, ennek kötelmei, hogy például késsel, villával eszünk a klubban, taknyunkat nem a földre kenjük és más formaságok amúgy eltakarnak. Ezek a konvenció részei, amit nevezhetünk civilizációnak is, ami az évtízezrek alatt a homo sapiensre ragadt, az Orbán által ideálul állított homo christianusra viszont ezek szerint nem. Az a pillanat, midőn Kövérből a büdös bunkózás kiszakadt, a spontaneitás győzelme volt a konvenció felett, leomlottak a gátak, és ott állott előttünk házelnök úr pőrén és csupaszon.
 
Az ilyesmi organizmust a sarki csehóban bekhendből vágják pofán, búcsúkban és ájtatos körmeneteken vasvellával hajkurásszák, ehhez képest hősünk glóriával a fején ücsörög a házban, mint közjogi méltóság, és egyre másra kiderül, hogy bő rá ez a gatya. Kibukik belőle a vadbarom úgymond, amikor nőket aláz meg, ellenzéki képviselőket egrecíroztat a kamaszok állatkínzó gonoszságával, vagy épp, mint a múltban, amikor negédesen megkért minket, hogy fáradjunk a padlásra fölkötni magunkat. Ezek mind az ő leglényege. Hogy olykor nem bőg, mint egy rossz tulok, az a megszokásnak – másképpen konvenció – köszönhető, civilizációs gátlásoknak, ostoba formaságoknak.
 
Viszont, ha kiterjesztjük vizsgálódásunk körét, ugyanezeket a késztetéseket találjuk mindahány nerhuszárban. Orbán közelebbről – szotyival, pálesszel és kalbásszal – egy falusi párttitkár képét mutatja, trottyos gatyája akár a barna öltönyhöz felöltött fekete cipő, vagy szandálhoz húzott fehér zokni. Németh Szilárd, nos, ő meg Németh Szilárd, hogy például Kósáról már ne is beszéljünk. Amikor lehullanak a díszletek, mind ott áll csupaszon mindenféle érték nélkül, mert képzelt fennköltségüket csupán a hatalomból nyerik. Ha nem méltatlan, Sziddharthát is idehozom igazolásomul, aki, amikor mindenféle hercegkisasszonyokat kínálgattak neki, csak elhúzta a száját.
 
Mind tele vannak ők is nyakig vizelettel és ürülékkel csak, tisztázta így a buddhaság felé menetelve a látszat és való dichotómiáját. És magunk is, amikor kövéreket, orbánokat, és nem utolsó sorban rezsiszilárdokat kínálgatnak nekünk, hogy szeressük őket, lemondóan kell legyintenünk, hogy arra ezek méltatlanok. Hogy momentán épp valami hamis és képzelt ködökben ülnek a maguk Olümposzán, az csak a véletlen és a hülye választók műve, aminek vége lesz. Semmi sem örök, még az istenek is születnek és halnak minduntalan, házelnökök és párttitkárok meg pláne, így, ha Kövérre az örökkévalóság módján – aeterno modo – nézünk, mosolygunk csak rajta.
 
Ebből a szemszögből ő csak egy felkapaszkodott és felfuvalkodott senki, amit az is bizonyít, hogy még csak formálisan sem tud megfelelni annak a szerepnek, amit a konvenció számára ott a pulpituson előírna. Minduntalan kibukik belőle az őstulok, de ezzel mi kezdeni semmit sem tudunk. Félreállunk, letöröljük a tölgyek alatt, ahol szeretünk pihenni. Például én azon is csak mosolygok, hogy ünnep lévén micsoda fennköltségek történnek és hangzanak el máma, és ezzel a tudással, ahogyan pőrén állnak előttünk felfuvalkodott ostobaságukban, már mindegy lesz, mit fognak mondani. Pedig el fog hangozni néhány méretes baromság. De Kövérnek – is – köszönve képesek leszünk a helyén kezelni majd.
 
 
 

Kapcsolódó cikkeink:

30178387_23mNemzeti elvárások / Készült: 2020.09.08
Az állatorvosok – kivéve Hadházy – még nem akadtak ki, mert nincs Vidnyánszkyjuk. Így, mint derék, jámbor és türelmes jószágok, kiérdemelték, hogy az egyetemükön maga Kövér László nyissa meg a tanévet. Ha valaki elmagyarázza nekem, hogy ezeknek miért kell mindenhol ott lenni, meg, hogy miért szentelik fel az utolsó falusi budit is – persze tudom én, csak mégis –, és ezen belül kiváltképp, hogy Kövér Lászlónak mi köze van az állatorvosláshoz, következésképp a tehenekhez és disznókhoz, az nyer tőlem egy hangszórót vagy pöttyös labdát, mondjuk.

30178387_23mKövér elvtárs Brehmje / Készült: 2019.12.22
Kövér elvtárs interjút adott egy közpénzből eltartott, kézivezérelt nyomdaipari terméknek – lánynevén Magyar Hírlap -, amelyben kijelentette, hogy a gyűlölet nem pálya, azzal nem megyünk semmire, majd ezzel a lendülettel végzett állattani besorolást ellenzéki embereken. Karácsony főpolgármestert kiskutyához hasonlította, Hadházy Ákost viszont nem találta meg a Brehmjében. Róla szó szerint így vélekedett: „Zoológiai besorolása szerint Hadházy Ákos, nincsen párja széles e világon”.

pedellusKövér pedellus-népbíró elvtárs / Készült: 2019.11.11
Hadházy táblája “A lónak a faszát” felirattal maga volt a rózsaszínű kifestőkönyv, egy kamaszlány naplója ahhoz a mocsokhoz képest, ami Kövér pedellus szájából mostanság folyik bőven és lankadatlan. Nem is a szókészlet, mert káromkodni is tudni kell, nem is a trágárság, hanem az embert állatnak néző mérhetetlen dölyfű ordítás, a hatalmi gőg és a sötétség, ami szavaiból világlik, ez teszi igazán gyűlöletes figurává a hajdani MSZMP alkalmazottat.

tumblr_pnh90.jpgKövér püspök intelmei / Készült: 2019.09.20
Kövér pedellus a legnagyobb király. Van neki külön hadserege, orrba-szájba büntet mindenféle képviselőket, azt tilt ki a palotájából, akit csak akar, mikrofonokat némít el, szavazógépeket kapcsolgat ki-be, leordítja a képviselők fejét ha úgy esik jól neki, még örülhetnek, ha nem vereti vasra őket. Egyáltalán, azt csinál, amit csak akar. Most például a papoknak mondta meg, merre lakik az úristen, meg, hogy jól viseljék magukat.

tumblr_pnh90Kövér intelligens torokharapása / Készült: 2019.08.24
Annyira jó már, de tényleg pitypangosan örömteli, hogy nagyjaink naponta adják a szellemi muníciót nekünk. Nélkülük az ember olvasgatna meg dudorászna, nézné a fellegeket, ilyenek, így meg csak elmélázik, hogy mit mondott, mért mondta, hogy is mondta. És még csak az sem igaz, hogy nem kellene foglalkozni vele, le sem szarni úgymond, de aztán mégis igen, s nagyon. Hiszen, akkor az volna, ha mindent beleegyezőleg rájuk hagynánk, nagyjaink tévesen azt hihetnék, náluk a bölcsek köve, a seggükből böjti szelek fúnak, és csupa drágakő minden egyes szavuk.