Hírek

Kövér püspök intelmei

tumblr_pnh90.jpgKövér pedellus a legnagyobb király. Van neki külön hadserege, orrba-szájba büntet mindenféle képviselőket, azt tilt ki a palotájából, akit csak akar, mikrofonokat némít el, szavazógépeket kapcsolgat ki-be, leordítja a képviselők fejét ha úgy esik jól neki, még örülhetnek, ha nem vereti vasra őket. Egyáltalán, azt csinál, amit csak akar. Most például a papoknak mondta meg, merre lakik az úristen, meg, hogy jól viseljék magukat.

Eleddig azt hihette az ember, Kövér pedellus világi ember. Erre utalt a volt MSZMP-s munkahelye, meg az is, hogy amikor a haverja elordította magát a parlamentben: “Térdre, csuhások!”, ott röhögött mellette, meg verte az asztalt. Sőt, mindezeken kívül az ember nagy jámborságában úgy tudta, bármiféle papoknak világi ember csak jelenthet, utasításokat nekik nem adhat, mert a főnökük csupán az úristen, meg a püspökük max, ő titkolja el, ha kisfiúkkal malackodnak.
 
Ehhez képest Kövér pedellus most elvárásokat fogalmazott meg velük szemben, hogy úgy mondjuk, utasította a térdre csuhásokat, hogy merre kell terelgetniük a nyájat a választások kapcsán. Akárha Orbán a polgármestereket, hogyha nem generálnak elég szavazatot a szemétdombjukon, akkor valagba lesznek rúgva, most meg a csuhások vállára is felelősség lett rakva. Már ők is számon lesznek kérve, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy Kövér pedellus szeretné.
 
És mégis hogyan, kisapám? Kérdezhetnénk abban a tudatban, hogy az államnak az egyházhoz köze nincs és nem is lehet, és most kiderült, hogy mégis van, mégpedig mennyire hogy van. Hát persze, a kereszténydemokrácia, amit azért találtak ki, hogy bávataggá tegyék az alattvalókat, és a papsággal, mint Orbán kinyújtott karjával terelgessék a sötétség, s így egyben a saját karjaik felé. Viszont, ami itt folyik, az mindennek a legeslegalja. Vagy még rosszabb.
 
Konferenciáztak a reformátusok Szárszón, s olyan szellemi nagyságok mutatták itt az utat, mint a pedellus, a szerencsétlen Trócsányi, meg valami Bogárdi, dunamelléki püspök. Ez utóbbi erősen megfelelni óhajtván a világiaknak, hitet tett az állam és egyház házassága mellett, szétválasztásukat mesterséges dolognak nevezte, s ennek kapcsán szidta az SZDSZ-t és a Momentumot. Gyurcsány és Soros most kimaradt, Trócsányi meg hallgatott, és Ursula vd. Leyenről ábrándozott.

 
Kövér pedellus azonban elemében volt nagyon, és olyan alaptételt állított fel, miszerint a legrosszabb kereszténydemokrácia is jobb, mint akármilyen nem keresztény politika. Túllépve azon, hogy szegény Churchill aforizmáját ilyen ízetlenül megcsavarta, emlékezzünk a másik bölcsességére is, miszerint kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna, amivel szegény Hornra utalt, mi pediglen őt látjuk mindeközben. Csakis őt erre gondolva.
 
Visszatérve azonban arra, hogyan öltött püspöki öltözetet a pedellus, azt látjuk, hogy ezen a Szárszón kijelentette nem is burkoltan, ki felel azért, ha nem rájuk szavaznak a bambák. Így mondta a püspök: “A közösség felelőssége, adott esetben az egyházi közösségekről beszélek, beleértve a lelkészeket és a plébánosokat is.” Továbbá skizofréniának nevezte, ha egy gyakorló keresztény olyan pártra szavaz, amelyik nyíltan tagadja meg a kereszténység programját.
 
Ha a kereszténység programja az, amit Kövér pedellus-püspök képvisel, akkor nem rá szavazni erkölcsi kötelesség. Ez az egyik. A másik meg, hogy kies hazánkban a gyakorló keresztények erőteljes kisebbségben vannak akárhonnan is nézzük, így Kövér pedellus ne nagyon handabandázzon a nem létező kereszténységével. Csak sajnálatosan ezt senki nem mondja meg neki, ez is rám marad, ami viszont visszhang nélküli erőfeszítés, de jó nagyon.
 
És még, ha találok valakit, akit ez elriaszt, elmesélem, amit Kövér elménckedett, hogyan képzeli a dolgokat. Egy katolikus papra utalva magyarázta, ő hogyan tartja kordában a bávatagokat: “Aki nem jófele szavaz, az a következő héten ne jöjjön templomba, csak miután többször jó alaposan meggyónt. De ő nem fog feloldozást adni, mondta a plébános úr.” – böfögte Kövér pedellus göcögve, mi pedig mindeközben érezzük a ganyészagot, és látjuk a kakastollakat az ablak alatt.
 
 

nepszava.hu
Püspöki riposzt: „Ön most viccel velem?” / 2019.09.21.
Kövér László szerint a papoknak, lelkészeknek kötelességük részt venni a kampányban, megkérdeztük a katolikus és református egyház képviselőit, mit szólnak ehhez. - Az egyházi közösségek, papok és lelkészek felelőssége, hogy a hívek a megfelelő kereszténydemokrata pártra szavazzanak – Kövér László házelnök erről is beszélt a Reformátusok Szárszói Konferenciáján. Kétség sem férhet ahhoz, hogy a Fidesz-KDNP-re gondolt. Az eseményről készült felvételek alapján a 444.hu szemlézte az elhangzottakat. Kövér némi szemrehányással illette a református lelkészeket, amiért nem eléggé aktívak a kampányban.

 

Kapcsolódó cikkeink:

tumblr_pnh90Kövér intelligens torokharapása / Készült: 2019.08.24
Annyira jó már, de tényleg pitypangosan örömteli, hogy nagyjaink naponta adják a szellemi muníciót nekünk. Nélkülük az ember olvasgatna meg dudorászna, nézné a fellegeket, ilyenek, így meg csak elmélázik, hogy mit mondott, mért mondta, hogy is mondta. És még csak az sem igaz, hogy nem kellene foglalkozni vele, le sem szarni úgymond, de aztán mégis igen, s nagyon. Hiszen, akkor az volna, ha mindent beleegyezőleg rájuk hagynánk, nagyjaink tévesen azt hihetnék, náluk a bölcsek köve, a seggükből böjti szelek fúnak, és csupa drágakő minden egyes szavuk.

kokardanagy0我是匈牙利人 / Készült: 2019.08.12
Kövér László kezd egészen mélyre süllyedni, a sötétségbe bele az összes elvtársával és cimborájával együtt. Bár túl hosszú utat megtennie nem kell, elég régóta a lehangoló cél közelében van, a mostani magyar-rinyálása azonban egy újabb jelentős grádics. Ebben egy mondaton belül mond ellent önmagának, és még szerencse, hogy ezt a mutatványt egyetlen szón belül nem lehet megtenni (bár arra is képes volna). Akkor e téren már teljesen elérte a mocsarat ezek szerint. Magyar az, akinek négy gyereke van – mondja Kövér -, magyarul tudni nem követelmény, ezen túl van neki tizenhat unokája, akik viszont már magyarul csacsognak.

25_23295_720Az állam, a bírák, meg a Kövér / Készült: 2019.04.25
Kövér László különös dolgot mondott. Bár ez manapság nem újdonság Kövér házelnöknél, olykor, mintha ellenőrizetlenül törnének elő belőle a szavak, mindenféle kontroll nélkül osztja meg hallgatóságával agyának és lelkének elképesztő tartalmait. Mint elfojtott vágyak, tétova remények vagy kőkemény kívánalmak, úgy dől ki belőle az ifjúkori kommunista, hogy a rend, amit óhajtana, MSZMP alkalmazott korában ivódott volna bele, és kívánkozik megint újra a hősi időkbe.