Hírek

Kövér intelligens torokharapása

tumblr_pnh90Annyira jó már, de tényleg pitypangosan örömteli, hogy nagyjaink naponta adják a szellemi muníciót nekünk. Nélkülük az ember olvasgatna meg dudorászna, nézné a fellegeket, ilyenek, így meg csak elmélázik, hogy mit mondott, mért mondta, hogy is mondta. És még csak az sem igaz, hogy nem kellene foglalkozni vele, le sem szarni úgymond, de aztán mégis igen, s nagyon. Hiszen, akkor az volna, ha mindent beleegyezőleg rájuk hagynánk, nagyjaink tévesen azt hihetnék, náluk a bölcsek köve, a seggükből böjti szelek fúnak, és csupa drágakő minden egyes szavuk.

Pedig rossebeket. De mégsem őket akarja az ember megváltani, mert nem lehet, hanem inkább a bávatag nagyközönség kósza figyelmét irányítaná az ember afelé, ne higgy neki, mert megint elment az istened esze, ha volt neki egyáltalán valaha is. Ilyen determinált az ember élete. Hogy nem elég fütyörészni, sétálgatni zsebre vágott kézzel, mert tele az élet veszedelmekkel, tegnap Kásler, ma meg a Kövér, egyik jobb, mint a másik. Ráadásul a pedellus kétszer is volt okos, és az a mi tragédiánk, hogy a képünkbe tolják, s nem ám az a hír, hogy négyet fialt a szamár, hanem, hogy mit mondott a Kövér, mintha volna értelme is annak, amit mond.
 
De azért nézzük, miből élünk. Elsőként kereszténydemokráciáról beszélgetett Szárszón, meggyalázva a helyet. Főleg, amikor jöttek elő belőle a tételmondatok, hogy például “kommunista találmány, hogy a politika és vallás két különböző dolog”, ezen túl az a költői kép sem piskóta, miszerint “ha semmilyen közös meggyőződés nem tart össze bennünket, akkor nem vagyunk még horda sem, akkor magányos hiénák vagyunk, akik bármikor hajlandók átharapni saját fajtársaink torkát is”. És továbbá “a liberális demokrácia ott lépett tévútra, amikor totálissá tette az egyéni szabadságjogokat”.

 
Pluszban és vallomásként az ideális társadalmat a két világháború közti Magyarországban vélte megtalálni, ahol is “a történelmi egyházak egyértelmű igazodási pontot jelentettek a társadalom számára”. Nos, ezekről a zöldségekről köteteket lehetne írni és már írtak is, amikor Horthy félfeudális, fasiszta államáról értekeztek tudósi és irodalmári alapon, míg agyon nem verték a kekeckedőket, vagy el nem üldözték, be nem vagonírozták őket, illetőleg el nem estek a távoli doni harcok mezején. Ami Kövérnek az áhított idea, az már száz éve is dohos volt, erről Ady tudna sokat mesélni.
 
Viszont lekommunistázni azt, aki az állam és az egyház szétválasztását tartja helyesnek és illőnek, nem csak ostobaság, hanem tudatlanság is, ugyanis a szekuláris állam szükségessége és törvénybe foglalása az amerikai alapító atyák kora óta élő valóság. Másrészt, hogy szórakozzunk kicsit Kövér pedellussal, amikor úgy fogalmaz, hogy a politika és vallás egy és ugyanazon dolog, akkor – bár akaratlanul is – a fideszizmus lényegét ragadja meg élén az istennel magával, akit Orbán Viktornak hívnak. Amikor egy fideszes vallásról kezd el beszélni, annak mindig hazugság, izzadság és lopás szaga van ostobasággal elegyest.
 
Mégis hangsúlyosabban inkább azzal a pedellusi gondolattal bíbelődnék, hogy “ha semmilyen közös meggyőződés nem tart össze bennünket, akkor nem vagyunk még horda sem, akkor magányos hiénák vagyunk, akik bármikor hajlandók átharapni saját fajtársaink torkát is”. Ebből nem egyéb világlik ki, mint, hogy a pedellus fél egyedül, és tanácstalan. Nem fizikai értelemben reszket a sötétben, hanem herótja van az önálló gondolkodástól, s ez nyomon is követhető. Bimbózó ifjúságában az MSZMP kebelében tevékenykedett, később pincsiként ment a gazdája után annak liberális, polgári, keresztény majd fasiszta útján. Most épp itt járnak.
 
Kövérnek önálló gondolata soha nem volt, ha lett volna, nem jutott volna ilyen mélységekbe. Sőt, az is megállapítható róla, hogy mindig szüksége van egy falkára, egy vezérre, egy meggyőződésre, amit szervíroznak neki kistányéron, enélkül elveszik. S hogy most a vallással is összezagyválja a sodródását, az is egyértelművé válik, nem hisz az önálló akaratban, s abban sem, hogy az ember külső kényszerek, fenyegetések és jutalmak ígérete nélkül is tudhat jó lenni, hogy Isten és vezér nélkül is van erkölcsi norma. Az látszik sajnálatosan, hogy Kövér pedellus elvárja és igényli az útmutatást és irányítást.
 
Nem egyéb így ő, mint egy arctalan tömeg gondolat, kreativitás, érzelem nélküli tagja, akit irritál, ha mások rendelkeznek azzal, amivel ő nem. Második fellépésén alá is támasztotta ezt, amikor tárlatot nyitott meg, és kijelentette: “Nem a mesterséges intelligencia térhódítása aggasztó, hanem ezzel párhuzamosan az emberi intelligencia csökkenése.” Ezt láthatta borotválkozás közben. És zárásként azért arra is utaljunk, itt, minálunk nem a szabadság miatt harapják át egymás torkát az emberek, hanem a falkából való kiűzetés miatt – lásd Simicska -, s amit Kövér pedellus rendszeresen delirál, az arra való, hogy ne történjen vele is ugyanez. Ezért beszél zöldségeket, vagy meggyőződésből. Viszont ez a veszélyesebb.
 
 

168ora.hu
Kövér László: Aggasztó az emberi intelligencia csökkenése / 2019.08.23.
Szerencsések, akik az emberi lélek által képesek tükrözni a valóságot a mesterséges intelligencia korában - hangsúlyozta az Országgyűlés elnöke pénteken Pápán, az Új Tengeri Selyemút - Magyarország neves kínai festőművészek szemével című tárlat megnyitóján, amelyet a magyar-kínai diplomáciai kapcsolatfelvétel 70. évfordulója alkalmából rendeztek. Kövér László elmondta, hogy a tárlaton 24 kínai művész 28 alkotása látható, amelyek magyar földön születtek és a magyar tájat mutatják meg. Szerinte nem a mesterséges intelligencia térhódítása aggasztó, hanem ezzel párhuzamosan az emberi intelligencia csökkenése.

444.hu
Tarlós szerint az ellenzéki kampány felforgatás, destabilizációs kísérlet, ami mögött az SZDSZ-esek állnak / 2019.08.23.
Ha valamivel érdemes kampányolni Budapesten, az a régi jó SZDSZ-ezés. - A meggyengült ellenzéki pártelitek megélhetési alkuja, biznisze az önkormányzati választási összefogás - jelentette ki Tarlós István az Inforádió Aréna című műsorában. Az interjút az MTI szemlézte, amely szerint Tarlós kijelentette: „ezek az ellenzéki pártok feladták az elveiket és már nincs saját eszmerendszerük. A főpolgármester az ellenzéki kampányt felforgatásnak, destabilizációs kísérletnek nevezte, ugyanis az állítólagos diktatúra elleni küzdelemről beszélnek. Ezt elsősorban Karácsony Gergely stábja teszi” - fűzte hozzá.

 

Kapcsolódó cikkeink:

363416Áder meg az idegen eszmék / Készült: 2019.08.21
Állt ott a pecás az augusztusi verőben, körötte komor képű ólomkatona-bohócok, és fölolvasta, amit elé raktak. Máskor aláírja, amit megkap, mindent aláír, és ezek szerint mindent fel is olvas. Nem több ez az ember, mint egy felhúzhatós zenebohóc, de jól él belőle. Most azt olvasta fel az elalélós, szügyig keresztény ünnepen, hogy “Otthon az, ahonnan kitessékeljük az idegen eszméket.” – És ez már egyáltalán nem tréfadolog, ha van egy Takaró Mihályunk a pakliban, őt pedig ismerjük a zsidó lapocska Nyugattal és az idegenszívű Esterházyval.

d_mtz2017106A Novák-életérzés / Készült: 2019.08.17
Nincsen nagycsaládos hangulatjel a Facebookon. Erre jutott Novák államtitkár borongva, és messzeringó “Hogy is van ez….?” kérdéssel fejezi be a nyaralásának befejezéséről szóló tudósítást, mert jön a munka “komoly beszélgetésekkel”. Novák államtitkár három gyerekével fotózkodott, amikor elkezdett neki hiányozni a nagycsaládos hangulatjel. A legkisebb gyerek is tíz éves forma, és egész eddig nem fedezte fel annak a rohadt emotikonnak a hiányát, csak most, hogy szülni kell államilag, és a Facebook is kezd sorosista ellenséggé válni.

reflejo_almaSemjén pelenkája és más történetek / Készült: 2019.08.15
Úgy alakult az élet, hogy ma ismét Semjén elvtárssal kezdjük az elmélkedést, miután és aztán természetszerűleg egészen máshol érünk partot. Olybá tűnhetne, hogy én pikkelek a pátoszos gyilkosra, pedig dehogy. Csak nézegetem őtet, hallgatom a mérhetetlen bölcsességét neki, ahogy vinnyogva szeretne megfelelni a főnöke hóbortjainak, s ettől mindig beleszalad a kifent rohamkésbe. Nem lehet egyszerű a nyamvadt élete, ahogy huhogva köröz fölötte a rézfaszú bagoly, készen arra, hogy pokolra szálljon vele, mert aki Istent megcsalja, azt elviszi az Ördög.

10212Kiflicsücsök / Készült: 2019.08.14
Semjén Zsolt, minősített szarvasgyilkos Assisi Szent Ferenc szobránál kurválkodott Csopakon, fölavatva azt és beszélve róla, hogy a természetben mindenkinek megvan a saját helye. Igaza van, az övét is tudjuk. Nem ott, hanem egészen máshol lenne, mégsem ott van, ahol lennie kellene. Szent Ferenc az állatok, a kereskedők és a természet védőszentje, ezen kívül apostoli szegénységben élt, sőt, madarakkal suttogó is volt, Semjén Zsolt meg az, aki. Meghatározhatatlan organizmus, legfőbb ismertetőjegye, hogy imád állatokat gyilkolni, ilyképp ez a fellépése maga az anakronizmus.

kokardanagy0我是匈牙利人 / Készült: 2019.08.12
Kövér László kezd egészen mélyre süllyedni, a sötétségbe bele az összes elvtársával és cimborájával együtt. Bár túl hosszú utat megtennie nem kell, elég régóta a lehangoló cél közelében van, a mostani magyar-rinyálása azonban egy újabb jelentős grádics. Ebben egy mondaton belül mond ellent önmagának, és még szerencse, hogy ezt a mutatványt egyetlen szón belül nem lehet megtenni (bár arra is képes volna). Akkor e téren már teljesen elérte a mocsarat ezek szerint. Magyar az, akinek négy gyereke van – mondja Kövér -, magyarul tudni nem követelmény, ezen túl van neki tizenhat unokája, akik viszont már magyarul csacsognak.

50c542772bePöttyös seggünk lengeti a szél / Készült: 2019.06.26
Kelet hatalma a mi domború mellkasunkon tört meg, Nyugat civilizációja széles hátunk mögött indult virágzásnak.” – Ezt a csudálatos, dagályos baromságot Prohászka Ottokár, a nagy zsidózabáló – ki más – mondta, míg azonban most meg Kásler miniszter ezt idézve kérelmezi a főnénit, hogy hadd állíthasson monumentális Attila-emlékművet, és kész is vagyunk teljesen. Főleg akkor, ha azt is tudjuk, hogy mindez a magyarságkutatással kapcsolatos, és az előterjesztés, amelyet a főnéninek benyújtanak, más cukiságokat is tartalmaz, és kurva sok pénzt kér, amit biztosan megkap majd.