Hírek

Böfiszag

43380292Mindeddig megvolt az emberben az a kínzó érzés, ami a hiánnyal jellemezhető, hogy valami nincs meg, vagy valami fájón elveszett, amitől félsódéros az ember. Hogy hiába a teremtés koronája és mégsem egészen az. Mostantól ez megszűnt. Immár teljesen tudjuk, mivégre vagyunk a világon, hogy megalakul a Nemzeti Szoptatási Bizottság, aminek balázspéterileg szintén oly jó része lenni. A grémium összetétele még nem ismeretes, de én férfi elnököt ábrándolok az élire, sőt, a tagok is mind hímek volnának, mert mit tudhat a szoptatásról egy nő, akinek a konyhában a helye.

Novák Katikát mutatóba bevenném azért a kvóta kedvéért, aki a hidakon csattogó családok-évés zászlók tövében családi kisbuszban, családi mosollyal, családilag magyarázná a magyar anyatej magyar előnyeit, valamint magyar (meg pöttyös is). Illetve családi. Nemzetünk erős lesz nagyon. Olyan értékekkel, mint Svejk hülye tábornokának hadserege, amelyik este megeszi a gulyást, kikakálja magát, majd aludni tér. Reggelre kelve pedig nincs erő, ami neki ellenállna. A magyar anya is csak egyet szoptat, és már indul is az összeszerelő üzembe GDP-t gyarapítani.
 
És ennyi az első szusz vagy felindulás. Viszont többet én a szoptatás aktusán élcelődni nem akarok, mert ez, és, hogy bizottsága van meg pláne nemzeti, csak a tünete annak, hogy ránéz az ember a Novák Katikára, és Lebensborn érzete van, meg Ratkó beütése, s, e kettő elegye a NER családügye és szaporítási buzgalma. Számok vannak pátoszba csomagolva, fönnakadt szemekkel családoznak, most már szoptatnak, hogy a kedves vezetőnek kilegyen a létszám az autógyárban, illetve legyenek most már kis katonái is neki. Viszont családi autóért és CSOK-ért egészséges ember nem csinál gyereket.
 
„…Hallod-e egyetlen fiam. Én vagyok oka életednek. De nekem volt gyönyörűség gügyögésedet is hallanom. Te valóban nem kérted az életet tőlem, ez így igaz. Tehát nékem kell hálásabbnak lennem nálad, azért, hogy itt vagy, ezt követeli a meggondolás. És ez az első tétel. És mégis én vagyok kénytelen korholni téged, amiért elégedetlen vagy azzal, amit tőlem kaptál. Figyelj ide! Én nem vagyok felelős az egészért, én is áldozat vagyok: a szenvedélyeimé és érzelmeimé. És ez a második tétel…” – Remélem felismerjük e végtelen bölcsességben Füst Milánt.

És nem azért idéztem őt, mert ez a heppem, meg, hogy dicsekedjek, hanem, mert a szülőség és szülővé válás minden gyönyöre és gyötrelme benne van ebben Ezeknek a soroknak babahintőpor, popsikenőcs és gügyögés illatuk lengedez, míg viszont a CSOK-nak, a családi autónak meg állott, használt pelenka szaga van, amely súlyosan megüli az országot, beleivódik az orrba. Nemhogy a gyerekcsinálástól, az élettől is elmegy az ember kedve, de, hogy most már a szoptatásnak is van bizottsága, s pláne nemzeti, az arra bizonyság, hogy ezek degeneráltak.
 
És főként gonoszak. Egy élet keletkezése vagy elvesztése csak a vad romantikában nemzeti ügy, amúgy erősen magánjellegű gond, öröm vagy borzalom, ha pedig statisztikává teszik, aljasság. Mert, azt lehet mondani, hogy egyél, nekem nősz nagyra szentem, de, hogy a hazának vagy pláne Orbánnak, az nemcsak a ritmusa miatt nem jön ki, hanem a filozófiája miatt sem. Amikor vezényszóra toszat a hatalom, akkor elveszi az alattvaló személyiségét. A NER-katona biztosan tud a családi adókedvezményre gondolva szeretkezni, a többieket nem tudom.
 
Az a szaporodási kézikönyv, amit ezek a gondolataikkal kiadtak, fasiszta-kommunista, amiben meglepő semmi sincs. Nem adhatnak mást, mint mi lényegük, s jelenlegi kilátástalan helyzetünkben egyebet nem tehetünk, mint a képükbe röhögünk. Mert képzeljük el azt az abszurdot, amikor Németh Szilárd is beszáll majd nagy csinovnyik buzgalmában a szoptatás örömeinek reklámozásába. Akkor mondhatjuk majd el, hogy megálljunk, mert ez itt a Kánaán. De addig munka van: verejtékes hazáért kefélés de úgy, hogy a talpaink mindeközben egymásra lépnek. Ez a magyar Káma Szútra.
 
 

24.hu
Megalakul a Szoptatást Támogató Nemzeti Bizottság / 2020.08.01.
A szoptatás segítéséhez magas szintű, egyetemi szervezésű oktatásban részesülnek a szakdolgozók és az orvosok. - Emlékeztettek, a családbarát szemléletnek megfelelő infrastruktúra megteremtésére, fejlesztésére tavaly mintegy 6,36 milliárd forinttal támogatott a kormány 50 szülészeti osztályt és 14 perinatális intenzív centrumot; további 3,4 milliárdból számos intézményben megteremtették a családközpontú szülészeti ellátás feltételeit, melyek magukban foglalják az anyatejgyűjtő állomások fejlesztését, illetve a várandós és a szülés körüli időszak pszichés támogatásának segítését is. Emellett 2021. július 1-jétől a csecsemőgondozási díj mértékét is emelik a jelenlegi 70 százalékról az édesanya teljes fizetésének mértékére – áll az Emmi közleményében.

 

Kapcsolódó cikkeink:

43380292Gyerekszag / Készült: 2019.09.07
Van nekünk a talonban ez a bájosan visszataszító képünk, amelyet nem átallottak közzé tenni az ügynökségek, s ezen a fotón a demográfiai csúcson férfiak ücsörögnek székeken sorban, néznek szúrós tekintettel a kamerába bele az örökkévalóság számára, de már most elfeledve mégis. Lehangoló az egész. Elmegy az ember kedve az élettől is, nemhogy a gyerekcsinálástól, s nem azért, mert gusztusa szerint nem kerül megfelelő állapotba, nem ihletődik, mert még a füle is lekonyul, hanem, mert fölteszi magában az egyetlen releváns kérdést, miszerint: ezeknek?

orban-demog5Orbán demográfiai harca fasiszta program / Készült: 2019.09.07
Azt csak a környezetében élők tudják megmondani, hogy Orbán tudatosan vagy ösztönösen követi a fasiszta állam egyes lépéseit, de a végeredmény szempontjából ennek nincs jelentősége. Orbán fasiszta állama elérkezett Mussolini fasiszta államának egyik legfontosabb programjához, a születések számának emeléséhez. “Egy nemzet politikai, morális és gazdasági erejének legalapvetőbb és leglényegesebb eleme a demográfiai erejében rejlik,” jelentette ki Mussolini 1927. június 26-án egy beszédében. Orbán a III. Demográfiai Csúcson (már az elnevezés is fasiszta) Mussolini bukott programját hirdette meg.

d_mtz2017106A Novák-életérzés / Készült: 2019.08.17
Nincsen nagycsaládos hangulatjel a Facebookon. Erre jutott Novák államtitkár borongva, és messzeringó “Hogy is van ez….?” kérdéssel fejezi be a nyaralásának befejezéséről szóló tudósítást, mert jön a munka “komoly beszélgetésekkel”. Novák államtitkár három gyerekével fotózkodott, amikor elkezdett neki hiányozni a nagycsaládos hangulatjel. A legkisebb gyerek is tíz éves forma, és egész eddig nem fedezte fel annak a rohadt emotikonnak a hiányát, csak most, hogy szülni kell államilag, és a Facebook is kezd sorosista ellenséggé válni.

reflejo_almaSemjén pelenkája és más történetek / Készült: 2019.08.15
Úgy alakult az élet, hogy ma ismét Semjén elvtárssal kezdjük az elmélkedést, miután és aztán természetszerűleg egészen máshol érünk partot. Olybá tűnhetne, hogy én pikkelek a pátoszos gyilkosra, pedig dehogy. Csak nézegetem őtet, hallgatom a mérhetetlen bölcsességét neki, ahogy vinnyogva szeretne megfelelni a főnöke hóbortjainak, s ettől mindig beleszalad a kifent rohamkésbe. Nem lehet egyszerű a nyamvadt élete, ahogy huhogva köröz fölötte a rézfaszú bagoly, készen arra, hogy pokolra szálljon vele, mert aki Istent megcsalja, azt elviszi az Ördög.

11020_orbanBüfi és lyukas koton / Készült: 2019.02.14
Módfelett és érthetetlenül okos politológusok, szakértők és más jól fésült emberek úgy fogalmaznak eltartott kisujjal, hogy Orbán Viktor Mihálynak ismét sikerült tematizálni a közbeszédet, holott csak egy szélhámos politikai kalandor büfizett nagyot. Valami gusztustalan massza is kijött belőle közben véletlenül, a sárgarépa és félig emésztett szotyoladarabok pedig ott virítanak most a csámpásra taposott cipőjén. Voltaképp ennyi lenne az egész.