Hírek

Orbán demográfiai harca fasiszta program

orban-demog5Azt csak a környezetében élők tudják megmondani, hogy Orbán tudatosan vagy ösztönösen követi a fasiszta állam egyes lépéseit, de a végeredmény szempontjából ennek nincs jelentősége. Orbán fasiszta állama elérkezett Mussolini fasiszta államának egyik legfontosabb programjához, a születések számának emeléséhez. “Egy nemzet politikai, morális és gazdasági erejének legalapvetőbb és leglényegesebb eleme a demográfiai erejében rejlik,” jelentette ki Mussolini 1927. június 26-án egy beszédében. Orbán a III. Demográfiai Csúcson (már az elnevezés is fasiszta) Mussolini bukott programját hirdette meg.

Orbán a demográfiai hanyatlást a két világháborúban bekövetkezett népességfogyásnak tulajdonította, ami azért is nevetséges, mert csaknem 75 év telt el a második világháború óta, amit Orbán átkeresztelt polgárháborúnak (nincs itt szükség Magyar Tudományos Akadémiára, majd a mindenttudó Vezér megmondja, mi a helyes tudományos álláspont). Emellett Mussolini népesedéspolitikai programja megelőzte a második világháborút, a demográfiai kérdések már korábban is napirendre kerültek. Méghozzá egy tipikusan fasiszta program részeként. Mussolini a női és férfi szerepek erősítésével, valamint pénzzel akarta a születések számát növelni, akárcsak Orbán.

 
Orbán a “Demográfiai Csúcson” kijelentette, “akkor győztünk, hogy ha egy olyan családtámogatási rendszert tudunk felépíteni, hogy a gyermeket vállalók garantáltan jobb életszínvonalon élnek, mintha ugyanezek az emberek nem vállaltak volna gyermeket”. Egy fasiszta állandóan harcban áll, és mindig győzni akar. Mussolini is “csatatérnek” tekintette a szülőszobákat, ahol a nemzet jövője dől el. Az is jellemző, hogy csak a fasiszták képzelik azt, hogy a nők társadalmi szerepének korlátozásával és anyagi támogatással megoldható, hogy a nők több gyereket szüljenek. Már Mussolini fasisztái is úgy vélték, hogy a nők túlságosan önállóvá és karrieristává váltak, és nem azzal foglalkoztak, ami a dolguk: hogy otthon maradjanak és gyerekeket szüljenek.
 
Ezzel összefügg az anyagi támogatás: ne kelljen a nőnek dolgozni, illetve ne jelentsen anyagi nehézséget a gyermekvállalás. Orbán ezt a pénzért szülőgéppé váló nőkről szóló fasiszta elvet úgy fogalmazta meg, a nő akkor fog szülni, ha ő úgy érzi, “már azzal, hogy gyermeket vállaltál, anyagilag egy előnyösebb helyzetben vagy, mintha azt a döntést hoztad volna, hogy nem vállalsz gyereket”. Mussolini fasiszta állama ennek a gondolatnak megfelelően segélyeket adtak az öt évnél fiatalabb gyerekeket nevelő anyáknak. Kövér beszédével összhangban teljesen betiltották az abortuszt. Adókedvezményt kaptak azok, akik gyereket vállaltak, és Mussolini ugyanolyan állami hiteleket adott, mint Orbán, amely hitelek visszafizetéséből gyerekenként elengedtek 10 százalékot.
 
Nehezítették a nők munkavállalását, a nők kevesebb pénzt kaptak ugyanazért a munkáért, hogy ne dolgozzanak, hanem szüljenek, magasabb tandíjat kellett fizetniük, hogy szüljenek és ne tanuljanak. Akkora volt a népesedési nekibuzdulás, hogy 1933 novemberében a fasiszta állam felhívására egy nap alatt 60.000 pár tartotta esküvőjét, a Duce pedig 1000 menyasszonynak ajándékozott pénzt, bölcsőt és babának kelengyét. Van még mit tanulnia Orbánnak Mussolini fasiszta államától, de e tekintetben jó úton jár, mert demográfiapolitikája tökéletesen követi a klasszikus fasiszta mintát.
 
Ehhez rendelkezik egy ízig-vérig fasiszta államtitkárral, Novák Katalinnal (aki valamiért a szülés helyett a karriert választja, amivel önmaga cáfolja a propagandát), aki megalakíthatná a fasiszta egyesületeket, mint a Fasiszta Bábák Szövetségét és az Anyák és Újszülöttek Nemzeti Szervezetét (L’Opera Nazionale per la Maternitá ed Infanzia). Kijelölésre vár még az Anyák és Gyermekek Napja, ami különbözik az anyák napjától és a gyereknaptól is. Ha mindent jól csinálnak, és hűségesen másolják Mussolinit, ugyanarra az eredményre számíthatnak, mint Mussolini fasiszta állama: 1921 és 1939 között ezer lakosonként 29,9-ről 19,9-re csökkent a születések száma Olaszországban. Nem több gyerek született a fasiszta népesedéspolitika eredményeként, hanem kevesebb.
 
Ez alátámasztotta azt a társadalomtudományi tényt, hogy a szexista propaganda, a férfiasság és a nőiesség hangsúlyozása, a nők anyagi tehermentesítése a munkavégézés alól, a nők bekényszerítése a háziasszony szerepbe, a nők szülőteheneknek nézése, szülőgépekké való átnevelése, az adókedvezmények, a hitelek, az anyagi juttatások, a szülésért pénzt programja nem befolyásolja jelentősen a szülések számát, ellenkezőleg. A fasiszták erőszakos társadalomátalakítási törekvései, a macsó férfi és a gyerekszülésben önmegvalósító nő ideálja nem több, hanem kevesebb gyerek születéséhez vezet. A nők nem a pénzért szülnek, és nem akkor vállalnak örömmel és boldogan gyermekeket, ha pénzt kapnak érte. Ezt csak az olyan bunkó fasiszták képzelik, mint Orbán, Kövér, Mussolini és társaik.
 
A nők szülési hajlandóságát sokkal jobban befolyásolja, hogy hogyan érzik magukat egy társadalomban. Egyenjogú félnek kezelik őket, vagy eszköznek, szülőgépeknek, alacsonyabbrendűnek és alattvalónak tekintik őket. A fasiszta propagandával ellentétben, sokkal szívesebben vállalnak gyermeket azok a nők, akik nincsenek elzárva a társadalmi érvényesülés elől, és nincsenek a konyhaasztalhoz és az ágyhoz kötve. Az önmagával elégedett, szabad és boldog ember, az autonóm és szabad polgár vállal gyermeket, nem a kényszerített vagy lefizetett alattvaló és rabszolga. E tekintetben pedig a fasiszta állam fordított helyzetet teremt, mert a fasiszta állam alattvalója nem érzi jól magát, és ígérgethet neki a Duce akármennyi pénzt, nincs kedve szülni és életet adni másoknak.
 
Ezért a magyar népesedéspolitikai első hasznos és kívánatos lépése Orbán fasiszta diktatúrájának megszüntetése, a NER felszámolása, és az ilyen pocsék fasiszták eltávolítása lenne a közéletből, mint Orbán, Kövér és az egész fideszes fasiszta bűnszervezet. Ezzel szemben Orbán a beszédében a demográfiai adatok pozitív megváltozását olyan feltételekhez kötötte, mint a szomszédos országok fasiszta erősödése és az osztrák, valamint az olasz fasiszták hatalomba való visszatérése. Ez még polgárháborúkhoz és világháborúhoz is vezethet, mint korábban mindig, ezért a magyar nőknek nemcsak alattvalókat kell szülni Orbán fasiszta bűnszervezetének, hanem golyófogókat is az elmebetegek háborúihoz.
 
 

444.hu
TGM: Fénykép - 444 / 2019.09.06.
Ezekre hallgassak? Ezeket kövessem? Őket tiszteljem?Nekik engedelmeskedjem? Nekik higgyek? Tamás Gáspár Miklós hitetlenkedik. - A demográfiai csúcs alkalmából Orbán Viktor magyar miniszterelnök a karmelita kolostorban fogadta a... Mondja a közlemény. - Orbán Viktor magyar miniszterelnök (senkit) nem fogadott a karmelita kolostorban. A karmelita kolostor már II. József óta nem karmelita kolostor, legföljebb volt karmelita kolostor, sarutlan karmelitákat nem látunk ott, mindenkin van cipő …

hvg.hu
Valaki magyarázza el Kövér Lászlónak, mi a családon belüli erőszak / 2019.09.06.
Kövér László házelnök a III. Budapesti Demográfiai csúcson elmondott beszédében jó mélyre nyúlt a magyar nők méhébe, és egyértelművé tette, hogy az, ami a magyar nők reprodukciós szerveiben történik a legszemélyesebb közügy, szülni kell, nincs mese. Ezt viszont a kövéri világban nem lehet csak úgy, bele a világba csinálni, kell hozzá egy család, mármint úgynevezett normális család, vagyis egy férfi és egy nő. Ebben a gondolatmenetben pedig a beszéde egy adott pontján eljutott oda, hogy a rossz oldalon állnak, és a halál kultúráját szolgálják Európában azok, akik a családot nem a szeretet, hanem az erőszak fészkeként állítják be. Ideális esetben a család tényleg a szeretet fészke, de sajnos ez nem mindig így van. A házelnök beszéde például azok után hangzott el, hogy Magyarországon két hét alatt két férfi megölte a gyerekét, a feleségét, majd saját magával is végzett.

index.hu
Találják ki, hány nő fért be az első sorba a születésszám növeléséről szóló budapesti konferencián! / 2019.09.06.
A választ az Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-oldalán közzétett kép adja meg. - Az sajnos nem derül ki a képről, hogy a nők már el is mentek-e szülni, vagy még a konyhában vannak.

RTL Híradó – Orbán Viktor: a gyermeket vállalók jobb életszínvonalon élhetnek - 2019.09.05. - Ha a gyermeket vállalók jobb életszínvonalon élhetnek, mintha nem születtek volna gyerekeik, akkor lehet sikeres a magyar családtámogatási politika - ezt mondta Orbán Viktor a 3. demográfiai csúcson. A miniszterelnök szerint ezt a célt még nem érte el a kormány, és a következő pár évben még nem is fogja. A rendezvényen több külföldi, jelenlegi és korábbi állami vezető is részt vett. A Jobbik szerint jelenleg a gyereket vállaló családokra szegénység vár. - Link: //rtl.hu/rtlklub/hirek/orban-viktor-a-gyermeket-vallalok-jobb-eletszinvonalon-elhetnek

index.hu
Átvernek, ráadásul mi álljuk a cechet / 2019.08.25.
Tudatosan, szisztematikusan és mindenféle akadály nélkül manipulálják az országot a közmédiával. - Lehetne legyinteni, hogy ugyan, ez most egy aprócska tévedés, kis hiba, amúgy is kit érdekel, minek ezen rugózni. De nem véletlenül hallgatják el a megszólaló pártködődését. Egy pártpolitikus kevésbe hiteles, mint egy civilnek látszó szakértő. A gond az, hogy ez a fajta manipuláció nagyon tudatosan, szisztematikusan és rendszeresen zajlik, nemcsak a családtámogatási intézkedésekkel, hanem mindennel, ami a kormánynak fontos.

 

Kapcsolódó cikkeink:

d_mtz2017106A Novák-életérzés / Készült: 2019.08.17
Nincsen nagycsaládos hangulatjel a Facebookon. Erre jutott Novák államtitkár borongva, és messzeringó “Hogy is van ez….?” kérdéssel fejezi be a nyaralásának befejezéséről szóló tudósítást, mert jön a munka “komoly beszélgetésekkel”. Novák államtitkár három gyerekével fotózkodott, amikor elkezdett neki hiányozni a nagycsaládos hangulatjel. A legkisebb gyerek is tíz éves forma, és egész eddig nem fedezte fel annak a rohadt emotikonnak a hiányát, csak most, hogy szülni kell államilag, és a Facebook is kezd sorosista ellenséggé válni.

reflejo_almaSemjén pelenkája és más történetek / Készült: 2019.08.15
Úgy alakult az élet, hogy ma ismét Semjén elvtárssal kezdjük az elmélkedést, miután és aztán természetszerűleg egészen máshol érünk partot. Olybá tűnhetne, hogy én pikkelek a pátoszos gyilkosra, pedig dehogy. Csak nézegetem őtet, hallgatom a mérhetetlen bölcsességét neki, ahogy vinnyogva szeretne megfelelni a főnöke hóbortjainak, s ettől mindig beleszalad a kifent rohamkésbe. Nem lehet egyszerű a nyamvadt élete, ahogy huhogva köröz fölötte a rézfaszú bagoly, készen arra, hogy pokolra szálljon vele, mert aki Istent megcsalja, azt elviszi az Ördög.

kokardanagy0我是匈牙利人 / Készült: 2019.08.12
Kövér László kezd egészen mélyre süllyedni, a sötétségbe bele az összes elvtársával és cimborájával együtt. Bár túl hosszú utat megtennie nem kell, elég régóta a lehangoló cél közelében van, a mostani magyar-rinyálása azonban egy újabb jelentős grádics. Ebben egy mondaton belül mond ellent önmagának, és még szerencse, hogy ezt a mutatványt egyetlen szón belül nem lehet megtenni (bár arra is képes volna). Akkor e téren már teljesen elérte a mocsarat ezek szerint. Magyar az, akinek négy gyereke van – mondja Kövér -, magyarul tudni nem követelmény, ezen túl van neki tizenhat unokája, akik viszont már magyarul csacsognak.