Hírek

Csaba László: Orbán most magából csinált bűnbakot

73881446_166A teljhatalom miatt minden bajért őt okolhatják, azért is, amiről nem tehet – mondja az akadémikus, aki szerint lesznek komoly gondok.

Nem tudja a jobb kéz, hogy mit csinál a bal.
A Magyar Hangnak értékeli így Csaba László akadémikus a koronavírus-járvány ellen hozott kormányzati intézkedéseket. Orbán Viktor korábbi tanácsadója érthetetlennek nevezi a kórházi ágyak kiürítését és kommunikációját. A professzor úgy látja, a katonák kivezénylése a kórházakhoz, cégekhez nem oldja meg a válságot. A gazdasági mentőcsomag elindulása előtt megbukott.
 
Ahogy az egészségügyi, úgy a gazdasági intézkedésekből is kiviláglik, nagyon nagy a szakadék a döntéshozók és a döntések által érintettek között. Azt is mondhatnám, párhuzamos világban élnek.
Közgazdászként úgy véli, valódi segítség nélkül a kisebb cégek  közül nagyon sok tönkre fog menni, ami jelentősen növeli majd a munkanélküliséget. 24.hu Hiú reménynek tartja a gyors visszapattanást a világgazdaságban, a magyar pedig már  járvány előtt is lassult, a részleges karantén pedig visszavetett mindent. Csaba László a  magyar gazdaság zsugorodásáról azt mondja, az valahol a két szélső becslés, a 3-10 százalék közötti félúton lesz.
Többet kellene tenni a munkahelyek megőrzéséért, nem lenne szabad hagyni elfutni a költségvetési hiányt, védeni kellene a forintot, át kellene csoportosítani erőforrásokat, leállítani a nagy állami beruházásokat.

 Nincs közbizalom a kormány iránt

Őt nagyon meglepte, hogy egy ilyen erősen központosított rendszer döntéseit mennyire nem fésülték össze.
A jegybank monetáris politikája nincs összhangban a kormány fiskális intézkedéseivel. A monetáris eszközözök egyébként sem mindenhatóak, hiszen hiába van olcsó pénz a rendszerben, ha a befektetők bizalma megingott, nem vesznek fel hitelt.
A bizalmi szempontból nagy problémának tartja, hogy az Orbán-kormány beszélőviszonyban sincs a munkaadókkal és a munkavállalókkal, intézkedései kiszámíthatatlanok. Szerinte ez vezetett oda, hogy nincs meg a kormány iránti közbizalom, ami pedig most nagyon fontos lenne.
 

Már mindenért Orbán felelős

Teljesen felesleges volt a felhatalmazási törvény, már a kormány kezében volt minden eszköz, ami a válság kezeléséhez kell.
Ennek a – száz évvel ezelőtti gondolkodásra utaló – rendszernek, amely szerint a központban mindenre tudják a választ, van egy hátulütője. Minden felvetődő nehézségért – még ami nem is miatta következett be – az egyszemélyi vezető lesz a felelős, és nem mutogathat senkire, amikor a nyakába szakadnak a problémák. Márpedig a válság legjobb kezelése mellett is súlyos következményekre lehet számítani. Minden bajért a pártközpontot, vagyis a kormányt és személy szerint Orbán Viktort fogják hibáztatni az emberek.
A professzor hosszan sorolja, miért lehetnek már most is sokan elégedetlenek, és azt mondja, biztos abban, hogy tömeges lesz a kiábrándulás. A válság súlyosan visszaveti a fogyasztást, amire a Fidesz az uralmát építette,
ezzel a mindenhatóság mítoszának csúfos vége lesz.
Orbán is tudja, hogy nem lesz aranykor, amiről Matolcsy György MNB-elnök beszél. Olyan gazdasági megrázkódtatás jöhet, amit az emberek el sem tudnak még képzelni. Futótűzként terjedhet majd az elégedetlenség, és olyanok is elmennek majd szavazni, akiket eddig nem érdekelt a politika. Szerinte ezt a folyamatot erősítheti és megrengeti a rendszert, ha a britek kilépése miatt 13-15 százalékkal kevesebb uniós pénz jön és már a haveroknak is kevesebb jut.
 
KORONAVÍRUS - MÉG TÖBB HÍR A TÉMÁBAN
 
Csaba László szerint új politikai erők jelennek majd meg, ráadásul egyre több lesz az olyan fiatal, az időseknél jóval pragmatikusabb szavazó, akinek a szocialisták vagy Gyurcsány Ferenc kormányzása csak a történelemkönyvből ismert.
 
 

www.atv.hu / videó
Orbán: Számunkra idegen felfogás a munkanélküli segély meghosszabbítása / 2020.05.15.
Az Egyenes Beszéd vendége Komjáthi Imre alelnök, MSZP.

 

Kapcsolódó cikkeink:

gabor-gyorgyA kormány a kereszténységet emlegetve hazudja végig a járványidőszakot / Készült: 2020.05.05
A magyar demokratikus keresztények pártja személyiségi jogi pert indít egy karikatúra ellen. Mivel a koronavírus-járvány tetőzésekor egy grafikában látják a veszedelmet 2020-ban, Gábor György vallástörténésztől kértünk tanácsot, miként védekezhetünk a KDNP ellen...?

dszzs2018128A miniszterelnök május 3-ával megbukott… / Készült: 2020.05.01
Az nem megy, hogy bejelentem: május 3-a a járvány magyarországi csúcsa, majd másnap bejelentem, hogy egy nappal később, azaz május 4-én érettségi vizsgák következnek, aztán néhány nap késéssel azt is, hogy kinyitnak a strandok. Azt is mondták, hogy a járvány ugyanazon a szinten marad, de ez nem egyéb, mint összevissza beszélés. Ennek megfelelően kell értékelni az október-novemberi jóslatot; ennek pont ugyanannyi a valószínűsége, mint amit eddig mondott” – ezt nyilatkozta a Hírklikknek Falus Ferenc volt tiszti főorvos Orbán Viktor péntek reggeli rádióinterjúja kapcsán, amelyben a miniszterelnök bejelentette, hogy ősszel visszatér a vírus. Azt is mondta a szakember, hogy semmi nem indokolja a veszélyhelyzet fenntartását.

70613Az egészségügy lehet a banánhéj, amin Orbán elcsúszik / Készült: 2020.04.16
Egyelőre még korai kimondani, hová vezet Orbán és a Fidesz számára a koronavírus-járvány és annak a kezelése. Nagyon hosszú válság elé nézünk, hetekig-hónapokig eltarthat még a jelenlegi helyzet. Egy biztos: az utcára nem fognak kimenni tüntetni a felháborodott emberek – már csak a kijárási korlátozások miatt sem. Orbánék erre játszanak” – fejtette ki megkeresésünkre Szentpéteri-Nagy Richárd, aki szerint, a külföld már látja, amit a hazai közvélemény jó része még nem: a kormány nem válságot kezel, csak a politikai hasznot lesi. Az alkotmányjogásszal, politológussal arra is kerestük a választ, van-e értelme a parlament ülésezésének a felhatalmazási törvény idején.