Hírek

Politikai maszturbáció az ország házában

30yrkeccsA Fidesz nevű csürhület, ami önképzőkörnek indult, és valami végzetes tévedésből fakadólag párttá alakult, hogy azonmód meginduljon az elzüllés útján, tegnap elérte saját ormait. Létezése beteljesítette önmagát, mert ennél messzebb nem mehet, és vissza sem tud jönni soha már. Ez a pillanat akkor következett be, amikor az országházbéli gyalázat után eltelten vigyorogva fotózkodtak, öregecske, jelentéktelen alakok a hasban szűk öltönyükben, táskás, véreres, ostoba de egyben végtelen öntudatú szemekkel, és a világ összes mocskával a lelkükben.

Aki arra teszi fel az életét, hogy főállású politikus lesz, csípőből jellemtelen senkiházi, aki csak a hatalom önmagáért valóságáért cselekszi ugyanezt, minden gonoszságra alkalmas. Aki a politikából gazdagszik meg, bűnöző, aki emiatt egy országot tesz tönkre, háborús bűnös, aki hülye, az is marad, aki aljas, az fideszes. És most, hogy fölvázoltam a nem fiatalokat, nem demokratákat és egyre kevésbé embereket, gondoljunk bele abba, hová jutottunk, illetve mivé lett ez a banda, amelyik harminc évvel ezelőtt arra tette fel az életét, hogy a tanárainak helyébe ül, és bolsevikabb lesz a nagypapájánál.
 
Tegnap a déli órákban elfogadtak egy politikai nyilatkozatot, ami saját magukat teszi meg minden dolgok eredőjének és végcéljának, olybá tűnik, hogy a történelem velük kezdődött, és tegnap a fotózkodással ért véget. 2012 előtt posztkommunizmus volt, mondja a csürhe, ilyképp az igazi rendszerváltást az ő kormányzásuk hozta el csakis, és ebből a gondolatból nyílegyenesen fakad a következtetésük, aki ebben – az ő kormányzásukban – nem vett vagy vesz részt, nem a nemzet része, hiszen nem részese az általuk elhozott megváltásnak.

 
Tegnap az történt meg, hogy végérvényesen birtokba vették az ország házát, elűzve onnan mindenki mást, és ki is jelentve egyben, hogy rajtuk kívül más nem is való oda. Ellenzék nélkül is működik a parlament, hangzott el régebben, és országgyűlés nélkül is van kormányzás, derült ki mára. Ilyképp és tulajdonképpen igazi újdonság nem is történt tegnap, hacsak annyi nem, hogy már nem csak fű alatt és szordínósan írják át a történelmet, kiradírozva onnan mindenkit maguk mellől, hanem ünnepélyes politikai nyilatkozatokkal is. Sikerülni is fog nekik 1984 módján.
 
Hiszen gondoljuk bele abba, egy ma huszonöt éves, két gyerekes magyar ember, aki épp CSOK-ért áll sorba, voltaképp mást már nem is ismer. Orbán adta neki a munkát, a kedvezményes kölcsönt, ő védte meg a migránsoktól, mint ahogyan most a vírustól, ő szónokol a fesztiválokon, ő van a tévében, rádióban, újságokban, havat lapátol és vizet terel, maszkokat vesz át és alkalmasint levezeti a szülést. A rajta kívül álló világ halvány képekkel jelenik meg olyan alakok formájában, akik mindeme jótéteményeket akadályozzák, és rátörnek a nemzetre szünet nélkül, miattuk halnak a nyugdíjasotthon lakói.
 
Mindezt eddig is tudtuk, mert ebben élünk. Tegnap azonban a történelem számára is írásba foglaltatott, hogy a Fidesszel kezdődött el minden, és minden bele is tér vissza, ők az egyetlen, öröktől való és soha véget nem is érő entitás és esszencia, az örök egyház élén az istennel. Ilyen történt tegnap, ami úgy paccsant a parlament falai közt, mint a friss tehéntrágya, szétfröccsent a falak között és gőzölög ott azóta is. De még ezt is el lehetett volna játszani jobban, de ezeknek ez sem ment. Valami pátosszal indultak, a végére meg úgy vigyorogtak ott bávatagon, mint egy csapat férfi csoportos erőszaktevés után.
 
Viszont nem árt summázni, mi is történt tegnap azzal a politikai nyilatkozattal. Ünnepélyesen kinyilváníttatott, hogy az egyedüli rendszerváltó erő a Fidesz, Antall József is kommunista volt, Orbán Viktor a nemzetalapító, a történelem velük kezdődött és velük ér véget. A megváltás megtörtént, a Föld kifordult a sarkaiból, meg ilyenek. A sarki kocsmában az ilyen habitusra kiköpnek, és még arra sem méltatják, hogy pofán verjék az efféle degeneráltakat. Ezek meg fényképezkednek önmagukban, önmagukról önmaguknak. Politikai maszturbációt végeztek, ezért érhetett fülig a szájuk. Ez történt tegnap, meg a világvége.
 
 

hirklikk.hu
Melyik Orbán Viktornak higgyünk? (Egyiknek sem…) / 2020.05.03.
Egyedül ünnepelte a rendszerváltás 30. évfordulóját május 2-án a Fidesz. Érthetően, hiszen az alábbi nyilatkozat híven mutatja: a kormánypárt igyekszik teljes mértékben kisajátítani a rendszerváltozást. Most már nem úgy, hogy Orbán Viktor 1989-90-es szerepét erősíti, hanem egész egyszerűen, áthelyezi a rendszer megváltozását 2010-re, a 2/3-os hatalom megszerzéséhez kötve, illetve a régi Alkotmány kidobásához és az Alaptörvény Fidesz általi elfogadásához. - Pontosan tudjuk, hogy az elmúlt tíz év Fidesz-uralma mit hozott el az országba, és azt is, hogy Orbán Viktor, miközben ellenfeleit igyekszik múltbéli megszólalásaikkal, tetteikkel a sarokba szorítani, ő maga szinte mindenben megváltoztatta véleményét. Akár többször is …

www.atv.hu / videó
Ilyen volt az ellenzék nélküli Parlamenti ünnepség / 2020.05.02.
Ünnepi ülésen emlékeztek meg a szabad Országgyűlés harminc évvel ezelőtti megalakulására. Az ülésen az ellenzék nem vett részt, a pártok külön-külön tartottak megemlékezést. A kormánypárti képviselők politikai nyilatkozatot fogadtak el a népképviseleti rendszer 1990-es visszaállításáról. Áder János köztársasági elnök ünnepi beszédében a koronavírus-járvány miatt nemzeti összefogásra szólított fel.

444.hu
Egyedül ünnepelte a Fidesz a „szabad országgyűlés” 30. születésnapját / 2020.05.02.
Ahogy akkor is, most is összefogásra van szükség Magyarországon - írta a kép alá Orbán, amin csak fideszesek ülnek. - Az ünnepségen egyébként fontos pillanatokban mindig előlépő Áder János köztársasági elnök mondta el az ünnepi beszédet. Többek közt az alábbiakat: „Magyarország demokratikus, független jogállam. Szabad ország. Olyan ország ... bla bla …

 

Kapcsolódó cikkeink:

ovm_gyuloletTanulmány az életünk / Készült: 2020.05.02
Az Európa Tanács közzé tett egy jelentést vagy tanulmányt a média helyzetéről, és megállapította azt, amiben élünk. Sajnálkozik nagyon a tanulmány, hogy nahát, milyen elkeserítő a helyzet Oroszországban, Lengyelországban meg kies hazánkban. És fölsorolja, amit Gizi néni minden nap lát, ha bekapcsolja a dobozt, vagy bedobják neki az aznapi helyi Pravdát, vesetleg megvesz a vegyesboltban egy bulvárlapot, mert kíváncsi arra, hogy Ördög Nóra miért sírt Mici miatt. Ezt akkor tudhatja meg, ha előtte elolvas egy szöveget Gyurcsány kurvaannyáról, és arról, hogy Soros az ördög, a kedves vezető viszont maga az angyalok kara.

dszzs2018128A miniszterelnök május 3-ával megbukott… / Készült: 2020.05.01
Az nem megy, hogy bejelentem: május 3-a a járvány magyarországi csúcsa, majd másnap bejelentem, hogy egy nappal később, azaz május 4-én érettségi vizsgák következnek, aztán néhány nap késéssel azt is, hogy kinyitnak a strandok. Azt is mondták, hogy a járvány ugyanazon a szinten marad, de ez nem egyéb, mint összevissza beszélés. Ennek megfelelően kell értékelni az október-novemberi jóslatot; ennek pont ugyanannyi a valószínűsége, mint amit eddig mondott” – ezt nyilatkozta a Hírklikknek Falus Ferenc volt tiszti főorvos Orbán Viktor péntek reggeli rádióinterjúja kapcsán, amelyben a miniszterelnök bejelentette, hogy ősszel visszatér a vírus. Azt is mondta a szakember, hogy semmi nem indokolja a veszélyhelyzet fenntartását.

68699Taps a halálnak, avagy a bátor százharminchárom / Készült: 2020.04.21
A helyzet most is nehéz, és még nehezebb lesz. Mindegy, hogy az ellenzék mitől fél, az legyen az ő dolguk. Nekem százharminchárom bátor ember kell, az ország százharminchárom legbátrabb embere. És azok önök itt, a kormánypárti oldalon.” – Ez a szózat a kedves vezető szájából hangzott el janicsárjai felé a felhatalmazási törvény elfogadásáért vívott heroikus küzdelem során-közben, ami, mint tudjuk, végül győzelemmel zárult. Hogy a francba ne zárult volna azzal, ez a százharminchárom gondosan válogatott hős ugyanis.

vm_istenCefreszagú úristen / Készült: 2020.04.15
Azt hiszem, baj van. Tegnap a Szent Margit Kórház főorvosa sikított bele a büdös magyar éjszakába, és olyat mondott, amitől elhervadnak a csillagok: