Hírek

Ferde a képe vagy nem ferde?

vezerlocsillagunkTegnap reggel, amikor a nyúl még meg sem igazán érkezett, csak úgy félúton volt a kék ibolya és a zöld erdő közt, és Krisztus urunk sem támadott föl teljesen, csak nyújtózkodott csupán meg a szemeit dörzsölte, tehát ide s tova elég korán kijöttek az adatok, hogy mennyien kapták el a kórságot kies hazánkban, és mennyien haltak bele sajnálatosan. Ezt pedig a sajtópari termékek közzé tették, az ilyet hírnek nevezik ugyanis. No most, az egyik orgánumnál hozzászólt egy nyájas olvasó, mondván, menjen az orgánum és annak újságírója az annyapicsájába, hogy még húsvétkor is csak a rémisztgetéssel van elfoglalva, kelti a pánikot, ennek semmi se szent.

Karácsony, illetve advent óta az ilyet bízvást nevezhetjük szent szánkó mentalitásnak, amely arról ismerszik meg, hogy fölháborodik, ha a valóság belepofátlankodik a pátoszába. Most is voltak olyan orcátlan alakok, akik nem átallottak épp a szent ünnepen megmurdelni, azok se néznek se Istent, se embert, meghalnak, amikor kedvük szottyan. A liberális sajtó meg velük riogat, összejátszanak ezek, Soros irányítja az egészet meg a Gyurcsányi. Ehhez képest milyen derűs mindig miniszterügynök elvtárs a szkafanderjében. Most is, midőn meghőmérőzték, s látták, készül épp kihűlni, pálinkát óhajtott pajkosan, ezzel is jelezve, mennyire a nép egyszerű gyermeke ő. (És tényleg, csak másként.)
 
Tán még kacsintott is olyan róka módra, ahogyan Kádár apánk szokott. Neki krumplileveses volt a képe, Orbáné velőspacalos, az idő körbefordult. Az a bohózat egyébként, amit Orbán itt, ezekben a napokban előad, minden pénzt megér. A faszi elemelkedett az anyaföldtől, vibrálva levitál a bávatag népeknek, hőmérőzteti magát meg jópofizik. Ha nem lenne elrémisztő, hogy egy katasztrófa felé tántorgó országban teszi ezt, még mókás is lehetne, így azonban csak lehangoló. Van ebben az egészben valami végtelenül mucsai, ahogyan olykor ingujjban, máskor meg talpig fehérben nyüzsög, mindenhol ott igyekszik lenni, kampányol a hullákon csűrdöngölve.

 
Ez lesz a módi most már végtelen időkig. Mert az igazságügyi minisztere szintén tegnap egy interjúban kifejtette, ha lesz olyan rendelet, amit most kiokádnak magukból, és hasznosnak bizonyul a rezsim számára, azt majd megszavaztatják a parlamenttel, és máris nem rendeleti lesz a kormányzás. Azt mondta ezzel az őt kérdezőnek egyébként, ami amúgy a módi, hogy pofád befogod. Az a megdönthetetlen bizonyítéka létezésének jogosságára, hogy kétharmada van, a nép tehát akarja őt nagyon. Hogy miképp kerekedett ki ez a szám, arról nem beszélünk, egyáltalán az egész művelt nyugat kussoljon, örüljön, hogy luk van a seggén.
 
Mindez ugyan mellékszál, de mutatja azt a közeget, amelyik a tükröt okolja a képe ferdesége miatt, a valóság elmegy a francba, halottakkal nem foglalkozunk, húsvét van, ha ugyan Bosch képére való is, de a miénk. Tudjuk már, az a téma, hogy kinyílott a pitypang, így, ha egy írás a valósággal való egyezést mutat, az csak a véletlen műve lehet. Egy diktatúrának ha ugyan el nem is nézzük, de megértjük ebbéli buzgalmát és törekvését, de, hogy az alattvalónak se legyen igénye az igazságra, az már delikát. Ez a permanens ünnep állapota, amit drága nagyanyám örökbecsűjével tudok lefösteni, aki így szokott rendet vágni a családjában ilyen húsvétokon: nem beszilünk, ünnepülünk.
 
Ehhöz tartjuk magunkat, és az alattvalói igényeken kívül – miszerint ne keltsen a sajtó pánikot azzal, hogy közli, nagy a baj –, jól látszik az is, hogy minden nagyon jó, mindennel meg vannak elégedve. Miniszterügynök elvtárs mindenütt ott van, megvéd minket, s ha és ugyan olykor hullanak is az emberek, az a Karácsony bűne, később majd másé. A nyájas olvasó is bizonyára, aki elemi erővel háborodott fel, hogy a valóság nem passzol a képzeletéhez, akkor is valószínűleg csodálkozik, ha ő lesz soron, és a halálos ágyán fuldokolva meg bugyborékolva olyan testamentumot tesz majd, meg ne írja senki az elmúltát, mert csorbát szenved az ünnep fénye. A szentmise véget ért, menjetek locsolni.
 
 

www.atv.hu / videó
Nem elegendő a kormány válságkezelése? / 2020.04.13.
Az Egyenes Beszéd vendége Vadai Ágnes alelnök, DK.

www.atv.hu / videó
Politikai játszma a nyugdíjasokkal? / 2020.04.13.
Az Egyenes Beszéd vendége Z. Kárpát Dániel alelnök, Jobbik.

www.atv.hu / videó
Egyre több a reményvesztett munkavállaló / 2020.04.13.
Az Egyenes Beszéd vendége Komjáthi Imre alelnök, MSZP.

index.hu
Juncker: Az EU-nak nevén kellett volna neveznie azt, amit Orbán csinál / 2020.04.13.
A magyar miniszterelnököt barátságosan diktátorozó volt bizottsági elnök egy régi-új fenyegetést is lát az európai horizonton. - AZ EURÓPAI UNIÓNAK NEVÉN KELLETT VOLNA NEVEZNI A DOLGOKAT, ÉS KEMÉNYEBBEN KELLETT VOLNA FELLÉPNIE A MAGYAR KORMÁNNYAL SZEMBEN, MELY A KORONAVÍRUSRA HIVATKOZVA HATÁROZATLAN IDŐRE BIZTOSÍTOTTA MAGÁNAK A KORLÁTLAN HATALOMGYAKORLÁST. - - nyilatkozta hétfőn a Politico európai kiadásának Jean-Claude Juncker egykori európai bizottsági elnök. A hivatali ideje alatt Orbán Viktorral kutya-macska barátságot ápoló veterán luxemburgi politikus a magyar miniszterelnök „minden észszerű határon túlmenő“ politikáját hibáztatta azért, hogy „nem sikerült elsimítani az EU-n belüli kelet-nyugati konfliktust“. Juncker állítása szerint azt gondolta, hogy az Unió legalább a koronavírus-törvényt látva a sarkára áll, ehhez képest a szervezettől csak „a helyzet vizsgálatá“-ra meg más efféle óvatos dorgálása futotta.

 

Kapcsolódó cikkeink:

237048Mumus, a mi mumusunk / Készült: 2020.04.03
Orbán Viktor Mihályt, úgy is mint diktátor, mindenféle alakban ábrázolják ezekben a napokban idegenszívű sajtótermékek a világ összes tájain, riogatva olvasóikat, hogy lám, van egy ország, ahol ilyenek történhetnek még mindig. Ilyen emberek teremnek, ilyen hülye népek vannak, hogy hagyják, sőt tapsikolnak neki. Se szeri, se száma az elriasztó sajnálkozásoknak, például nem tudom, hollandul miképp hangzik az édes, jó teremtőm mit tettél te velünk, de biztosan valami kattogó zakatolás, mint amikor készül fölrobbanni a kotyogó.

vm_csizsmaÖvék ez a cirkusz / Készült: 2020.03.25
Még egy ilyen helye nincs a világnak, mint Neria, amelynek ura olyan, akár egy infantilis óvodás, uralkodó osztálya galeribe verődött, degenerált maffiózók, népe pedig bávatag szellemi egytálétel szenteltvízzel locsolva. És így egyben mind a Szíriuszról jöttek csodaszarvasháton, mert Szűz Mária ezt mondta nekik a kanyarban. Tegnap megérkeztek a maszkok az egzotikus, messzi Kínából, és a kedves vezető jó gazda módján személyesen ment átvételezni és összetaperolni azokat. Ilyen pitiáner despotát se hordott még a hátán a föld, amint érezni, hogy a maszkok szemrevételezése közben szuszogva számolja magában a szavazatokat.

apocOrbán Viktor megment, Orbán Viktor meggyógyít / Készült: 2020.03.06
Mielőtt teljesen és visszavonhatatlanul, pláne végérvényesen megmurdelunk ettől a koronától, egy másfajta náthától és főleg valami jóképű kórházi szepszistől – ami boldogság mostanában mintha feledésbe merülne –, vigasztaljon minket az a tudat, hogy viszont most Orbán Viktor Mihálynak milyen mennyire is jó. Lubickol a manus a gyönyörökben, migráncsok, vírusok, félelmek és reszketések garmadája, amik úgy jöttek neki, mint egy falat kenyér. Már épp a romákkal kellett riogatnia, nemzeti konzultálni róluk, amikor érkezett a felmentő sereg Erdogan és a járvány képében.

4131787web70A párhuzamos valóság egy veszélyes dolog / Készült: 2020.02.21
"Van néhány száz – ha még emlékszünk rá: 200 ezer + 1 – liberális, aki képzelt diktatúrában él. Mint az a katona, aki folytatja a háborút, mert elfelejtettek szólni neki, hogy véget ért. Ők magukat független értelmiségnek nevezik. Ezek az állítólagos független értelmiségiek hajlékonyak, sokféle ideológiával tudnak azonosulni, idomulni aktuális világtrendekhez, csak maradhassanak megmondó pozícióban. Ha valaki megkérdőjelezi a monopóliumukat – miszerint ők mondják meg, mi a teljesítmény, mi a jó irodalom, mi a rossz –, az készüljön fel a verbális lincselésre: könyörtelenül kifészbukozzák. "

orban-kapMagyarország Kapitány megmenti a világot / Készült: 2018.05.21
A napfelkelte kutyagumi ahhoz képest, hogy végre megint Orbán Viktor ragyog Európa egén! Ez a hős, aki mindannyiunk szerencséjére magyarnak született, végre a kezébe veszi a dolgokat. Amely dolgok már nyolc éve a kezében vannak, kivéve, amit zsebre vágott, mert az  már a zsebében van. Vagy más zsebében, megőrzésre.