Hírek

Övék ez a cirkusz

vm_csizsmaMég egy ilyen helye nincs a világnak, mint Neria, amelynek ura olyan, akár egy infantilis óvodás, uralkodó osztálya galeribe verődött, degenerált maffiózók, népe pedig bávatag szellemi egytálétel szenteltvízzel locsolva. És így egyben mind a Szíriuszról jöttek csodaszarvasháton, mert Szűz Mária ezt mondta nekik a kanyarban. Tegnap megérkeztek a maszkok az egzotikus, messzi Kínából, és a kedves vezető jó gazda módján személyesen ment átvételezni és összetaperolni azokat. Ilyen pitiáner despotát se hordott még a hátán a föld, amint érezni, hogy a maszkok szemrevételezése közben szuszogva számolja magában a szavazatokat.

A maszk az új gumicsizma, a vírus az új migráncs, Magyar György az új Soros. Semmi sem változik, csak Orbán csúszik egyre lejjebb a hatalom-alkoholizmusban, olykor elvonási tünetei vannak, ilyenkor ordít a téren. Putyin, Erdogan se kutya, sőt, ha lehet, még nagyobb sátánok, mint a miénk, de ilyenre azért nem vetemednek, hogy egy Facebook fénykép miatt kivitessék magukat a reptérre csomagokat nézni. Egy diktátor is lehet elegáns, ez a miénk nem az, megőrizte parasztgyerek-jellegét, ilyképp térdünket csapkodva kellene kiröhögnünk, ha nem a mi bőrünkre menne ki a játék, de arra megy. Politika lett a járványból, és ezek a jellemtelen férgek tapicskolnak benne.
 
Eléggé unalmas volt hallgatni, hogy hónapokon, éveken keresztül az ellenzék, és mindenki, akinek nem tetszett a pofája, bevándorláspárti volt. Most mindenki víruspárti, aki rajtuk kívül áll, és ennek a fele sem tréfa. Mert, míg Jolán néni ugyan rettegett, hogy turbánosok megtosszák és elveszik a keresztény kultúráját, és ezt a félelmet a kedves vezető és aljas csapata szeretettel táplálgatta is, most új alapokra helyezték a játszmát. A közvetlen halálfélelemre játszanak rá, az elemi ösztönökre, miszerint rajtuk kívül az egész tágas világ Jolán néni életére tör, miközben éppen ők szarják keresztbe a legelemibb előírásokat is, mondjuk épp a parlamentben.

 
Vagy mindenütt másutt. Ez az ő bajuk, viszont tudatlanságra és félelemre alapozni a hatalmat olyan középkorias, de a gondolkodásuk minden téren úgyis feudális, tehát nincs itt semmi látnivaló, tessenek oszolni. Ezt a királyság jeleget erősíti egyébként mostanság Orbán médiatevékenysége is. Hajlamos volt eddig is a megváltó szerepében tündökölni, most lubickol a gyönyörökben, míg meg nem feszítik. Ez akkor fog bekövetkezni, amikor személyesen aggatja az átvett maszkokat jól kiválogatott, letesztelt, tünetmentes nyugdíjasok orcájára, ha már az óvodák bezártak, és nem lehet pöttyös labdát osztogatni, ami biztos terep volt ezidáig.
 
Ez csak a cirkusz része, a színjátéké, mert alig leplezetlenül a válságos helyzetet arra óhajtja használni a galerimaffia, hogy bebetonozza a hatalmát végleg és visszavonhatatlanul. A kilencven napos felhatalmazás nem elég, korlátlan idejű kellene, s amiért ez nincs meg, az ellenzék víruspárti. Most azt kell eldönteni, hogy ez aljas vagy alávaló, esetleg ocsmány ténykedés és létmód, tessenek eldönteni. Nekem volnának más jelzőim is, de akkor meg azt mondanák rám, hogy mocskos a szájam. Az. S nem restségből vagy önös szándék miatt, hanem kényszerítő erők okán, hogy az ember tehetetlenségében nekilát ordítani, s ezt nem lehet virágnyelven.
 
Úgy tudnám jellemezni a helyzetet, mint mikor A rettenthetetlen című filmben Mel Gibson William Wallace-ként, midőn épp koncolták őt föl a király pribékjei, beleordította a halálába, hogy szabaccság. Így vagyunk épp most. Hogy a mi királyunk épp egy sugárhajtású gép rakterében fosztorgat nejlonokba rejtett maszkokat, az csak azt mutatja, a kor változott, a módszer nem, a tudatlanság erő, a szabadság szolgaság a klasszikust idézvén. Karanténban fölerősödnek az ember érzékei, szinte hallja, ahogy a gyönyöröktől Orbán szuszog, s amikor ettől sugárban kezd okádni, még nem tudja, hogy a kórt kapta-e el, vagy csak a kedves vezető váltja ki a bajt. Ez utóbbi, egyelőre.
 
 

www.pupublogja.hu
Gyermekkori álmok / 2020.03.24.
Tisztán látszik, ő szándékozik lenni a nemzet megmentője, ezért tiltotta el a nagy ho-ho-horgászt a nyilvánosságtól, ezért ért mindenhez a vírus keltetésétől a segglyukon keresztül történő lélegeztetésig - és minden nap imádkozhat egy kis földrengésért, de már megint ezeknek a piszok horvátoknak van szerencséjük. Pedig milyen jól mutatna az összedőlt stadionja romjain álarcban, egyik kezében permetezőszárral, másikban egy megmentett kisgyerekkel, lába körül ott téblábolhatna hű kutyája Nárcisz, akit nagy valószínűséggel ő vert félig agyon, nagy örömet szerezve ezzel a Főméltóságú Asszonynak - mégiscsak jobb ez így, mint a napszemüveg éjnek idején is... Úgyhogy van még néhány napunk diktátor nélkül, élvezzük ki a kisebb rosszat, a koronavírust...

444.hu
Biankó csekket íratna a kormány a parlamenttel a veszélyhelyzetre / 2020.03.25.
Nem a kormány pénteken benyújtott felhatalmazási törvénye vezeti be az orbáni diktatúrát, de ettől még teljesen érthető, ha egy ellenzéki képviselő azt mondja, hogy ekkora túlhatalmat ő nem szavazhat meg. A kormány pontosan ezért írta így meg a törvényt. - A kormány lényeges jogi korlátokat iktatna ki a tervezetével, és látszik az is, hogy a javaslatot azért most és azért ilyen formában nyújtották be, hogy javaslat sürgősségi tárgyalását nem támogató ellenzéki képviselőket a magyarság gyilkosainak állíthassák be.

168ora.hu
Orbán Viktort is elöntötte a hála a kórházi dolgozók iránt, szivecskét ragasztott az ablakába / 2020.03.25.
Kiragasztott és kivilágított szívekkel fejezik ki az egészségügyben dolgozóknak a hálájukat az emberek egy kedves kezdeményezést követve, Budapest több szállodája, valamint magánházak ablakában is megjelentek már a kedves gesztusok. Ezt a mozgalmat követi most Orbán Viktor miniszterelnök is – hívja fel a figyelmet a fejleményre a Ripost.

hirklikk.hu
Kinek a zsebében van 3000 milliárd? / 2020.03.24.
Van-e annál gusztustalanabb hazugság, amit most a magyar kormány – Gulyás Gergely száján keresztül – elkövetett. Van-e annál undorítóbb, hogy miközben az ország nagyobbik fele, a felnőtt lakosság zöme azért izgul, hogy túlélje ezt a válságot, és szorít, igen szorít azért, hogy a vezetés képes legyen kezelni a helyzetet, hogy valódi mentőövet dob majd neki, a mi kormányunk azt közli, hogy most ő 3000 milliárd forintot hagyott a magyar emberek zsebében, mégpedig azzal a mentőcsomaggal, amelyet Orbán Viktor ismertetett. - Rendben van, hogy a miniszterelnök minden olyan tájékoztatót magára vállal, amikor valami segítséget, átmeneti könnyítést kell bejelenteni; hol fáradt erőművészként jelenik meg a facebook oldalon, hol pedig a felelősség által nyomasztott elnökként, elfogadom: ez a szerepjáték jár neki …

 

Kapcsolódó cikkeink:

actual_vm2Szarháziak / Készült: 2020.03.22
Varga Juditnak úgy két évvel ezelőtt túl sok érdeme nem volt. Hogy nő létére ügyesen tudott labdázni, az maximum cirkuszi mutatvány, de annak se nagy vaszisztdasz, más nők lehet, ügyesebben dekáznak. Ilyen korú bírósági fogalmazó is rengeteg van, nő is sok van köztük, ám lehet, nem mindegyiknek ilyen náci, acélhideg a szeme, mint az övé. Ez azt is mutatja, ilyen készségekkel miért lehetett hirtelen-gyorsan miniszter, aki most Hitlerhez méltó felhatalmazási törvényeket terjeszt be olyan kitételekkel, hogy aki nekik nem tetszőt mond, minden skrupulus nélkül lecsukható.

20200319kor1Advent kifulladásig / Készült: 2020.03.21
Azért foglalkoznak a lelkünkkel is, és ez, amennyire megnyugtató, annyira megható is egyszerre. Hogy most már sehol máshol az elcseszett világon élni nem akarunk, csakis itt, a házfalakról csorgó vöröslő fájdalom töviben, épp a stadion mellett. Azt mondta a katonák utcára zavarásáról a főnökük ugyanis, hogy olyanokat válogattak a feladatra, akiknek már van ilyen tapasztalatuk, akik már az adventi riogatásban is részt vettek. Akkor a szent szánkókat őrizték a liberális hordáktól terroristákra hivatkozva, most bizalmat gerjesztenek a géppisztolyukkal a vírusra mutogatva. Okot és indokot mindig lehet találni.

bank-4938130Most múlik pontosan / Készült: 2020.03.20
Holott semmi sem indokolta, semmiféle józan érv vagy megfontolás, csütörtökön megjelentek a katonák a magyar cégeknél, hogy ott csináljanak valamit, nem tudni mit. Péntekre aztán a katonák fölbukkantak az utcákon is, hogy “erősítsék a bizalmat a lakosságban”. Hogy kinek az irányában szükséges a bizalmat karabélyokkal noszogatni, ez is egy kérdés, amire soha nem lesz meg a válasz. Mindenesetre kitetszik az, hogy Orbán Viktor a kezdeti bénultság után nagyon belejött, felfedezte a soha vissza nem térő lehetőséget arra, hogy úgymond törvényekre hivatkozva vezesse be a diktatúrát, amit most lánynéven veszélyhelyzetnek hív.