Hírek

Végtelen történet

kepernyufotdIfj. Lomnici Zoltán a NER egyik külső oszlopa, a CÖF esze, aki közmédiás blogján elmélkedik jó pénzért “A konzervatív Debrecen, mint a nemzeti ellenállás fővárosa” címmel, és nem történeti munkát tesz le az asztalra. Csak utal 1849-re és 1944-re, a gondolatmenet esszenciája a mai vészterhes idő, midőn Budapest elesett, így újra Debrecen töltheti be a konzervativizmus hátországában a kiemelt közigazgatási központ és pertinax acis nemzeti ellenállás új „fővárosának” szerepét.” Csak épp azt nem teszi hozzá, hogy amice. De erről még mesélek.

Ifj. Lomnici Zoltán bevette magát tehát az esőerdőbe, és várja az ellenséget, akit Isten, haza és a degeneráció nevében le kell győznie. Évtizedekig fogja várni, a háborúnak már az emléke is odaveszik, de neki még csattog a protkója, amellyel Lenin fiúkat vacsorálna, ha lennének. De nincsenek. Az se baj, készültségben kell lenni, éberség elvtársak, éberség, sőt, a haza nem lehet ellenzékben. Valami ilyesmi gőzök lehetnek ifj. Lomnici Zoltán fejében, ami az ő baja, de valaki szólhatna neki a haverjai közül, hogy nézzen már végig magán, és gondolja meg, mit is lát.
 
Ízlelgessük azért ezt a nemzeti ellenállás ideáját, pláne pertinax acis. Régen volt az, úgy Horthy idejében, hogy a tekintetes urak deákul társalogtak, illetve dehogy társalogtak, csak beböfögtek néhány kifejezést kártyázás közben, hogy emelkedettségüket igazolják. Így tett a szentháromság a faluban, a tanító, a kisbíró és a plébános, így nyilvánultak meg Mikszáth és Móricz dzsentri hősei, és már helyben is vagyunk. Ez a pertinax acis egyébként állhatatos küzdelmet jelent, mert én is tanultam latint.
 
Ifj. Lomnici tehát állhatatosan, konzervatívan, nemzetileg áll ellent Debrecenben. Két kérdés van, minek áll ellent, mely ellenség fenyegeti őtet, a másik meg, hogy megkérdezte-e erről a debrecenieket, vagy csak úgy lerohanná a várost konzervatívan, és ezentúl az összes békemenet ott abszolválódna, és virágkarneválnak neveznék. Azért érdekelne, hogy ifj. Lomnici mi elől készül menekülni, mert például az én városom is elesett, de nem tapasztalok vörös terrort, és migráncsok sem grasszálnak az utcámban.

 
Egyáltalán semmi olyan nem történik, amitől bárkinek is menekülnie kellene. Például a szomszéd Józsi – aki vérhülye fideszes – is jól van, még nem haraptam át a torkát, amióta hatalmon vagyok de iure, mert de facto ez semmit nem jelent, amice. Most akkor én is okos vagyok? De ez csak egy kis tüske volt, mert, hogy mit jelent a nemzeti, konzervatív eszme, azt Kövér pedellus mutatta meg, midőn a Nagy Imre emlékmű helyén fölavatta az ocsmányságukat sujtásos ruhában és komcsizva. Ez már elég unalmas, de jobbat nem várhatunk.
 
Visszatérve azért még ifj. Lomnici hülyeségére, tudjuk az eredetét, miszerint a haza nem lehet ellenzékben. Ezt a tekintetes és méltóságos Vitéz Alcsúti Orbán Viktor jelentette ki, viszont, miután Budapest elesett, meg még számos város, azt is ő mondta, hogy a Fidesz nyert. Akkor ezt beszéljék meg ifj. Lomnicivel, döntsék el már végre, hogy menekülni kell-e, lövészárkokat ásni, ilyenek, vagy maradhat a hivatal a várbéli erkélyen, és nem költöztet-e oda Karácsony árva gyerekeket esetleg. Pokol lehet ezeknek a fejében, és nem lennék a helyükben.
 
Mindenesetre azt tapasztalni, én is azt látom a városomban, hogy a narancsfiúk (és lányok) egyelőre nem értik a helyzetet, ismerkednek a sorssal. Mégpedig azzal, hogy nem élet és halál urai immár az ország összes szegletében, és ettől meg vannak szeppenve. Be vannak szarva úgymond, mert azt tételezik, hogy viszik őket a kivégző osztag elé, mint ahogyan ők tették nem is egyszer. Ilyen nézőpontól még logikus is a menekülés, viszont az is kitetszik, emiatt a háborúnak soha nem is lesz vége, ez egy végtelen történet immár.
 
Sajnálatos módon ugyanis nem tanulnak és nem felejtenek. Leginkább azt képtelenek megtanulni, hogy más is él a világon rajtuk kívül, ez a vagy mi vagy senki, ha nem mi, akkor meg égessünk fel mindent, lőjünk az utolsó töltényig, úgy haljunk meg hitleri filozófiája, holott harcolni ellenük nem is akar senki. Ide vezet kilenc év háborús pszichózisa, amiben, s amitől ifj. Lomnici is szenved, de nagyon. Nagy munka lesz, ha lehet egyáltalán, kigyógyítani a beteget, csurig van a zárt osztály, és egyelőre a főnéni is gonosz. De majd kiderül, mire is megyünk.
 
 

Kövér: A Lenin-fiúk utódai most is harcban állnak az ország ellen - 2019.11.01. - A Lenin-fiúk utódai most is harcban állnak az ország ellen - mondta Kövér László a Nemzeti Vértanúk Emlékművének avatásán. A Tanácsköztársaság áldozatainak emlékműve előtt a házelnök arról beszélt: a velük szembenállóknak meg kell tapasztalniuk, hogy külföldről pénzelt istentelenséggel, nemzettagadással és hazaárulással soha többé nem lehet Magyarországon többséget szerezni. A Demokratikus Koalíció úgy látja: a Fidesz nem érti, mi történt október 13-án. - Link: //rtl.hu/rtlklub/hirek/kover-a-lenin-fiuk-utodai-most-is-harcban-allnak-az-orszag-ellen

nepszava.us
Istentelenek és hazaárulók, akik Orbán helyett jogállamot akarnak / 2019.11.01.
Kövér László beszédével, de gyakorlatilag Orbán avatta fel a Vértanúk terén a “vörösterror áldozatainak” horthysta emlékművét, amely egy ugyanolyan hamisítvány, mint az átalakított Kossuth-téren és Orbán rendszerében minden. Orbán rendszere olyan, mintha minden eredeti márkát kínai utánzatra cserélnének, és pocskondiáznák az eredeti Adidas, Nike cipőket. Az eredeti emlékművet egy nyílt antiszemita, a nácik és a fasiszták nyílt fegyvertársa, Horthy Miklós avatta. Az ő gyenge utánzata, hamis másolata, Orbán Viktor koszorúzta meg a hazugság és az antiszemita uszítás emlékművét. - Ha Orbán bandáját a történelmi emlékezés, a mártíroknak való tiszteletadás vezetné, akkor a fehérterror áldozatairól is megemlékeznének, akiket Horthy Miklós tiszti különítményei, fasisztái gyilkoltak meg. A most felállított emlékmű azonban még csak nem is a “vörösterror” áldozatainak, hanem az antiszemita uszításnak állít emléket.

index.hu
Kövér: Homofóbnak neveznek minket / 2019.10.31.
Kövér László házelnök a külföldről pénzelt hazaárulók és nemzettagadók ellen emelt szót. Azt üzente, számon vannak tartva. Közben felavatta a Nagy Imre-szobor helyére került Nemzeti Vértanúk emlékművét.

444.hu
Leleplezték a Nemzeti Vértanúk Emlékművét a Nagy Imre-szobor helyén / 2019.10.31.
Kövér László felügyelte a műveletet. - Füredi Richárd szobrászművésznek és Kismarty-Lechner Jenő építésznek a vörösterror áldozataira emlékező alkotásával teljessé vált a Horthy-korszak visszatérése a Kossuth térre.

444.hu
Orbán elárulta, mire jó a KDNP / 2019.10.31.
75 éves titkot fedett fel a miniszterelnök. - A párt most egy grandiózus videóban emlékezett meg 75 évről, és ebből nem maradhatott ki a miniszterelnök sem. Orbán Viktor elmondta, miért is volt fontos iránytű az elmúlt két ciklus során a KDNP, és miért maradhat az a következő időszakban is. A kormányfő szerint ez a szövetség „túl a barátságon” megold egy nagyon nehéz problémát, a modern politika egyik nehéz problémáját, amit úgy neveznek, „az igazság és a többség problémája”, mert a jó cselekedethez nem elég a többség, kell hozzá igazság is.

 

Kapcsolódó cikkeink:

tumblr_pnh90.jpgKövér püspök intelmei / Készült: 2019.09.20
Kövér pedellus a legnagyobb király. Van neki külön hadserege, orrba-szájba büntet mindenféle képviselőket, azt tilt ki a palotájából, akit csak akar, mikrofonokat némít el, szavazógépeket kapcsolgat ki-be, leordítja a képviselők fejét ha úgy esik jól neki, még örülhetnek, ha nem vereti vasra őket. Egyáltalán, azt csinál, amit csak akar. Most például a papoknak mondta meg, merre lakik az úristen, meg, hogy jól viseljék magukat.

tumblr_pnh90Kövér intelligens torokharapása / Készült: 2019.08.24
Annyira jó már, de tényleg pitypangosan örömteli, hogy nagyjaink naponta adják a szellemi muníciót nekünk. Nélkülük az ember olvasgatna meg dudorászna, nézné a fellegeket, ilyenek, így meg csak elmélázik, hogy mit mondott, mért mondta, hogy is mondta. És még csak az sem igaz, hogy nem kellene foglalkozni vele, le sem szarni úgymond, de aztán mégis igen, s nagyon. Hiszen, akkor az volna, ha mindent beleegyezőleg rájuk hagynánk, nagyjaink tévesen azt hihetnék, náluk a bölcsek köve, a seggükből böjti szelek fúnak, és csupa drágakő minden egyes szavuk.

25_23295_720Az állam, a bírák, meg a Kövér / Készült: 2019.04.25
Kövér László különös dolgot mondott. Bár ez manapság nem újdonság Kövér házelnöknél, olykor, mintha ellenőrizetlenül törnének elő belőle a szavak, mindenféle kontroll nélkül osztja meg hallgatóságával agyának és lelkének elképesztő tartalmait. Mint elfojtott vágyak, tétova remények vagy kőkemény kívánalmak, úgy dől ki belőle az ifjúkori kommunista, hogy a rend, amit óhajtana, MSZMP alkalmazott korában ivódott volna bele, és kívánkozik megint újra a hősi időkbe.

3ee952e6-3ffKövér ezt is tudja / Készült: 2018.10.09
1848, 1849, Arad, a Pilvax, Világos, Bem apó, meg minden egyéb, ami ehhöz tartozik, azt juttatta Kövér László eszébe, hogy ma a magyarság ellen tudatos kultúrharc folyik változó eszközökkel és módszerekkel. Ezt az éleslátó alapvetést kiegészítette még azzal a delikáttal, hogy “akik támadnak, azok önmagukat haladóknak nevezik, akiket támadnak, azokat maradinak titulálják”. – És elkezdett az eső cseperészni.

ovi_feherA Keresztapa a megújuló Horthy-kultusz fővédnöke / Készült: 2017.06.21
A Keresztapa áldását adta az új Horthy-kultuszra. Amióta a Fidesz bűnszervezetté átalakulása megkezdődött, egyértelművé vált: a „polgári” jobboldal és a szélsőjobboldal egységének megteremtése – „egy a tábor, egy a zászló” és egy a vezér – nélkül az Fidesz tartósan nem birtokolhatja a hatalmat. S hatalom nélkül nem rabolhatja el javainkat sem.

Száz kismalac, Cöf, Cöf, Cöf… / Készült: 2014.01.27
Száz, a Fidesz úgynevezett holdudvarához tartozó közéleti személy jegyzi azt a Mesterházy Attilának címzett nyílt levelet, amely fizetett hirdetésként jelent meg pénteken több országos napilapban. Csupa egykori üldözött, a pártállam pribékjei által rútul meghurcolt jellemóriás neve olvasható az aláírók között. Ott van a régi, pártállami írószövetség egykori párttitkára csakúgy, mint a valamikori Népszabadság pártrovatának prominense.