Hírek

Die Presse: … de ki mondja ezt meg Orbánnak?

ovi_rohamOrbán Viktor abban téved, hogy Magyarország problémája nem a szerinte Soros György által irányított bevándorlás, hanem a kivándorlás – írta a konzervatív bécsi lapban Karl Aiginger, a bécsi közgazdaságtudományi egyetem professzora.

 
Orbán a magyar lélek és a kereszténység  megmentését szolgáló végső csatára szólít fel, azzal, hogy Magyarországot veszélyezteti az iszlamisták tömeges bevándorlása, amelyet Soros György irányít, és az EU vezetésében helyet foglaló „hasznos idióták” támogatnak. A halálos ellenségek fegyvere szerinte a migráció. Azt is mondja, hogy Magyarországot becsapták a második világháború után, az állam területének nagyobbnak kellene lenni. Kitüntetett barátai az oroszok, akiket nagyon szeretnek Magyarországon, amiért 1956-ban segítséget nyújtottak. Úgy véli, hogy Alois Mock akkori osztrák külügyminiszter sajnos csak átvágta, de nem helyezte át délre a vasfüggönyt: ha mindez később történt volna, Donald Trump segített volna egy fallal.
 
Az igazság viszont sok területen ennek éppen az ellenkezője.
 
Magyarországot nem a bevándorlás fenyegeti, hanem a befektetések hiánya, továbbá hogy nincs elegendő munkahely azoknak a fiataloknak a számára, akik magasabb jövedelmet akarnak. Az ötvenes években sok magyar hagyta el az országot a kommunizmustól való félelmében, és Ausztriában tárt karokkal fogadták őket, mert elődeik segítették az integrációt, és mert az volt a hírük, hogy szorgalmasak, vidámak és ötletesek. Ez persze Ausztria „veszélyes árnépesítése” volt, hiszen a tiszta germánok helyett egy idegen nép érkezett, amely veszélyeztethette volna a lassan halványuló német, és az éppen rügyező osztrák identitást. Ám a segítőkészség mindezt felülírta, a magyarok tehetségét elismerték, és nem került veszélybe Ausztria nemzeti egysége.

Ma is jönnek magyarok Ausztriába, a gazdasági migráció keretében: az emberek jobb életet akarnak maguknak és a családjuknak. Magyarországnak kivándorlási problémája van: az EU előrejelzése szerint a 20 és 30 év közötti magyarok száma a jelenlegi 1,6 millióról egymillióra csökken 2050-re. Ilyen trend mellett nincsenek új üzemek, iskolákat kell bezárni, az egyetemek minősége romlik, már amennyiben nem űzik el azokat, mint a CEU-t. Nyugatról nem jön senki, a kivándorolt magyarok nem térnek haza, a strukturális alapokból nem hívnak le, vagy a kapott összegeket korrupcióra használják.
 
A déli határkerítésen 2018-ban mindössze 600 fő hatolt át. Nem minden település tudja, vagy akarja a migránsok befogadását választani a pusztulás alternatívájaként. De mindegyiknek ki kellene fejleszteni egy koncepciót arra nézve, hogy hogyan akar kinézni 2050-ben, milyen erősségeket akar fejleszteni, amelyek munkahelyeket és perspektívákat termelnek ki. A populistákra jellemző, hogy csak azt mondják, mi ne legyen, hogy külföldi ellenségképet építenek, és hogy visszakívánják a régi szép időket, homogén, keresztény és nagyobb Magyarországgal.
 
Orbán mentségére legyen mondva, hogy mindez nem csak Magyarországra érvényes. A heterogenitás előny, ezt Ausztria megtanulta, nem utolsó sorban a kivándorolt magyaroknak köszönhetően. Kiindulási pont lehetne a kvalifikált migráció, vagy ha a térség ehhez nem elég vonzó, az integrációra vágyó migránsok képzése,
de ki mondja ezt meg Orbánnak?
– tette fel a kérdést a szerző.
 
 
 

Kapcsolódó cikkeink:

parr-1024x14Nem a gazdaságpolitika miatt, hanem annak ellenére megy jól a magyar gazdaság / Készült: 2019.03.05
Amióta van tőkepiac, azóta él az igény az értékpapírok kockázatának felbecslésére, és ennek tesznek eleget a hitelminősítő intézmények. Kockázatosnak tartott papírokkal is kereskednek, sőt az izgalmat élvezők direkt szeretik az ilyeneket. Persze a BB vagy pláne B kategóriás vállalati kötvénybe vagy ilyen besorolású állampapírba való befektetésük fejében szép magas hozamot is várnak. Aki pedig nem akar spekulálni, a biztonságot kedveli, az fektessen svájci vagy német állampapírba, amelyek a hitelminősítőknél AAA, vagyis csillagos ötös besorolást élveznek.  

Super3Hiába a rengeteg pénz, egy helyben toporog a magyar gazdaság versenyképessége / Készült: 2018.10.17
Elképesztően szerencsés időszakban van a magyar a gazdaság. Alacsonyak a kamatok, konjunktúra van a világgazdaságban, bőséges mennyiségben állnak rendelkezésre fejlesztési források az uniós támogatásoknak köszönhetően.

Super3Bármennyi pénzt beleönthetnek a magyar gazdaságba, semmi eredménye? / Készült: 2018.10.12
A magyar gazdaságba 2007 és 2013 között 3200, míg 2014-2020 között további 3300 millió eurónyi uniós támogatás áramlik, és miközben a kormány deklarálta, hogy az uniós források 60 százalékát gazdaságfejlesztésre kell költeni, az ország nem tud felzárkózni nemcsak az EU magországaihoz, de a régiós társaihoz képest is folyamatosan szakad le. Mi ennek az oka?

szakadek„Ne tessenek elhinni, hogy a magyar gazdaság hasít!” / Készült: 2018.02.12
„A magyar versenyképesség helyzete szomorú, ne tessenek elhinni, hogy a gazdaság hasít, politikamentesen is látszanak a komoly problémák” – zárta előadását a Stádium 28 Kör pénteki beszélgetésén Chikán Attila, az első Orbán-kormány gazdasági minisztere, a Corvinus Egyetem volt rektora, az MTA rendes tagja.