Hírek
Kiherélt ünnep
- Részletek
- Készült: 2019. március 15. péntek, 02:33
- Találatok: 1838
Hadd kezdjem azzal, hogy bevallom, talán gyermekkoromat leszámítva soha nem voltam oda az ünnepekért és averzióm az évek során csak elmélyült és rögzült, mint Fidesz tagban a Soros iránti szerelem. Pedig annak idején március 15. gyönyörű tavaszi ünnep volt minden kisiskolásnak. Kokárdával az ingünkön lelkesen mentünk az iskolába, ahol ezen a napon szép történeteket hallottunk olyan hősökről, mint Kossuth Lajos vagy Petőfi Sándor, Bem apóról, Gábor Áronról meg Damjanich tábornokról, a magyar nép hősies harcáról a szabadságért.
Képzeletünkben mi is ott harcoltunk a vörössipkások között, és ha hozzájutottunk valahol egy viszonylag egyenes faághoz, akkor abból kard lett azonnal.
Lelkesen énekeltük a Kossuth nótát, meg, hogy fel-fel vitézek a csatára, az ünnepségen verseket mondtak a nagyobbak, a tanító néni mesélt, mi meg büszkék voltunk arra, hogy magyarok vagyunk, meg arra, hogy a szabadságért harcoltunk, és valahogy eszünkbe se jutott, hogy akkor ez most kisebb ünnep lenne azért, mert nem munkaszüneti nap.
Jelzem, a pünkösd se lett ünnep attól, hogy munkaszüneti nappá tette a katolikus egyház szentséges seggének nyalása, az ember az ünnepet nem a naptárban, hanem a szívében hordozza.
Amiért az ember gyermekkorában lelkesedik, azt nehéz kioperálni a lelkéből, de hát ennek a harminc évnek ez is sikerült.
Miskahuszár - Orbán Viktor Mihálynak is tetszik.
Nem is csoda, tökös legény!
A nemzeti ünnepeken egy nemzet általában azt ünnepli, ami a nemzet minden tagjának közös büszkesége, dicsősége, öröme vagy bánata, vagy fájdalma.
Nálunk a közös ünneplés megszűnt, helyette az ünnepnapon egy sunyi tolvaj fényesre szidolozott rézgyűrűt kínálgat a népnek, az meg boldogan bevásárol belőle, aztán majd álmélkodik, mikor az ujján zöld csík jelzi a az olcsón megszerzett tárgy valódi minőségét.
Az álmélkodást pedig düh követi, mikor rájön, hogy arany helyett trombitarezet vett, az eladó pedig hülyének nézte, nem is annyira alaptalanul.
Hol van itt az ünneplés?
Merthogy az import bértapsolók között a szónok nem ünnepel, hanem éppen társadalmi bázist teremt ahhoz, hogy tovább fosztogathassa ezt a szerencsétlen országot, melyben éppen azok tartják hatalmon, akikkel a leginkább elbánt: a legszegényebbek, az öregek, a betegek.
Olyan emberek, akiknek semmiféle érdekérvényesítő képességük nincs már, ezért aztán olyanná váltak, mint a kutya, amelyik farkát behúzva tűri, hogy belerúgjanak, mégcsak nem is nyüszít, és ha kínzója dob neki egy lerágott csontot, hát könnybelábadt, hálás szemmel néz a gazemberre.
Az meg áll a saját magának ácsolt piedesztálon, és azokat a hívószavakat mondja, melyekkel az évtizedek során mindig sikerült lelkesedést, az összetartozás érzését kelteni. Emellett persze nem felejt el gyűlöletet és félelmet gerjeszteni sem, hadd higgye az ostoba magyar, hogy ő az, aki meg akarja védeni!
Meg hát.
Meg akarja védeni a zsákmányt, a lopott holmit, és ennek érdekében semmitől sem fog visszariadni, mert azt hiszi, hogy legyőzhetetlen, hatalma megdönthetetlen, mint ahogy hitte ezt már megannyi despota a világtörténelemben, mielőtt népe darabokra szaggatta volna. 
A nagy baj az, hogy menet közben elveszítettük illúzióinkat, sőt, elvesztettük múltunk dicsőségét is, hiszen kiderült, hogy a mi lánglelkű hőseink egy része szellemi elődje volt mai zsarnokainknak, hogy Kossuth nem egy lánglelkű hazafi, hanem egy pocsék politikus volt, hogy a szabadságharc tulajdonképpen lázadás volt a törvényes uralkodó ellen, hogy Petőfi - minden költői nagysága dacára - egy fegyelmezetlen krakéler volt, akinek jelenlététől csapataik között a hivatásos katonák úgy tartottak, mint ördög a tömjénfüsttől.
Hogy Görgei nem áruló volt, hanem emberéletek ezreinek megmentője, hogy az orosz seregek a korabeli NATO felhatalmazása alapján tették, amit tettek, hogy a hős Kossuth szakállát leborotválva, női ruhában szökött, Görgeire mutogatva, aki jóformán az egyetlen tehetséges katonája volt a szabadságharcnak.
Kossuth vitte magával a Koronát, melyre ő is legalább annyira vágyott, mint mai utódja.
És vitte az államkincstárat is, melyet ma már előrelátóan a nevére íratott a csüngőhasú nemzeti sorscsapás, akit mi engedtünk elszemtelenedni, bizonyítva - a történelemben nem először -, hogy a bohóc is életveszélyes lehet, ha közel engedik a hatalomhoz.
És azt is megtudtuk, hogy a bukás után nem a hősies ellenállás, nem a passzív rezisztencia jött, hanem az egyéni kis megalkuvások időszaka, és ezt már ismerhetjük más, közelebbi történelmi események kapcsán is.
Azt is megtudhattuk, hogy a Trianonhoz vezető első lépcsőfokra is Kossuth lépett fel, aki ma ugyan úgy ismert, mint a Dunai Konföderáció tervezetének megalkotója, de amikor hatalmon volt, akkor inkább a nemzetiségek elnyomásán mesterkedett.
Elég kiábrándító azt tudni, hogy ezen a télen is több ember fagyott meg az utcákon, vagy lakásában, mint ahány halottja volt - összesen, mindkét oldalról - a szabadságharc legdicsőségesebb csatájának Pákozdnál, ahol ma ott áll Vityka, a betonmonstrum huszár-szobor, mutatva, hogy nem csak a szabadságharcot, de a jó ízlésünket is elveszítettük menetközben.
Jó lenne, ha ünnepi hangulatom lenne, de nincs, és azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül.
Holnap a közbeszéd ismét az aktuálpolitikáról fog szólni, márpedig az ünnep attól lenne ünnep, ha az alkalomra félre tudnánk tenni ellentéteinket, de ez ma már illúzió.
Komolyan gondolom, ha ez így folytatódik, akkor talán jobb lenne Kelet és Nyugat-Magyarországra osztani az országot, ami aztán majd tovább osztódik, merthogy Moszkva sem végállomása a mai hatalomnak, helyette inkább Türkmenisztán felé tartunk - Magyarisztán a magyarbasi uralma alatt felvirágozna, csak erősen kellene akarni.
A nappal együtt forgó húszméteres aranyszoborra valót csak összedobná az ország, majd felajánlod a jegygyűrűdet.
Végre lenne egy olyan szobor az országban, mely pontosan tükrözné a modell jellemét...
Holnap a rendszer ellenzéke tüntetni fog, a Nemzet Megtestesítője meg majd nézi népét Karmelita Palota erkélyéről és röhög a markába.
Aztán leül a bíedermeier asztalka mellé, kirakja rá a szalonnát, a töpörtyűt, a kenyeret, meg a Mein Kampf egy rongyosra olvasott példányát, leküld egy felest a törkölyből, elégedetten böffent egyet - ünneplünk, vagy mi a bánat - nem igaz?
rezeda.blogin.hu
Utcai harcos gumigatyában | Rezeda világa / 2019.03.15.Ha valakinek lenne érkezése és gusztusa, nézze meg helyettem is, Orbán Viktor Mihály miket delirál ma össze ünnepi beszéd címszó alatt. - Ez egy alamuszi bandavezér csupán, aki a híveknek eljátssza a macsó csávót, suttyomban pedig kegyelemért könyörög. Odakint, a nagyvilág szemében már nem egyéb, mint gyomorrontás, egy eltitkolt szellentés, mindenkinek terhes pörsenés és szégyellni való ismerős. Egy a gond vele, hogyan szabaduljanak meg tőle a legkevesebb, legkisebb fájdalommal és elviselhető veszteséggel. Ezzel szemben itthon még mindig a szabharcos hős, a nagybetűs férfi, a keménytökű magyar. Emlékezhetünk, a szép emlékű Goodfriend szóvivőt hogyan intette, hogy legyen férfi, álljon ki puszta ököllel szemtől-szemben, egy szál gatyában. - Most meg ezt látjuk tőle. Tényleg felfordul az ember gyomra, ami egyéni szociális probléma. Az viszont, hogy a deklaráltan utcai harcos összeszart gumigatyában menekül a ringből, neki megalázó és egy országnak terhes. Ezt, amin Orbán Viktor most keresztül megy, arcvesztésnek nevezik, midőn nyalogatja párttársai kezét, hanyatt fordul és a hasát kínálja koncul, mint a magát megadó állat.
Kapcsolódó cikkeink:
Vabank / Készült: 2019.03.08
Azt mondják, bankot rabolni nagy üzlet, de hol van ez egy bankalapításhoz képest? Szeretett Vezérünk a bankrabláson már túl van, már ez is jelentős előrelépés volt a tradicionális lótolvajláshoz képest, de most szintet lépett.