Hírek

Három nap sem kellett: már folytatódhat is a kormányzati plakátkampány

plakatkampa2Újabb 2,3 milliárd forintot költ el a Rogán Antal által vezetett Miniszterelnöki Kabinetiroda az „állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok ellátására”. A kommunikációs közbeszerzéseken ez a kódneve a kék plakátokkal fémjelzett kampányoknak, amelyek eddig leginkább a kormány aktuális ellenségeiről szóltak, mint Soros György, Brüsszel vagy a migránsok. A Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) számozása szerint ez már a nyolcadik ilyen lesz (bár mi csak hétről tudunk).

A tendert ráadásul alig három nappal az ehhez szükséges keretszerződés aláírását követően írták ki. Újabb hat nappal később pedig már a győztes is megvolt: ezt a munkát is a korábbi hatból öt ilyen megbízást behúzó Balásy Gyula ügynökségei végezhetik el.

 

Persze nem meglepő, hogy Balásy cégei nyertek, hiszen most már csak ők (New Land Media, illetve Lounge Design) vannak benne az NKOH-s keretszerződésben. Bár azon a közbeszerzésen első körben Balásy cégei mellett két másik kormányközeli vállalkozó, Kuna Tibor és Csetényi Csaba cégeit is nyertesként hirdették ki, ám velük egy nappal a szerződés aláírása után szerződést bontottak.

A (korábban?) több miniszterrel is jó kapcsolatban lévő Kuna, illetve a Rogán Antal szomszédjaként elhíresült Csetényi cégeit ugyanis elmarasztalta a Közbeszerzési Hatóság, így velük nem lehetett szerződni. Mivel a rendszer úgy működik, hogy a keretmegállapodás után csak az kaphat állami kommunikációs megbízásokat, akivel ezt a szerződést aláírták, így most évekre monopolizálódhatott a piac, minden ilyen állami kiadás az egyébként legdrágább ajánlatot beadó Balásy Gyulánál landolhat. Természetesen ez a mostani is.

Az új keretszerződésre egyébként azért volt szükség, mert az előzőt kimerítette az NKOH: lényegében másfél év alatt elverték az eredetileg 3 évre szánt 75 milliárd forintot. Az elmúlt hónapokban emiatt látványosan vissza is esett az állami kommunikációs költés: miközben tavaly csak decemberben 11 milliárd forint értékben kötöttek szerződéseket, és idén január, illetve április között is 3 milliárd körül volt az átlag, májusra, illetve júniusra már csak fél-félmilliárd forintnyi megrendelés jutott.

 

Valószínűleg ez a magyarázata annak is, hogy a másfél éve tartó kormányzati plakátdömpingben még soha nem volt ilyen hosszú szünet. A legutóbbi, elvileg hatodik ilyen közbeszerzést még tavaly decemberben zárták. Előtte rendre néhány havonta követték egymást a hasonló megállapodások*A decemberi 8 milliárdos megrendelés előtt például novemberben is volt egy bő 3 milliárdos.. Ezek a megbízások azonban mindig milliárdos nagyságrendűek – a mostani 2,3 milliárddal összességében már átléptük a 30 milliárd forintot – ez pedig már nem fért volna bele az előző keretbe.

Cikk: https://g7.24.hu/allam/20180702/harom-nap-sem-kellett-mar-folytatodhat-is-a-kormanyzati-plakatkampany/

Egy cégé a milliárdos kampány - 2018.07.03. - Újabb kommunikációs kampányt indít a kormány, ezúttal 2,3 milliárd forintért. Ezt pedig egyedül Balásy Gyula cégcsoportja költheti el. Hiába adták ugyanis ők a legdrágább ajánlatot, a másik két céget – Csetényi Csaba és Kuna Tibor vállalkozásait - kizárták a korábbi szabálytalanságok miatt. A kormány szerint ők mindent törvényesen csináltak, így a verseny sem sérülhet. A Párbeszéd szerint a rossz elvtársak elmennek és jönnek a jó elvtársak. - Link: //rtl.hu/rtlklub/hirek/egy-cege-a-milliardos-kampany

hirtv.hu /
Újabb milliárdokat költenek „kormányzati tájékoztató kampányra” / 2018.07.02 .

444.hu
A közmédia ismét képes a legprimitívebb módon végig migránsozni az év sportünnepét / 2018.07.02.
Emberkísérlet: a csoportmeccsek alatt végignéztem az összes hírblokkot, azóta csak soroshajókkal, Brüsszellel és kvótabűnözőkkel álmodom. - Az M1 Híradót jellemzően a nyugdíjas fideszes keménymag, 100-200 ezer ember nézi, a milliós nézettséget hozó focivébé viszont kitűnő alkalom, hogy a közmédiát csak elvétve fogyasztó magyarok agyát is megdolgozzák a szerkesztők. Ugyanez történt két éve az EB-n, prémium-műsoridőben, magyar válogatott meccsek között.