Hírek

Magyarországon már több mint 500 médium áll a kormány(párt) közvetlen befolyása alatt

orban_media0A magyar kormány minden korábbinál erősebb kontrollt szerzett a sajtó felett 2017-ben azzal, hogy számos médiumot felvásároltak kormány közeli oligarchák – írja a 2017-es Digital News Reportjában a Reuters Institute. Az oxfordi egyetem médiaelemző intézetének tűpontos és átható tanulmányát a Ténygyár vette végig, s arra jutott:

mivel egyre kevesebb magyar bízik a hagyományos médiában, sokan a közösségi médiához (elsősorban a Facebookhoz) fordulnak, ami tovább növeli a társadalmi-politikai megosztottságot az országban.
A Magyarországról szóló tanulmány felidézi, hogy az Orbán Viktor vezette Fidesz 2018-ban harmadszor szerzett kétharmados többséget a parlamentben. Az áprilisi választás után szinte azonnal bezárt a Simicska Lajos – Orbán korábbi szövetségese, majd ellenfele – tulajdonában álló Magyar Nemzet (majd később a Heti Válasz is), ezzel pedig még kevesebb független médium maradt az országban. A Reuters Institute hivatkozik az Átlátszó cikkére, amely szerint:
Magyarországon már több mint 500 médium áll a kormány(párt) közvetlen befolyása alatt, a jobboldal túlsúlya különösen a vidéki lapok tekintetében egyértelmű – ma már egyetlen megyei hírlap sem független a Fidesztől.
Az állami vezetők ráadásul hatalmi fegyverként használják az állami hirdetések piacát: a kormánykritikus lapok, televíziók és online portálok nem kapnak tőlük megrendelést, a kormánypártiak pedig akkor is, ha alig képesek nézőket, hallgatókat vagy olvasókat vonzani. Előbbiek ezért kénytelenek a piacról megélni, ami egy tízmilliós országban nem könnyű, különösen, ha a hirdető magáncégekre is nyomást gyakorol a kormány.
 
A Reuters Institute felmérést is készített a magyarországi médiafogyasztási szokásokról és azok változásáról. A hazánkra vonatkozó következtetéseket egy 2005 válaszadóval rendelkező online kérdőíves kutatásra alapozzák. A kutatás elsődleges eredménye, hogy
Magyarországon az egyik legalacsonyabb a média megbízhatóságába vetett bizalom: 37 ország közül a 35. helyen szerepel az ország, összesen csupán az emberek 29 százaléka bízik a sajtóban.
 
A Reuters Institute kíváncsi volt arra is, honnan tájékozódnak elsősorban a magyarok. Ehhez azt a kérdést tette fel, hogy mely médiumokat nézték a válaszadók az elmúlt héten legalább háromszor. A tv-k, rádiók és offline médiumok listáját nem meglepő módon az RTL Klub vezeti (43 százalék), majd a TV2 (23 százalék), a Hír TV (20 százalék), az ATV (18százalék) és a köztelevízió (MTV, 13 százalék, Duna TV, 10 százalék), valamint a Magyar Rádió (8 százalék) csatornái következnek.
 
 
A leggyakrabban követett nyomtatott lapok a Blikk (6 százalék) és a HVG (6 százalék). A legfontosabb változás a tavalyi évhez képest az volt, hogy a köztévé nézettsége jelentősen csökkent, és a harmadik helyről az ötödik helyre esett a nem online médiumok listáján. Az internetes oldalak listáját az index.hu (21 százalék), az origo.hu (19 százalék), az rtlklub.hu (15 százalék), a 24.hu (14 százalék) és a 444.hu (11 százalék) vezeti.
Sok hozzáértő mondja: a televíziót nem érdemes temetni, de ugyanerre az eredményre jutott az oxfordi elemző intézet is, azt vizsgálva, honnan szerzik az emberek az információt, a híreket Magyarországon.
A televíziós tájékozódás aránya 72 százalékról 70-re esett az elmúlt évben, de a csökkenés hibahatáron belüli. A közösségi médiát és internetet hírforrásként a magyarok 87 százaléka használja, nyomtatott lapokat pedig csak 20 százalék olvas – ez az arány három éve még 27 százalék volt, igaz, azóta megszűnt a Népszabadság, a Magyar Nemzet és most a nyomtatott Heti Válasz is.

A lapbezárások fokozták a nyomtatott sajtótól való elfordulást

A legmegbízhatóbb médiamárka a HVG (egy tízes skálán, ahol tíz a maximális pont, 6,51 pontot kapott) lett országszerte, a HVG-t az RTL Klub (6,21) követi, majd a Hír TV (6,14), az Index (5,98), az ATV (5,81), a megszűnt Magyar Nemzet (5,57), a Népszava (5,5) és az Origo (5,28) következik – utóbbi az első vállaltan kormánypárti médium a top 10-ben.
A kormánypárti médiát tehát a többség megbízhatatlanabbnak tartja, mint a független vagy a kormánnyal szemben kritikus sajtót.
A magyarok csupán 8 százaléka hajlandó fizetni online hírekért, így a 37 országból a kevéssé előkelő 30. helyet szereztük meg – ugyanakkor ez nyilván nemcsak kultúra kérdése, hanem anyagi lehetőségeké is. Sokan (32 százalék) használnak hirdetésblokkoló applikációkat, amivel tovább csökken az online média bevétele. Összességében kevéssé tartják a magyarok megbízhatónak a médiát (29 százalék), de 52 százalékban azért azoknak a médiumoknak hisz a magyarok többsége, amelyeket ő olvas, néz vagy hallgat.
 
 
A közösségi médiában sem bízunk jobban, mint a hagyományos sajtóban – a közösségi médiát (ami Magyarországon a Facebookot és YouTube-ot jelenti) csak 27 százalékban értékelik megbízhatóra az emberek.
 
 

hirtv.hu /
Bizalmatlanság - Túlzott kormányzati befolyás, sajtótól való elfordulás – egyre kevesebben bíznak a magyar médiában, áll egy Magyarországban szóló tanulmányban. Kálmán Olga erről is beszélgetett Pető Péterrel és Perjés Zoltánnal. / 2018.06.18.

nepszava.hu
Teljesen átrendeződhet a Fidesz médiabirodalma
Orbán elégedetlen a TV2 működésével, mivel egyelőre megszorítani sem sikerült az RTL Klubot. - Jelentős átrendeződésekre kerülhet sor a médiapiacon akár még a nyáron – értesült több forrásból a Népszava. A változások elsősorban a Fideszhez kötődő médiaportfóliót érintik, de más szereplők is képbe kerülhetnek. Jelenleg több pletyka, értesülés is kering, ezek időnként egymásnak is ellentmondanak, biztosnak egyelőre az látszik, hogy Orbán Viktor változásokat akar és erre szűk határidőt szabott.

hirtv.hu /
Brüsszelben támadnák meg a kormány torz médiafinanszírozását / 2018.06.17 .

g7.24.hu
Kellemeset a hasznossal: így válnak a közpénz-milliárdok magánvagyonná a kormánypropagandával / 2018.06.13.
Amint kormányközeli tulajdonba kerül egy médiavállalkozás, elkezd ömleni az állami pénz, aminek köszönhetően a korábban veszteséges kiadó hirtelen nyereséges lesz. - A kormányközeli tulajdonosok kezei alatt termőre fordultak a korábban gyakran szenvedő médiavállalkozások. Röviden így lehet összefoglalni a hazai médiapiac 2017-es évét. Tavaly számos, korábban az életben maradásért küzdő, de legalábbis erősen veszteséges médium termelt komoly profitot, néhányból pedig már pénzt is ki tudtak venni a tulajdonosok. Nem is keveset: Habony Árpád és Mészáros Lőrinc is százmilliókkal gazdagodott a sajtótermékeinek köszönhetően.

 

g7.24.hu
Teljesen irracionálisan költ el milliárdokat az állam a sajtóban / 2018.06.12.
Van olyan lap, aminek minden egyes eladott példányában ötször annyit hirdetett el az állam, mint amennyit az újságot megvásároló olvasó fizetett érte. A hasonló tematikájú lapok közül gyakran a legkisebb példányszámúnak jut a legtöbb állami hirdetés. Ez derül ki a 2017-es éves beszámolók és a tavalyi állami reklámköltések összevetéséből. A számokból egyértelműen látszik, hogy semmit nem számít, hány emberhez jut el az üzenet, csak az a fontos, hogy kinél költik el a milliárdokat.