Hírek

Tudta? Csak úgy nyüzsögnek a migránsgyerekek Magyarországon

muzulmanok-_Migránsok betelepítését készíti elő Szeged, írta a Pesti Srácok egy óvodapedagógusoknak tartott képzés hallatán. Pedig elég sok külföldi gyerek jár állami iskolákba - megtudtuk a pontos számokat, a főbb származási országokat. El sem hinné, hány migráns hátterű gyerek jár állami óvodába.

 
Muszlim gyerekek fotójával illusztrált, Szegeden már érzékenyítik az óvónőket a migránsgyerekekre című cikkel hergelt a Pesti Srácok egy szegedi képzés ellen, amit a Menedék - Migránsokat segítő Egyesület tart óvodapedagógusoknak. A kormányközeli lap azt a következtetést vonta le, hogy a szocialista Botka László által vezetett önkormányzat már a migránsok befogadására készül. 
 
Szeged város visszautasította a vádakat, sajtóközleményben tudatta, hogy a KSH kereste meg egy a Duna-völgyének vándorlásait vizsgáló Duna Transznacionális Programban beadott pályázaton való részvételre. A projektben nyolc Duna-völgyi ország vesz részt. 
 
A program sem érzékenyítő tréning, javítja ki a Pesti Srácokat Kováts András, a Menedék igazgatója, hanem kulturáliskompetencia-fejlesztés. A célja az, hogy egy óvodapedagógus elsajátítsa, miként tud egy eltérő kultúrájú gyerek speciális igényeivel, eltérő kulturális hátterével dűlőre jutni. Bognár Kata, a Menedék munkatársa pedig azt mondta el a hvg.hu-nak, mi is zajlik. A négynapos képzés elején először is fogalomtisztázás: kik is azok a migránsok, milyen háttérintézmények foglalkoznak velük - mert a politika összezavarta, megkavarta a fogalmakat. Sokan megijedtek a migráns szótól, de megnyugodtak, amikor kiderült, ez csak annyit jelent: olyan gyerekek, akiknek a szülei 3 hónapnál többet töltenek Magyarországon. Akár munkavállalás miatt, akár azért, mert letelepedési kötvényt vásároltak. 
 
A képzésben főként kompetenciafejlesztés, szakmai önismeret-fejlesztő munka zajlik: milyen helyzetek fakadhatnak abból, ha a többségtől eltérő kulturális hátterű gyerekek járnak az intézménybe, és hogyan lehet a konfliktusokat kezelni?
 
Egyáltalán, honnan lehet tudni, hogy egy szimpla, két ember közti konfliktusról van-e szó, vagy az az eltérő kulturális háttérből fakad. Az óvódapedagógusok megtanulják, mik azok a szabályok, amikre tekintettel kell lenni, hogy tényleg fontos tiszteletben tartani, ha egy muszlim kisgyerek nem ehet disznóhúst. Arról is gondolkodnak közösen, hogy mik azok a többségi szabályok, normák, amiket pedig következetesen be kell tartatni és elmagyarázni az intézménybe járó külföldi gyerekeknek és szüleiknek.  De önismeretről is tanulnak a pedagógusok, illetve arról is, hogy miként lehet beszélni a gyerekekkel a kulturális sokszínűségről. Szeged amúgy nyílt felhívást hirdetett a programra, azon indult Menedék, nem a város kérte fel őket. A képzésre pedig önként lehetett jelentkezni.
 
A külföldi gyerekek óvodai jelenléte egyébként nem elszórt jelenség, minden óvónő tudott személyes példát mondani: vegyes házasságokból érkező, diplomata, Szegeden tanuló diákok, és egyéb ott letelepedni szándékozó külföldiek gyerekeivel kapcsolatban lehet szükség a képzésen megszerzett tudásra, mondja Bognár. Ezen a négynapos kurzuson 18 óvodapedagógus vesz részt, de a fővárosban még nagyobb az érintettség, hiszen van olyan óvoda, ahol akár 40 százalékos is lehet a délkelet-ázsiai migráns gyerekek aránya. A pedagógusok visszajelzése egyértelműen pozitív volt.
 
Megkérdeztük az Emmit, hogy 2017-ben hány külföldi állampolgárságú gyerek járt magyar állami fenntartású óvodába. Ez a szám 2017. október 1-jén 2396 volt. A minisztérium megyék szerinti megoszlást is küldött:
 

Megye

Külföldi gyermek

Bács-Kiskun

86

Baranya

47

Békés

13

Borsod-Abaúj-Zemplén

71

Budapest

1145

Csongrád

85

Fejér

60

Győr-Moson-Sopron

214

Hajdú-Bihar

46

Heves

23

Jász-Nagykun-Szolnok

29

Komárom-Esztergom

50

Nógrád

30

Pest

234

Somogy

48

Szabolcs-Szatmár-Bereg

43

Tolna

29

Vas

34

Veszprém

54

Zala

55

Összesen

2396

 
Az érintett óvodások szomszédos országok állampolgáraink mellett jellemzően Kína, Németország, Oroszország, az Egyesült Királyság, az Amerikai Egyesült Államok és Franciaország állampolgárai közül kerülnek ki. (És akkor hozzájuk jönnek még a vegyesházasságokból származó, sok esetben magyar vagy kettős állampolgár gyerekek.)
 
 

hirtv.hu /
Navracsics: A menekültgyerekek a társadalom hasznos tagjaivá válhatnak / 2018.06.16 .

nepszava.hu
Túl a valóságon - Krekó Péter az álhírek varázslatos világáról / 2018.06.16.
A nevetségessé tétel jó módszer lehet a konspirációs elméletekkel szemben. - Még pár éve sem gondolta volna, hogy ilyen töménytelen mennyiségű álhírözönnel kétharmadot lehet szerezni Magyarországon – mondja Krekó Péter politikai elemző, szociálpszichológus.

444.hu
Orbán: „Nem akarunk a németek pénzén élni” / 2018.06.16.
Leszögezte, hogy Magyarország tisztában van saját erejével, súlyával és feladatával mint uniós tagállam, és nem vágyik európai politikai szerepre. Mi, magyarok öntudatos, büszke, helyes önismerettel és reális helyzetértékeléssel bíró nép vagyunk - mondta, majd igen reálisan kijelentette, hogy Magyarország 2030-ra nettó befizető ország lesz az unióban. - „Nem akarunk a németek pénzén élni” - jelentette ki. Szó szerint ugyanezt elmondta 2012-ben is

168ora.hu
Az ügyészség lazán meghazudtolta Orbán Viktort, egész Magyarország megkönnyebbülten nevethet / 2018.06.16.
„Az, hogy valamit nyilvántartanak, az nem jelenti azt, hogy nyilván van tartva” – kajánkodik péntek délutáni Facebook-posztjában Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője, aki nemrég rémhírterjesztés miatt feljelentést tett Orbán Viktor ellen a miniszterelnök kétezer Soros-zsoldosról szóló kijelentése miatt. - Orbán Viktor még az április 8-i parlamenti választásokat felvezető kampányban dobta be, hogy a kormányának hozzávetőlegesen kétezer Soros György zsoldjában álló emberről van tudomása.

168ora.hu
Minden eddiginél pofátlanabbul csúsztat Szijjártó államtitkára a CEU ügyében / 2018.06.16.
Szabályosan a nyilvánosság pofájába röhögött, s ismét nem adott választ a kormány CEU-ügyben, ezúttal Ungár Péter LMP-s országgyűlési képviselő „Mikor készül el a kormány állásfoglalása a Közép-európai Egyetem felsőoktatási törvénnyel összhangban lévő tevékenységéről?” című írásbeli kérdésére. - Az illetékes külgazdasági és külügyminiszter, azaz Szijjártó Péter nevében államtitkára, Magyar Levente „írt vissza” (válasznak ugyanis nehezen lenne nevezhető a rövid üzenet) Ungárnak, méghozzá összesen annyit: „A felsőoktatási törvény világosan fogalmaz: Magyarországon egy másik ország diplomáját az az egyetem adhatja ki, amelyik rendelkezik az adott országban minősített és regisztrált oktatási tevékenységgel. A CEU eddig ennek a törvényi kötelezettségnek nem felelt meg. A miniszterelnöki megbízott valóban járt az Egyesült Államokban annak vizsgálata érdekében, hogy a CEU ezúttal már megfelel-e a törvényben rögzített feltételeknek.