Hírek

Fékezett habzású ellenzék

66aff4906128Hát bizony, nem könnyű ma ellenzékinek lenni Magyarországon! Egyrészt az elmúlt évek során annyi baromságot ugattak egymásra az ellenzéki pártok, hogy mára amelyikük nem akarja lecsinálni a saját fejét, az hasal a saját magának ácsolt kutyaházban és töprengő pofával nézeget kifelé, az életbenmaradás módjain spekulálva. A kutyaházak mérete fordítottan arányos a lakók méretével, ez egyébként az ugatérozás hangerejére is vonatkozik...

 
Mindenesetre végre kissé visszafogták magukat, és csak a legsötétebbje gyűlölködik tovább, nem értve még ma sem, hogy az ellenzéket mai állapotába éppen az juttatta, hogy az ellenfelet nem annyira a regnáló hatalomban, mint inkább a másik ellenzéki csoportban látta.
Bármennyire is vicces, de egészen úgy tűnik, hogy a "Hogyan lehetünk hatékony ellenzékiek" tanfolyamon mindahányan a Brian élete című filmet tekintették tananyagnak, most meg csodálkoznak, hogy kemény a  padló...
Itt aztán már azon sem folyhat a vita, hogy mit kaptunk a romaiaktól, hiszen nyilvánvalóan kettőt kaptunk a szemünk alá, oszt jónapot!
 
Mindenki tisztában van azzal, hogy csak a teljes és hiánytalan összefogás hozghat valós eredményt,  gyakorlatban  mégis másfelé veszik az irányt, baromságokkal szórakoztatják magukat.
Például itt van a régi és új pártok összefogása  című nóta, ami akkora hülyeség, mint ide Lacháza.
Emlékeztetnék a régi bölcsességre, mely szerint nincs öreg zenész, meg új zenész, csak jó vagy rossz zenész van, és ha az új zenészek annyira jók lennének, már régen eltemették volna kis diktatúrácskánkat, melynek névadója már egy ideje a sitten vazelínozná a fenekét, vazallusaival egyetemben.
De nem ez történik, hanem a társadalom további megosztása Orbán receptje szerint.
Aztán itt van a Jobbikkal való technikai koalíció problémája, ebben a témában a néhai SZDSZ doktrinerei éledtek fel haló poraikból, átvéve az irredentáktól a szent jelszót: Nem, Nem, Soha!
Hogy képtelenek felérni ésszel, hogy ez messze nem azt jelentené, hogy Vonát miniszterelnöknek kérné fel a MAZSIHISZ, ez nem zavarja őket, egy a lényeg, hogy akit ők antiszemita ellenségként azonosítottak, az maradjon is az, ha a fene fenét eszik, akkor is.
Hogy közben elemeire szaggatja a társadalmat a Fidesz, ez nem érdekli őket, márpedig csak a demokratikus államrend lenne képes a jövőben is megvédeni a társadalmi kisebbségeket - a mai hatalom érdeke az, hogy szembefordítsa őket egymással és a többségi társadalommal egyaránt.
Azt mondják az okosok, hogy tűzz valakinek a hajtókájára egy jelvényt és elkezd annak megfelelően viselkedni.
 
Szerintem kár Vona gárdamellényére horogkeresztet tűzni, kellene talán valami megfelelőbb jelképet találni, ha már ő így akarja.
És nem kell vele kapcsooatban megvalósíthatatlan elvárásokat támasztani, egy párt nem úgy fordul politikailag, mint egy játékos a kézilabdában, hanem úgy, mint egy jégtörő a Dunán, jégzajlás idején.
A jobbik mindig radikális párt fog maradni, még, ha sikeres lesz Vona elképzelése, akkor is, hiszen ilyen emberek adják a szavazóbázisát.
Hogy a doktrinerek finnyás ízlésének nem felel meg a politikailag korrektnek nem nevezhető beszéd a cigánybűnözésről meg a migráncsokról, az egy dolog, a  másik meg az, hogy Julcsa néni rájuk fog szavazni, mert csak tőlük remélheti, hogy megvédik a libáját a faluszéli (utolsó ház, két szoba, az egyiket konyhának hívják és egyesíti a zuhanyfülke és a hűtőszekrény előnyös tulajdonságait...) etnikum beható érdeklődésétől.
Más kérdés, hogy migráncsot a rettegők és a védelmezésükre jelentkezők kilencven százaléka csak filmben látott, de kit érdekel ez?
 
Orbán egyetlen félelme, hogy az ellene fenekedők egymásra találnak, és együttes erővel elkergetik, ezért is működik úgy, mint az összes többi diktátor: harácsol ész és gátlások nélkül, aztán a pénz egy részét külföldre viszi, meg strómanok nevén fialtatja - ha baj van, jöhet a helikopter érte, meg a TEK BTR-80 harcjárművei.
Meglehet, legrosszabb álmaiban előjön a Conducator, akit talán egy éppen ilyenből húztak ki helikopteres országjárása végén...
Mindenesetre érdekes módon nem Molnár Gyulát ekézteti a médiájával, Gyurcsányt is csak szőrmentén, ők nem tudnak annyi szavazatot elvenni, hogy veszélyeztessék az uralmát, egyedül persze Vona sem, de ő azért már érzékelhető érvágást jelenthet a saját táborán belül is, különös tekintettel a korrupció elleni megnyilatkozásaira.
De  összefogva...
A politika nem Szépművészeti  Múzeum, hanem vad verekedés egy medence szarban, és az győz, aki a társadalom nagyobb részével el tudja fogadtatni az igazát a választás pillanatában.
A "Soha ne mondd, hogy soha!" elve még nem vesztette érvényét, a politika a kompromisszumokról szól, a résztvevők rövid és hosszú távú érdekeinek megfelelően.
Ezt Heller Ágnes érti, Gyurcsány meg már megint szépeleg,  Molnár Gyula meg pislog, mint béka a miskolci kocsonyában, remélve a túlélést.
Engem zavar rettenetesen a szocialisták beszari viselkedése is.
Molnár Gyula jó pártelnök békeidőben, de ilyen helyzetben, mint a mai is, többre mennének Szanyival, aki ugyan éppen olyan doktriner, mint Molnár, de legalább van vér a pucájában.
 
A sufnipártokról meg az Orbán gründolta  alakulatokról most nem szólnék, bár vihetnek szavazatot, de nem többet, mint amennyit hozni képesek, az pedig nem sok.
Jó lenne, ha ügyesebbek lennének, de ehhez újra kellene születniük...
Majd kérnek hozzá a Fidesztől kopogtatócédulákat...
A Fidesz primitív sorosozása, migránsozása, meg a győzelmi propaganda természetesen hozhat nekik szavazatokat, de ez ellen csak akkor lehetne tenni, ha a pártok nem csak a világpolitikával lennének elfoglalva, hanem megpróbálnák eljuttatni a véleményüket, álláspontjukat a választókhoz, persze ehhez aprómunka kellene, ez pedig nem az erősségük.
Ha csak feleannyit dolgoztak volna ezen, mint a Jobbik az elmúlt nyolc évben, akkor ma nem lenne semmi baj.
 
Az ellenzéknek a sikerhez nagyon össze kellene kapnia magát, és a sikeren itt csak egy dolgot lehet érteni: Orbán leváltását, minden más eredmény nem eredmény.
Az orális szex akkor sem kellemesebb, ha csak a makkot, ugye, habár pillanatnyilag úgy tetszik a baloldal a Mély Torok címre hajt.
Ideje lenne észbe kapni.
 
Elnézést kérek a pornográf megnyilvánulásért, de hát egy kuplerájban nem lehet nagymisét celebrálni...
 
 

nepszava.hu
Egy ellenzéki és a töredékszavazatok / 2017.12.03.
A Fideszben csalódott Mellár Tamás esete a hiányzó ellenzéki összefogással. - A megkérdezettek egyöntetűen úgy látják: elképzelhetetlen, hogy a pártok mögé álljanak egy független jelöltnek, hisz akkor lemondanak a pártlistát izmosító töredékszavazatokról. A választási matematika alapján csak olyan függetlent érdemes támogatni, aki – legalább virtuálisan – vállalja az őt elindító párto(ka)t, hogy ne vesszenek el a töredékszavazatok. Mellár Tamás viszont – mint megkeresésünkre elmondta – attól tart, hogy ez esetben a független jelölt elveszti az ellenzéki szavazók jelentős részének szimpátiáját, szerinte inkább az egyéni győzelmekre kellene koncentrálni, nem a töredékszavazatokra.

 

Kapcsolódó cikkeink:

oryg382266Választásra várva / Készült: 2017.12.02
Mint ez már lenni szokott, választások előtt a hülyeség tengerében lubickolhatunk boldogan. A kormányzó párt cukiság-kampányt folytat és olyan dicsőségekkel kampányol, mint a  jövő évi nyugdíjemelés, mondván: Januárban ismét emelkednek a nyugdíjak!

kornai-jano8Látlelet a szinte leválthatatlan Orbánról / Készült: 2017.11.10
Kornai János szerint azonban a rezsim felkészült a lázadásra is. - A HVG-nek Kornai János azt mondja, Látlelet című könyve tárgyilagos, csak az előszó szubjektív, mert valóban dühös. Nemcsak azokra haragszik, „akik a rosszat művelik, hanem azokra is, akik eltűrik, hallgatnak, lapulnak”.

kozos-orszaMarkó Beáta: A forradalom elmarad / Készült: 2017.10.16
A Közös Ország Mozgalom október 23-ára, az ’56-os forradalom emlékére, az ellenzékinek tartott pártokat közös demonstrácóra szólította. A Lehet Más a Politika – amely megszületése óta minden tettével azt igazolja, hogy Nem Lehet Más a Politika – ugyanakkor meghitt kapcsolatot ápol a szélsőjobboldali pártokkal,  nem közösködik senkivel.

jaltaA Jobbik-paradoxon / Készült: 2017.10.05
Elöljáróban: nem szeretem a Jobbikot, nem vagyok biztos benne, hogy a párt minden tagja megvilágosult és szakított a rasszizmussal, antiszemitizmussal - maga a radikalizmus sem túl rokonszenves számomra. De vak és süket se szeretnék lenni, álomvilágot festeni magamnak pedig végképp nem akarok, és remélem, még tudok fontossági sorrendet állítani.