Hírek

A polgárok úgy döntöttek, hogy ameddig az Orbán nevű ember szóvirágokat hörög a mikrofonba, ők fütyülni fognak

xyz24„A Fidesznek biztos forrásból származó információi vannak arról, hogy fizetett provokátorok zavarhatják meg a vasárnapi állami ünnepséget – mondta Hidvéghi Balázs, a kormánypárt kommunikációs igazgatója pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Hozzátette: hírek szerint az alvilághoz köthető figurákkal »együttműködésben« provokálnának a rendzavarásra készülők.

Az Együtt részéről Juhász Péter és Szigetvári Viktor is az állami ünnepség megzavarására buzdít – mondta Hidvéghi Balázs, megjegyezve: ez »ugyanaz a társaság«, amelyik néhány évvel ezelőtt azzal híresült el, hogy az Orbán Viktor miniszterelnökről készült hungarocellbábu fejét rugdosta Budapest utcáin.
A Civil Ellenzéki Kerekasztal nevű szervezet szintén provokációra, balhéra készül – fűzte hozzá Hidvéghi Balázs.
Felhívta a figyelmet: akik fizikai erőszakra buzdítanak, azok kimeríthetik a garázdaságra felbujtás tényállását is.
Tíz évvel ezelőtt az 1956-os forradalom 50. évfordulóját a Gyurcsány-kormány és a baloldal tönkretette, »most ugyanezek az emberek ugyanerre készülnek« – fogalmazott a kommunikációs igazgató, aki pártja nevében ismét arra szólította fel a baloldalt, ne zavarja meg az ünnepet, ne provokáljon, »értse meg, hogy egy nemzeti ügyről, egy nemzeti ünnepről van szó, amelyet méltón és békésen szeretnénk megünnepelni«.
A biztonsági intézkedéseket firtató kérdésre azt válaszolta, a megfelelő előkészületek megtörténnek, de »mi egy békés megemlékezésre készülünk«, és »szeretnénk, ha nem kordonok, hanem egy szabad közös ünneplés« jellemezné a vasárnapot.
A vasárnap délutáni állami díszünnepségen, a Kossuth Lajos téren Orbán Viktor és Andrzej Duda lengyel államfő mond beszédet.” (MTI)

És tényleg. Ha valaki, a Fidesz aztán tud méltósággal ünnepelni. Persze csak akkor, ha éppen ők vannak hatalmon. Mert egy ünnep méltósága szerintük semmi mástól nem függ, mint attól, hogy ki mondja az ünnepi beszédet. Ha a szónokot Orbán Viktornak hívják, akkor van méltóság, ha máshogyan hívják, akkor lehet fütyülni, kereplővel zajongani, tojást, paradicsomot dobálni, kordont bontani, de akár még rombolni és gyújtogatni is. Mert az úgy demokratikus.

Pár dolgot nem ártana tisztázni. Szerintem.

A Fidesznek éppen azok az információi lehetnek, mint bárki másnak, például nekem is. Konkrétan az, hogy elégedetlen – a kormány működésével, korrupt politikusaival elégedetlen – polgárok úgy döntöttek, hogy ameddig az Orbán nevű ember szóvirágokat hörög a mikrofonba, ők fütyülni fognak. Mégpedig azért, mert az Orbán nevű ember nem végzi a feladatát, ezzel szemben nem hajlandó tudomást venni sem az ország lakóinak akaratáról, sem a valóságról. A síp ebben az esetben a valóság és a népakarat hangját hivatott képviselni.

Ez nem bűncselekmény, nem terrorakció, nem fizikai erőszak. Ezzel szemben meglehetősen elvtelen és gyáva dolog a kormány részéről az 1956-os hősök mögé bújva sunnyogni. Csak jelzem, hogy egyébként ’56 sem arról szólt, hogy virágot és kandiscukrot osztogattak, miközben a békéről és szeretetről szavaltak az utcákon.

Ezerszer méltóbb megünneplése a forradalomnak, ha a polgárok felemelik a fejüket és hangot adnak a nemtetszésüknek, mint egy hazug hatalom hazug szavainak ismételgetése és a gagyi, halszagú induló elharsogása. Mi sem jellemzőbb erre a kormányra, mint az, hogy a saját maguk által megrendelt emlékdalt is csak ilyen botrányosan sikerült legyártatni. Ebből sem marad semmi más, mint a bűz, az újrahasznosítás és az elsinkófált 50 millió forint. Pontosan olyan az egész kormány, amilyen ez a nóta. Újrahasznosított – a legtöbb zenész már muzsikált az előző rendszerben, a szöveg is innen-onnan összelopott – halszagú és rengetegbe kerül.

Nem vagyok híve az erőszaknak, még a verbális erőszaknak sem. De ez – a sípolás – nem támadás, hanem védekezés. Üzenet mindenkinek, hogy nincs örökre szóló bérletük a hatalomra, nincs feneketlen pénzesláda, nem hazudhatnak, lophatnak a végtelenségig és nem nézhetnek hülyének egy egész országot. Ez a kormány semmi másból nem ért, csak az erőből. Emberség, racionalitás, erkölcsi minimum, szakmai érvek nem jutnak el hozzájuk, nem is értik azt. A sípszót megértik, de legalább meghallják.

Méltóságra ne hivatkozzon az a kormány, amelyik más emberek méltóságán ugrál naponta, páros lábbal. Tiszteletet ne várjon az a kormány, amelyik semmit és senkit nem tisztel a saját rokonságán, haveri körén kívül. A kormány – még a kitartott lakájmédián keresztül sem – ne fenyegetőzzön, ne akarja megijeszteni a polgárait, sem zsarolni, sem terrorizálni. Félnivalójuk azoknak van, akik részt vállaltak egy korrupt, hazug, embertelen, zsarnoki rendszer kiépítésében. Akár közvetlenül, akár a médián keresztül.

Méltósága a polgároknak van. A sípot polgárok fogják fújni és előbb, vagy utóbb ki fog derülni az is, hogy valódi hatalma is a polgároknak van. Amint ez világossá válik, majd cserélünk. A bukott élősködők, kegyencek, haszonélvezők és hazugok megkapják a sípokat és fújdogálhatják nyugodtan.

Értem én, hogy az Orbán nevűnek nagyon nehéz lesz elmagyarázni, miért is fújol az őt imádó nép. Ettől nem tudja megvédeni sem a TEK, sem senki. Ha megint körbekerítik egy átlátszatlan fóliával, akkor is csak a látványtól tudják megóvni, a sípszótól nem. Kellemetlen, de lesz ez még sokkal rosszabb is.

Cikk: http://kolozsvaros.com/2016/10/22/a-polgarok-ugy-dontottek-hogy-ameddig-az-orban-nevu-ember-szoviragokat-horog-a-mikrofonba-ok-futyulni-fognak/

www.atv.hu / videó
Paul Lendvai / 2016.10.24.
Az volt a kérdés számára, hogy hogyan lett egy nagyon nehéz sorból származó gyerek ilyen sikeres politikus, mondta Paul Lendvai az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

www.pupublogja.hu
ÉLJEN A NAGY OKTÓBERI KLEPTOKRATA FORRADALOM LEVERÉSÉNEK TIZEDIK ÉVFORDULÓJA
Eltelt tíz év, de Orbánék még mindig a rendőrök elleni bosszúval foglalkoznak, nehezen emésztik, hogy volt az országban egy szervezet, mely eleget tett alkotmányos kötelezettségének és leverte a puccskísérletet. Azt gondolhatták, hogy a televízió-székháznál megvert és megalázott Rendőrség összeroppan, de tévedtek. Viszont nekik nem ilyen Rendőrség kell, ezért - mint Rákosiék az ÁVH-t - létrehozták saját erőszakszervezetüket, a TEK névre hallgató teljesen felesleges szervezetet, aztán - ha már lúd, legyen kövér, Kövér is létrehozta saját kis pretoriánus gárdáját, sőt, még Matolcsy is gründolt egy magánhadsereget. Azt hiszem, nem lehet említés nélkül elmenni amellett, hogy Gyurcsány a maga határtalan demokratikus mivoltában hibázott. Ezt a puccskísérletet nem kellett volna válasz nélkül hagyni, ezt a bandát akkor és ott le kellett volna tartóztatni a puccskísérlet szervezése miatt. Kár, hogy nem volt hozzá politikai bátorság, merthogy a személyes bátorságot az 56-os emlékmű koszorúzása után nem lehet kétségbevonni, de hát ennek van itt kisebb szerepe. Ezek csak az erőből értenek, kár, hogy ameddig volt, nem élt vele…

kolozsvaros.com
Lószart, mama! Az „emberarcú fideszes” ugyanúgy hazugság, mint a „szocialista” / 2016.10.22.
Most, hogy Szél Bernadett, az LMP társelnöke, és Szigetvári Viktor, az Együtt (Egyedül?) párt elnöke is elzárkózott attól, hogy akár az MSZP-vel, akár Gyurcsány Ferenccel és a DK-val bármilyen módon együttműködjenek, itt az ideje, hogy ennek a két nagycsoportos óvodásnak elmeséljünk egy tanmesét.

szeka.blog.hu
Három aktuális ügy, melyek megtörhetik Orbán Viktor varázserejét
Várható volt, hogy nem lehet sokáig pávatáncolni a migrángyűlölet és a letelepedési kötvények biznisze között. Orbán Viktor olyan háziúrhoz hasonlít, aki ötven lakattal és házőrző ebek tucatjaival zárja el lakása bejáratát a menekültkérők elől, ám a hátsó kapunk keresztül beengedi a jómódú külföldieket, akiknek garázsból kialakított IBUSZ lakásokat ad bérbe jó pénzért. Ez a számára ideális állapot szűnhet meg azzal, ha enged a Jobbik követelésének, és az alkotmánymódosításért cserébe odadobja a letelepedési kötvényeket Vona Gábor lábai elé. A miniszterelnök azonban néhány napon belül más veszteségeket is elszenvedhet.

 


Kapcsolódó cikkeink:

xyz24A polgárok úgy döntöttek, hogy ameddig az Orbán nevű ember szóvirágokat hörög a mikrofonba, ők fütyülni fognak / Készült: 2016.10.23
„A Fidesznek biztos forrásból származó információi vannak arról, hogy fizetett provokátorok zavarhatják meg a vasárnapi állami ünnepséget – mondta Hidvéghi Balázs, a kormánypárt kommunikációs igazgatója pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

ovi_56Szabad-e kifütyülni Orbánt a Kossuth téren? / Készült: 2016.10.22
1956 azt üzeni, hogy a népnek joga van elkergetni a diktátort és megdönteni a rendszert. Erőszakkal is. Úgy, ahogyan azt 60 éve megpróbálta.

d_mti2016103Az ötvenedik évforduló után ‘56 hatvanadik évfordulóját is ellopják a magyar néptől / Készült: 2016.10.21
Vasárnap akár arra is készülhetne az ország, hogy lerója a tiszteletet önmaga és ‘56 hősei előtt. De nem ez fog történni. Ugyanis ‘56 emlékezete biztosan nem arról szól, hogy az emlékezés csúcspontjaként az országot végletekig megosztó miniszterelnök beszéljen. Persze nem az a gond, ha egy miniszterelnök beszél egy állami ünnepségen, de hogy ő legyen a fő beszélő, rajta kívül csak egy másik államfő beszéljen, megemlékező ne legyen, és a 60. évfordulóról szóló hirdetések csak a miniszterelnök fellépését reklámozzák, nem ünneplés, hanem propaganda.