Hírek

„Orbán messze gazdagabb, mint Csányi Sándor”

mindenorasSzigetvári Viktor, az Együtt elnöke szerint nem az az érdekes, hogy Németh Szilárd Fidesz-alelnök zsidózott-e, hanem a módszer, ahogyan a kormánypárt ellenségeket kreál. Amíg ugyanis a választókat az aktuális mumussal ijesztgetik, addig Orbán Viktor vagyonosodására kevesebb figyelem jut. Pedig az Együtt szerint már a miniszterelnök a leggazdagabb magyar.

Németh Szilárd szerint ön gerjesztett antiszemita indulatokat, amikor arra kérdezett az ATV stúdiójában, hogy a zsidókra gondol-e a fideszes képviselő, mint az ellenzéket mozgató háttérhatalomra. Most akkor ki zsidózott?

– Nevetségesnek tartom ezt a vádat. Igaz, hogy tettem egy ironikus, de nagyon kemény kijelentést, viszont ez nem az antiszemitizmusról szólt. Hanem arról, hogy a kormányoldal évek óta azzal vádol mindenkit, aki nem az ő álláspontján van, hogy Soros-ügynök, külföldi gazdasági érdekek kiszolgálója vagy Brüsszel zsoldosa. Nem kell antiszemitának, elég végtelenül cinikus politikusnak lenni ahhoz, hogy valaki ilyen módon részt vegyen a politikailag motivált ellenségképgyártásban. Az is lehetséges, hogy valaki műveletlenségből, tájékozatlanságból mond olyanokat, mint Né­meth Szilárd, de az ilyen rejtett üzenetek dekódolása az Együttnek és más ellenzéki pártoknak is feladata. Abban viszont van igazság, hogy a kilencvenes években a balliberális oldal túlzottan könnyedén kiáltott antiszemitizmust, sokszor méltatlanul támadta ezzel az Antall-kormányt, aláásva saját hitelességét ebben a témában.

Ha már előkerült Brüsszel kiszolgálása: mi az Együtt álláspontja a kvótanépszavazásról?

– Ez egy EU-ellenes, indulatkeltő népszavazás, ami így másról is szól, mint amiről a Fidesz szeretné, hogy szó legyen. Az Együtt bojkottálni fogja ezt a jogszerűtlenül, alkotmányellenesen kiírt népszavazást, aminek a kiírásához a Kúria is asszisztált. Eleve nincs szó betelepítésről, hanem áttelepítésről más uniós országokból, márpedig az EU biztonságának megteremtéséhez szükség van valamiféle kvótarendszerre. Nemcsak a fejlesztési pénzeknél, hanem a kihívást jelentő feladatoknál is sorba kellene állnia Magyarországnak, hogy szolidaritást vállaljunk más tagállamokkal. Úgy gondolom, hogy 5-10 ezer embert Szíriából vagy máshonnan minden további nélkül be lehetne fogadni.

Az utóbbi napokban azzal is előállt az Együtt, hogy Orbán Viktor a leggazdagabb magyar. Hogy jött ki a feltételezett 205 milliárd forintos ­vagyon?

– Az Orbán-család vagyona mellett azokat a strómanokat vettük számításba, akik jelenleg is nyíltan a miniszterelnök keze alatt dolgoznak. A Duna Aszfalt-vezér Szíjj László, a MET Zrt.-s Lakatos Benjámin, Garancsi István, Mészáros Lőrinc, Andy Vajna érdekeltségeit, valamint a Simicska–Nyerges-birodalom egyharmadát is hozzáadtuk, mert ott a nagy összeveszés után már biztosan van valamiféle osztozkodás. Így olyan építőipari, agrár- és médiabirodalom jött ki, amellyel Orbán messze gazdagabb, mint Csányi Sándor. Politikusként megfogalmazhatunk olyat, ami tudható, de „strómanszerződések” híján egy újságíró már nem írhat le.

A vagyonnyilatkozatok használhatatlansága közhely. Hogy lehetne valóban ellenőrizni a politikusok gazdagodását?

– Az adóbevallások részleges nyilvánossága, földhivatali és cégjogi nyilvántartásokkal összevetése, az egy háztartásban élő családtagok vagyonnyilatkozatainak nyilvánosságra hozása – lehetne sorolni a lehetséges lépéseket. A lényeg, hogy nyilvánosan elérhető adatokat össze lehessen vetni a vagyonnyilatkozatokkal, amelyekben okiratokkal alátámasztott és bizonyított tételek szerepelnek. Mert az röhej, hogy néhány képviselő fűtésszámlája magasabb a valóságban, mint amekkora jövedelmet bevallottak.

Cikk: http://nol.hu/belfold/orban-messze-gazdagabb-mint-csanyi-sandor-1615993

Németh Szilárd: nem is biztos, hogy ez a Pharaon az a Pharaon - klikk!

 


Kapcsolódó cikkeink:

csutiNekem nagyon bejött minden álmom, a többit meg pont leszarom / Készült: 2016.05.14
Veszünk egy zongorát, pont jó lesz a Hatvany-Lónyay villába. Most akciós. A villa is akciós volt, alig került 4 milliárdba, meg az apró. A zongora ára sem egy nagy ügy, minden keményen dolgozó magyar család megengedheti magának azt a 32 millió forintot, amibe kerül.

mrm_ovi.jpgA pénz csinálása – felcsúti tanfolyam / Készült: 2016.04.19
De mondhatnánk akármilyen fideszes taknyot is - A legfrissebb felmérések szerint négy és félmillió olyan töketlen honfitársunk van, aki képtelen megállni a saját lábán, mert az Isten pénze nem elég neki, ugyanis két lapáttal szórja hó közben a lehető legnagyobb, elöljáróink számára elképzelhetetlen luxusra, úgymint csirke farhát – vagy uram ne hagyj el, egyenesen csirkeláb – esetleg még tescós parizer meg ilyenek. Nem tudják már a népek, mit csináljanak jódógukban.

ovi_onelegultNem az érdekel, mi van Orbán vagyonnyilatkozatában, hanem az, ami nincs benne / Készült: 2016.04.17
Mai rágcsálnivaló: mennyi fizetést kapott eddig Orbán Viktor. Hát na és? Kit érdekel? Bárki megkeresheti az éves nyilatkozatokat, semmi nehézséget nem okoz kiszámolni. Nem ez az érdekes, hanem az, ami nincs benne ezekben a papírokban.

ovi_kuvaszSzombati 7-es - Bölcs, magyar kuvasz* / Készült: 2016.03.27
Politikai korrektséghez (pc) szoktatott agyam nehezen enged túllendülni a pc szabályán, pedig a magyar miniszterelnök már régen túlhaladottnak minősítette a szemléletét; gyakorolja is naponta. Mégis oly nehezen írom ide, noha társasági körökben – no persze olyanokban, mint az enyém – folyamatosan ezt hallom: micsoda szerencséje van – már megint! – a Fidesznek; éppen jókor jött neki ez a brüsszeli robbantás, akkor, amikor már megint minden recsegett-ropogott körülötte, vagy, ahogy filmrendező barátom fogalmazott: láthatóan fesledezik rajta a kabát.

kedves_vezetoMészáros Lőrinc emberei gondozzák Orbán Viktor kutyáját egy titokzatos luxusmajorságban / Készült: 2016.03.05
Úgy néz ki, megvan Orbán Viktor egyesek által nemlétezőnek tartott kuvasza, Nárcisz, csak éppen nem ott, ahol eddig gondolták volna.

Orbán: Ne mi nyerjük a legtöbbet... / Készült: 2014.02.10
Orbán vagyoni helyzete átláthatatlan. Most szólunk, ha egyszer lehetőségünk lesz rá, feltárjuk a Keresztapa meggazdagodásának teljes történetét és nyilvánosságra hozzuk, hogy miként lett a szegény egyetemistából az ország egyik leggazdagabb embere.

stat CSUPASZ SEGGEL A TÖRTÉNELEMBE / Készült: 2013.07.26
Ugyan kérem, hogy venné az ki magát? - A miniszterelnök vagyoni helyzete legutóbb akkor került szóba, mikor legjobb barátja szóba hozta Kálmán Olgánál. Azt hallhattuk, hogy a Vezér az öt leggazdagabb magyar egyike, ami – valljuk be – csak a legnaivabb Fidesz-zombikat lephette meg, a magyarok többsége ezzel – ha nem is a helyezés pontos ismeretében - tökéletesen tisztában van.