Hírek

A Magyar Reformok Működnek

reform_oviElönti a szar a tarnazsadányi iskolát.

2014-2015 telén 133-an fagytak meg. Az eddigi enyhe télben január 20-ig már 97 ember hűlt ki. Ebből 44 ember a saját fűtetlen lakásában fagyott meg.

Egy 57 éves, amputált lábú férfi azért nem kapja meg januári rokkantnyugdíját, mert rossz helyre küldtek ki egy határozatot. Amikor megkérdezte, hogy miből fizesse az albérletét, a hivatalban azt tanácsolták neki, hogy kérjen kölcsön. Egy súlyos cukorbeteg férfi, akinek évekkel ezelőtt mindkét lábát combközépen amputálták, korábban 100 százalékos rokkantként 50 ezer forintot kapott. A új törvényben ez a kategória már nem szerepel, a felülvizsgálaton 74 százalékosra csökkentették rokkantsága mértékét, és elvettek tőle hatezer forintot. Egy félkezű férfi már négy hónapja vár arra, hogy eldöntsék, járt-e neki fogyatékossági támogatás.

2015 márciustól megszűnt a méltányossági ápolási díj. Aki ezek után otthon ápolja valamelyik családtagját, egy fillér támogatást sem kap. Ráadásul az ápolással töltött évek nem számítanak majd bele a szolgálati időbe a nyugdíj meghatározásánál, és még a saját egészségbiztosítását is fizetnie kell.

a magyar reformok működnek

A magyar kórházakban olyan rossz higiéniás körülmények vannak, hogy sokkal könnyebben halhat meg valaki kórházi fertőzésben, mint autóbalesetben – állítja az 1001 orvos hálapénz nélkül csoport. A kórházigazgatók a spórolás érdekében visszamondják a takarító cégekkel kötött szerződéseket, de előfordult olyan is, hogy a sterilizáló napokig nem működött.

Egy hatósági vizsgálat szerint Magyarországon nincs olyan kórház, amely megfelelne a gyógyítás minimális szakmai feltételeinek. Az ÁNTSZ ugyan vizsgálta a kórházakat, de a vizsgálat eredményeit nem hozta nyilvánosságra. Amit mégis meg lehetett tudni, az az, hogy a fekvőbeteg-ellátó osztályok kétharmada nem felel meg a minimális feltételeknek sem. Száz vizsgált kórház közül huszonkettőben nincs megfelelő kézmosási, fertőtlenítési lehetőség az orvosoknak, vagy hiá­nyoznak az ellátáshoz szükséges megfelelő eszközök. A kórházak több mint 70 százalékában nincs kellő számú szakorvos, illetve szakdolgozó.

Az Orbán-kormány egyik első rendelkezése a pálinkatörvény volt. Államilag ösztönzik a legártalmasabb alkohol fogyasztását. Az Országos Kémiai Biztonsági Intézet szerint az elmúlt években jelentősen megnőtt az alkohol- és kábítószer-mérgezések száma. Öt éve tizenhétezer esetről tettek bejelentést a kórházak, tavaly huszonnégyezernél is többről.

a magyar reformok működnek

Az orvosok, az ápolónők, az informatikusok és a kamionsofőrök már régebb óta mennek. Őket követték a hentesek, pincérek és a cukrászok. Már belőlük is hiány van. Most már mennek a pénztárosok, a bolti eladók, a mozdonyvezetők, a varrónők és a fogászati asszisztensek is. Egyre több lesz a hiányszakma Magyarországon. Akinek van Nyugat-Európában használható tudása, az menekül.

Egy felmérés szerint a diákok kétharmada tervezi, hogy elhagyja Magyarországot.

a magyar reformok működnek

A Bajnai-kormányban 20 államtitkár és 49 szakállamtitkár volt. 2014-re ezt Orbán feltornázta 51 államtitkárra és 102 helyettes államtitkárra, akiknek a fizetése fejenként havi egymillió körül mozog. Ezenkívül jár nekik autó, szolgálati lakás (vagy körülbelül 200 ezer forint lakásfenntartási támogatás) és 160 ezer forint körüli cafetéria keret.

Mind több család kényszerül arra, hogy kivegye gyermekét a szakképzésből, és közmunkásnak adja. Tiszaigaron is akad egy fiú, aki – miután apja munkaképtelenné vált, anyja pedig évek óta állástalan – otthagyta a középiskolát, és ma ő tartja el közmunkásbérből az egész családot. “Miután a tankötelezettség korhatára már csak 16 év, egyre több iskolában mondták, hogy bement a mama, amint a fia betöltötte ezt a kort, és kiíratta. Ezekben a körökben ugyanis még az alig több mint 50 ezer forintos bér is vonzó bevételi forrás” – olvasható egy kutatási jelentésben. (HVG 2015. december 12.)

A kínai minimálbérek 2014-ben utolérték a magyart.

a magyar reformok működnek

Teljesül Orbán Viktor vágya, hogy felülről nézhessen le az országra. 14 milliárd forintért fel fog költözni a várbeli Karmelita kolostor épületébe. 1 milliárd forintért pedig szép képekkel és bútorokkal fogják a rezidenciáját kidekorálni.

2013 végén a „szociális és gyermekvédelmi, gyermekjóléti feladatellátás és irányítás intézményei” nevű költségvetési sorról átirányítottak 182 millió forintot a „sportteljesítmények elismerésére és megbecsülésére”.

Teljes cikk: http://gepnarancs.hu/2016/03/a-magyar-reformok-mukodnek/


Undorító az iskolai vécé - 2016.03.09. - Rozsdás piszoár, ragasztószalaggal rögzített wc-tartály és orrfacsaró bűz a Heves megyei Tarnazsadány általános iskolájának mosdójában. Az intézmény évek óta vár a KLIK segítségére, hogy felújíthassák a vizes-blokkjukat. A szörnyű állapotokról elsőként a Heves Megyei Hírlap írt. Az egyik szülő azt mondta híradónknak: inkább hazaviszi szünetekben a gyerekeiket, hogy otthon végezzék el a dolgukat. - Link: //rtl.hu/rtlklub/hirek/hiaba-lesz-penz-ha-nincs-koltsegvetes