Hírek

A Vajdaság Orbán új nyerőgépe

pasztor_oviKis bűvészünk, aki azt mondta, ne azt figyeljük, amit mond, hanem azt amit csinál, úgy néz ki képes haveri cégek pénzeszsákjává változtatni a Vajdaságot is. Igazán bátran, tabudöntögető formában, pénzt csak haverjaimnak módon. A nemzet nagy vezetője most úgy tűnik, helyi haverok pénzelosztójává züllesztette a szépreményű Vajdaságot, a szomszédos Szerbiában.

A Vajdaság, mely autonóm területe 250 ezer magyarnak a szomszédos Szerbiában, sokáig egyfajta bezzeg sikersztori volt. Itt saját Nemzeti Tanács irányítja a magyar kisebbség életét, széleskörű jogokkal, itt nincs alaptörvény, és Nemzeti Együttműködés Rendszere. Ezért 2014 után kormányunk ide is exportálta azt, ami hazánkban állami szinten megszokottá vált. A demokratikus intézmények kivéreztetését, az egyvezéri akaratot, az állami források haverokhoz történő pofátlan leosztását.

Indokolt volt mindez, hiszen jelentős gazdaság fejlesztési támogatást nyújt a magyar állam a szerbiai Vajdaság vállalkozóinak, amelyet a Vajdasági Magyar Közösségfejlesztési Központ révén pályáztat meg. Így nem meglepő, hogy a 2014 ősze óta inkább az egyszemélyi vezetést, Pásztor István VMSZ elnök (Vajdsági Magyar Szövetség) segítségével már egyre nyilvánvalóbb módon, orbáni bulldózer módjára megvalósítási szakaszba léptették.

A pénz 11,3 milliárd forint, átszámolva 37,8 millió euró, amit nyílt pályázaton kéne a kapitalizmus és az EU szabad piacgazdasági elveit szem előtt tartva megpályáztatni. Ez persze orbanikumi módon úgy valósult meg, hogy eleve a támogatási összeg fillérre kiszámolva egy listán szereplő vállalkozói réteghez vándorol. Ez a haveri lista az, amivé silányította a magyar állam és a VMSZ elnöke Pásztor úrfőméltósága mindazt, ami sok szerbiai magyarnak reményt és gazdasági felemelkedést nyújtott volna. Semmilyen átgondolt gazdasági stratégia, semmi lózung, csak a szűk hatalmi elit helyi csókosai, és az, mennyi pénzt kapnak a magyar adófizetőktől. Egy snassz lista arról, milyen cég mennyi pénzt kap, még mielőtt bármilyen pályázatot kiírtak volna… ez a vajdasági vezetők elképzelése a térség gazdasági szerepvállalásáról, jövőjéről, a magyarságról, hazafiságról, nemzetről…

Egyfelől: minden olyan cég szerepel a listán, amely valamilyen formában a VMSZ vezetők szűk, és később biztos szűkülőbb köréhez tartozik. Másrészt:  Orbán miniszterelnök, és a vajdasági orbán, Pásztor István találkozóján anno kijelentették  a NEFMI “szakmai csapata” Szabadkán fogja “alaposan áttekinteni” a gazdasági és térségfejlesztési programot. Ezt át is tekintették, hisz a NEFMI szakemberei végighaknizták Szabadkán az érintett cégeket, felkeresték a lista hazafiüzletembereit.

Olyan hihetetlen fontos emberek, mint Bunford Olivér 3 millió Eurónyi támogatást nyert, ő szervezi Vajdasági Vágtát. Az ő apja Bunford Tivadar, a VMSZ elnökségi tagja, és dél európai regionális igazgatója a MASTERPLAST multi cégnek, mely szintén 4,5 millió eurónyi magyar adóforintot kap. Itt nem látom pl. miniszterelnökünk multiallergiáját, mindegy. Persze pénzt kap a szerb Építésügyi, Közlekedési és Infrastruktúraügyi Minisztérium államtitkárának testvére, Kern Csaba, a Cim Glass kft. vezetője is. A fivére, Kern Imre a szerb kormány államtitkára.

A VMSZ alelnöke,Varga László, akit 2015 júniusában mondattak le posztjáról, kitálalt a belső döntéshozási mechanizmusokról, melyek kinyírták a párt demokratikus működését. Beszámol azokról a konfliktusról, melyek a szerbiai magyarság meghatározó kulturális, oktatási intézményeivel zajlanak. A konfliktusról, melynek okát abban látja, hogy semmilyen egyeztetés nem folyik szakmai csoportokkal, hanem hatalmi kinyilatkoztatási politika áldozataivá válik mindaz, ami a helyi magyarok értékeit, érdekeit védené. Megszűnt az egyeztetési hajlam, és valódi helyi NER dózerként tarol a VMSZ elnökének és egy szűk körnek az akarata. Példaként említi a most fegyelmi eljárás alatt álló volt alelnök, hogyan megy szembe a magyarság érdekeivel az oktatáspolitikában a VMSZ. A parlamentben az autonóm Nemzeti Tanács oktatási intézmény irányítási erős jogkörét nem ám SESEJ vajda és baráti köre, hanem a VMSZ törvényjavaslata vágja szét… ez verte ki nyílt levél formájában a mondabeli biztosítékot a VMSZ leváltott alelnökénél, Varga László úrnál, nagybetűvel EMBERNÉL.

Tehát bebizonyosodott, az orbáni rendszer, a nyerészkedők maffia exportja lehetséges, a recept ugyanaz mint nálunk magyarhonban. Le kell számolni a demokráciával, egy vezér és pénzért nem pofázó, adót elnyelő haverok, hisz minden adóforint csak az ő életszínvonalukat kell szolgálja. A sajtó cenzúrája, elnyomása, a kulturális sokszínüség üldözése, ami a Szabadkai Népszínházzal való konfliktus oka, az oktatás negligálása, és minden olyan dolog gazdasági, és politikai tönkretétele, ami nem a szűk bebetonozott maffiakör érdeke, pénze…

VIKTATORKAKell tehát egy ilyen kitűző és máris jó hazafi és sikeres vállalkozó lesz mindenki…

Karakó Tamás

Cikk: http://gepnarancs.hu/2015/07/a-vajdasag-orban-uj-nyerogepe/