Hírek

Amit tudunk Lázár János rejtélyes utazásairól (és amit nem)

jani_vagyokLázár Jánosnak még az előző kormányzati ciklusban volt három olyan utazása, amelyeket érdekessé tett két körülmény. Az egyik az volt, hogy szokatlanul magas hotelszámlák keletkeztek a kiküldetéseken. A másik pedig az, hogy nagyon nagy titkolózás övezte azt, hogy mi történt ezeken az utakon.

A Direkt36 újságírójának (a Transparency International jogi segítségével zajló) több mint egy éve tartó pereskedése eredményeként azonban néhány részletre már fény derült.

Amit tudunk

Hova és mikor utazott? Anglia, 2012. november 27-29.; Svájc, 2013. március 22-23.; Olaszország, 2013. július 26-27.

Mennyibe is került a szállás? Anglia: 920 019 forint; Olaszország: 582 000 forint; Svájc: itt van némi ellentmondás a számokról, mert a Miniszterelnökség először azt közölte, hogy 469 878 forintba került a szállás, majd több mint egy évvel később váratlanul egy újabb dokumentumban már azt közölték, hogy a költség 189 478 forint volt. Az ellentmondásra magyarázatot kértünk tőlük, de még nem válaszoltak.

Miért tűnik ez soknak? A Miniszterelnökség 2012-13-as adatai azt mutatják, hogy más, hasonló beosztásban lévő vezetők utazásainak szállásköltségei még csak meg sem közelítették azt, amit Lázárnak ezen a három kiküldetésén kellett fizetni.

Hány éjszaka? Angliában 2 éjszakát, Svájcban és Olaszországban 1-1 éjszakát töltött Lázár János. Tehát, 4 éjszaka alatt sikerült összehozni az eredeti költségösszegek szerint közel 2 millió forintos hotelszámlát.

Hányan utaztak? A Miniszterelnökség kezdetben azzal próbálta magyarázni a magas számlákat, hogy egy delegáció vett részt az utazásokon. Később azonban elárulták, hogy ezek a delegációk minden esetben csak két emberből álltak: Lázár Jánosból és egy kísérőjéből. A költségek még így számolva is kirívóan magasak a többi miniszterelnökségi utazáshoz képest.

Kik voltak az útitársak? Lázár tavaly szeptemberben az Indexnek azt mondta, hogy Perényi Zsigmond, illetve Sonkodi Balázs kísérte el az utakon, akik mindketten a munkatársai. Lázár szerint a tolmácsolásban segítették őt.

Mi történt ezeken az utakon? A Miniszterelnökség a svájci utazásról azt közölte, hogy Lázár “egy német állampolgárral tárgyalt a magyar–német, valamint a magyar–orosz kapcsolatokról”. Az olaszországi útján a Miniszterelnökség szerint “a Svájcba illegálisan vitt magyar pénzeszközökkel kapcsolatban folytatott tárgyalást, a tárgyalópartner által megjelölt szállodában”. Az angliai útról pedig maga Lázár nyilatkozta azt, hogy az ottani titkosszolgálati partnerével találkozott.

Amit nem tudunk

Hol szállt meg Lázár? Bár jogerős bírósági ítélet van arról, hogy a Miniszterelnökségnek ki kell adni a szállodák neveit, ez eddig nem történt meg. A Miniszterelnökség felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához az ítéletnek ezen része ellen. Lázár jelezte, hogy hajlandó a végsőkig elmenni ennek az információnak a megőrzése érdekében. Tavaly szeptemberben az Index-nek egyenesen úgy fogalmazott a szállodák nevéről, hogy “az nem derülhet ki”.

Kikkel találkozott Lázár és miről beszéltek? A Miniszterelnökség és Lázár János eddig nem volt hajlandó elárulni ezt, arra hivatkozva, hogy ezeknek a részleteknek a nyilvánosságra hozatala az ország érdekeit veszélyeztetné. Közben azonban a bírósági tárgyalások során azt is elismerték, hogy csak az angliai út esetében történt titkosítás, a svájcinál és az olaszországinál nem. Egy friss – de még nem jogerős – bírósági ítélet most arra kötelezte a Miniszterelnökséget, hogy közölje, kikkel és miről tárgyalt Lázár János ezen a két kiküldetésen.

Cikk: http://www.direkt36.hu/2015/05/19/amit-tudunk-lazar-janos-rejtelyes-utazasairol-es-amit-nem/

Kapcsolódó cikkek:

  • Nemcsak a hotelszámlákról kell beszélnie Lázárnak, hanem a tárgyalásairól is
    A Fővárosi Törvényszék hétfői ítélete szerint a Miniszterelnökségnek részleteket kell közölnie a hivatalt vezető Lázár János több olyan külföldi tárgyalásáról, amelyekről eddig csak nagyon kevés információt tettek közzé. Ezek a tárgyalások olyan utazások során zajlottak, amelyek korábban a magas hotelszámlákról híresültek el.


Első fokú ítélet Lázár utazásairól - Közzététel: 2015. máj. 21. - Az ATV Start vendége Karsai Dániel ügyvéd.

Betöltés...

video: Lázár utazásai: mindenről be kell számolni - 2015.05.19. - Újabb pert vesztett a Miniszterelnökség Lázár János utazásaival kapcsolatban. A miniszterelnökséget vezető miniszter semmiképpen sem szeretné elárulni, hol szállt meg, valamint kikkel tárgyalt 2012-ben és 2013-ban, három külföldi útján. Még a szállására költött pénzt is visszafizette, csak ne kelljen beszélnie. A bíróság első fokon most kimondta, el kell árulnia, kikkel találkozott és miért. Link: http://rtl.hu/rtlklub/hirek/lazar-utazasai-mindenrol-be-kell-szamolni