Hírek

Magyarország, te marhának nézett mangalicatelep

ovi_avatÚgy döntöttem, kihagyom a fecnivé degradált, nyilván nem létező korrupciós botrány körüli észosztást, elengedtem a fülem mellett, hogy a miniszterelnök úrra nyomást gyakoroltak, és kicenzúrázták azon utolsó európai lapok egyikéből, amely még kíváncsi rá, de annyira mégsem, és a közfelháborodás sikerének megírását is nálam okosabbakra bíztam. De azt, hogy egy napon, ugyanazzal a lendülettel sikerült egy marha- és egy mangalicatelepet is felszentelni átadni, és a mezőgazdaságban dolgozóknak kijáró tiszteletről halandzsázni egy hatalmasat, igazán megér egy fél órát az életemből.

Orbán Viktorról és holdudvaráról eddig sem a visszafogottság, és a késsel-villával evés jutott eszembe, de most extra értelmet nyert a gumicsizmás, szégyentelen, szemérmetlen erőfitogtatás. A hír: A kormányfő először Felcsúton részt vett Flier János vállalkozó marhatelepének avatóján, majd Alcsútdoboz mellett a Búzakalász 66 Felcsút Kft. (Mészáros Lőrinc cége, a gyengébbek kedvéért) bányavölgyi mangalicatelepének átadásán. Nem tudom hányan értjük a súlyát egy 3,5 hektáros marhatelepnek, két 1500 négyzetméteres istállónak, 430 millió forintos uniós és kormánytámogatásnak, a számolatlan sertésjóléti támogatásnak, a száz évvel ezelőtti sertésállomány elérésére törő nagyszerű álmoknak, és végső soron a néhány ember kezébe összpontosuló mangalicatelepekbe öntött fényűzésnek.

Nem akarom különösebben részletezni az Orbán család érdekeltségeinek összefonódását e két szerencsés, és sikeres vállalkozó marha-, illetve sertésjólétével (ITT egy kis ízelítő), bárki utánanézhet, és mélyebben dokumentálódhat. Úgy ítélem meg, hogy különösebb bizonyítás nélkül is nyilvánvaló, hogy a pofátlanság legmagasabb hegycsúcsára felért miniszterelnök ma bebizonyította: nem kínos számára, hogy jobbágyai szeme láttára felavassa családja vagyonkezelő strómanjainak legvadiújabb birtokait. A királyi, nemzeti, közszolgálati média jelenlétében, az ellenséges, extraprofitot termelő sajtó kizárásával: technikai és állat egészségügyi okokból az RTL kamerája például nem lehetett jelen, amikor a miniszterelnök külön gratulált Mészáros Lőrincnek és családjának a telepükhöz, sem amikor homályos tekintettel a mangalicát a magyar állattartás nagy büszkeségének nevezte.

Igen, drága mangalica-imádó Viktorom! A magyar nemzetgazdaság egyik húzóágazata valóban a mezőgazdaság: ezeket a Flier-Mészáros-féléket is ez húzta fel oda, ahova csak nagyon kevesen juthatnak fel, mert csak a kiválasztottak kezére érdemes átjátszani ezt az állatfarm alakú országot. Igen, Viktorom, a mezőgazdaságban dolgozóknak meg kell adni a tiszteletet: hálásak lehetnek azért, hogy közönséges gázszerelőkből milliárdos vállalkozókká avanzsált talpnyalóidnak éhbérért dolgozhatnak. Igen, igazságos Viktorom, ezeknek a magyar, családi baráti vállalkozásoknak nincsen extraprofitjuk, 800 milliós osztalékoknál ki az a mangalica, aki ezt szóvá tenné?

Nem az az öntelt földesurat meghazudtoló vigyor, nem az trágyalé szagú, alattvalókhoz leereszkedő kedélyeskedés az undorító, persze az is. Nem az a baj, hogy Mészáros Lőrincnek nem elég a polgármesteri fizetés, még a sertésjólléti támogatást is felveszi. Nem az a lehangoló, hogy merész ötleteim megvalósításához a büdös életben nem dobnak utánam 430 milliót, hogy utána gratuláljanak a sikeremhez.

Az a félelmetes, hogy az ország első embere átad a haverjainak egy hanyatló európai (pfúúújj) és hazai közpénzekből lenyúlt csillagászati összegekből felépített nempénzmosoda marha/disznótelepet, és mellémagyarázza, hogy pörög a gazdaság Elkeserítő, hogy már nem csak az elszabadult, látványos lopás tényével kell szembenéznünk, hanem már parádét is szerveznek köré. A legkisebb, jóérzésre utaló látszatra sem adnak már. Igen, basszátok meg, Lőrincnek felhúztunk egy disznóólat, és? Jani meg az Anikó földjeit művelgeti, mit kell kiakadni azon a pár hektáros marhatelepen? Ja, amúgy én mondtam, hogy azok az új kombájnok is EU-s pénzből vannak, most komolyan ezen háborogtok?

A közfelháborodásomat falnak állította ez a féktelen, elszabadult, határokat nem ismerő magamutogatás. Nincsenek már elvek, maradék emberi vonások, szereptévesztés van, és a valóságtól való súlyos elszakadás. Ne legyen igazam, de mielőtt megelégelné, ez a marhának nézett mangalicatelep ebbe tuti belerokkan.

Cikk: http://hacsaknem.blog.hu/2014/11/19/magyarorszag_te_marhanak_nezett_mangalicatelep

Kapcsolódó cikkek:

  • Meseország
    Hát bizony, itt élünk Meseországban, az üveghegyen túl, ahol a kurta farkú malac túr, de szó szerint. A miniszterelnök tegnap személyesen látogatta meg a kurta farkú mangalicákat Alcsútdobozon, de ugyanaznap a Várkert bazárban arra is szakított időt, hogy hetven perces beszédben fejtse ki nézeteit erről a mesevilágról, a Magyar Diaszpóra Tanács IV. ülésén. Zsúfolt napja lehetett.
  • Kedves barátaim, drága sertések!
    Azért gyűltem ma össze, hogy felavassam kedves barátom, szomszédom és drukkertársam heroikus önfeláldozással létrehozott beruházását, amely az egyébként szabadtartást igénylő mangalicákat tereli polgári keretek közé. A sertéseken kívül köszöntöm a szomszédomat és a televíziómat is. Büszkén jelenhetem, mindannyian uniós, valamint közpénzből vannak itt. Vagy ott, ahol.
  • Kit ölel körül Mészáros Lőrinc földje?
    Az 1950-es éveket idéző hangulatban avatta fel a miniszterelnök Felcsúton azt a mangalicatelepet, amelynek tulajdonosa Mészáros Lőrinc, egy falusi gázszerelő, aki nagy valószínűséggel annak köszönheti hirtelen meggazdagodását, hogy Orbán Viktor földije. A Magyar Narancs egyenesen úgy véli, hogy a miniszterelnök strómanja. Aztán elment egy másik földijének avatására, az a helyi vállalkozó pedig marhatelepet adott át. Róla az Átlátszó írta meg még korábban, hogy családtagjaival együtt az országos átlag tízszeresét, 377 hektárt nyert el a Nemzeti Földalapkezelő (NFA) 10 évre titkosított földpályázatán. Van közös szántója is a miniszterelnök feleségével, a föld az Orbán édesapjának ingatlanforgalmazó cége tulajdonában lévő Hatvan major fölött fekszik, melyet a Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester által közelmúltban elnyert állami földbérletek ölelnek körül. Hát így kerek ez a magyar sztori.
  • Orbán adta át a barátja, Mészáros Lőrinc mangalicatelepét
    A magyar nemzetgazdaság egyik húzóágazatának nevezte a mezőgazdaságot Orbán Viktor ma Fejér megyében, állattartó telepek átadásán – írja az MTI, ami szerint a miniszterelnök először Felcsúton vett részt Flier János vállalkozó marhatelepének avatóján. Flier János felcsúti marhatelepe 3,5 hektáron fekszik, ahol felépítettek két 1500 négyzetméteres istállót és több tároló épületet. A részben pályázati forrásból megvalósuló beruházást az Európai Unió és a kormány 430 millió forinttal támogatta.

  • Stadionok > MMA > iskolás gyerekek
    Idén 3 milliárd forint jutott tornaterem-építésre és 3 milliárd forint tanuszoda-fejlesztésre. Tavaly év végén még 617 tornaterem hiányzott a mindennapos testnevelés okozta igények kielégítéséhez, pedig akkor még csak 2 évfolyamon volt ez kötelező. Viszont minden évben újabb évfolyamok lépnek be a rendszerbe, így egyre nehezebb megoldani a testnevelésórákat még ott is, ahol van tornaterem. Azt is bejelentették, hogy az a cél -nagyon helyesen- hogy minden járásban legyen tanuszoda. A program azonban nem 3-3 milliárd forinttal folytatódik 2015-ben, csak 900-900 millióból, a keretet lefaragták, ez olvasható a költségvetés tervezetében. Nyilván mert nagyon fontosan a gyerekek, meg az egészséges életmód. Majd az új Videoton, Haladás vagy Diósgyőr stadionban futkározhatnak a gyerekek, lehet kicsit sokat kell oda utazni.
  • Orbán gratulált Mészáros Lőrincnek
    Új földesúr Göbölpusztán: “Itt minden Mészáros Lőrincé” - ... Ezt az Átlátszó írta még 2012-ben: "Már az előző nyár óta abban a tudatban éltek Alcsútdoboz-Göböljárás lakói, hogy ott minden Mészáros Lőrincé, pedig csak ősszel írták ki az állami földbérletekre a pályázatot. “De hát itt most már mindent föl kell számoljunk, itt már nem tudunk fönnmaradni, teljes mértékben körbe lettünk kerítve, kijárónk sincs” – tárja szét karját az a juhász, aki 9 éves korától dolgozott az állatok körül, de a közelmúltban kényszerűen megvált 200 birkájától, miután megérkezett az új tulajdonos. Mészáros Lőrinc 2011-ben alapított cége a következő év áprilisában megvette a Csákvári Mezőgazdasági Zrt.-től azt a 11 hektáros majort, ami a hercegi majorság területén működő egykori állami gazdaság göböljárási telepének központja volt. Tavaly júniusban kereste fel a helyi juhászt Mészáros Lőrinc azzal, hogy fel kell számolnia állatállományát – a hodálya megmaradhat, azt kiveheti bérbe. A hatalmasság sietősen szedette föl a helyiek megtermelt terményeit – jöttek a dózeroló gépek. Mázsaszám rohadt az ott élőkre burgonya, dinnye, paprika, paradicsom". Mészáros Lőrinc és a kisemmizett alcsúti juhászember története hosszan folytatódott, egészen az őszi önkormányzati választások előtti napig, amikor a nagyvállalkozó elszánt kihívóját, Váradi Andrást halálra gázolta egy autó.


Mangalica és marhatelepet adott át Orbán Viktor - Közzététel: 2014. nov. 20. - Az ATV Start vendége Gréczy Zsolt szóvivő, DK.


sertéstelep - Közzététel: 2014. nov. 20.

Aktuális RTL videó:

Válasszon videót!

  • Nem csak az állami média kísérte Orbánt?
    2014.11.19. - Csaknem tíz fotós és operatőr készített felvételeket kedden, amikor a miniszterelnök átadta Mészáros Lőrinc sertéstelepét. Az RTL Híradóját nem hívták meg az avatóra.
  • Mészároshoz csak az állami média mehetett
    2014.11.18. - Csak az állami média és a kormany.hu lehetett jelen, amikor Orbán Viktor átadta Mészáros Lőrinc sertéstelepét. A miniszterelnök sajtófőnöke megkeresésünkre azt írta: a technikai és állategészségügyi előírások nem tették lehetővé, hogy a teljes magyar média megjelenjen az átadón.
  • Mészáros: „Minden munkáért megharcoltam”
    2014.10.05. - Kamera elé állt Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester. Orbán Viktor személyes jó barátja, aki az elmúlt 4 évben meghúszszorozta vagyonát, interjút adott az RTL Híradónak, miután forgatócsoportunk megjelent a Fidesz felcsúti falunapján.
  • Mészáros: Nem vagyok oligarcha
    2014-09-06 - Nem tartja magát oligarchának, a földbérleti pályázatoknál pedig senkitől nem vett el semmit, ezt monda Mészáros Lőrinc a gázszerelőből lett milliárdos felcsúti vállalkozó és polgármester a Nol.hu-nak adott interjúban.
  • Mi a felcsúti polgármester sikerének titka?
    2014-06-11 - Hét év alatt megötszázszorozta a cége bevételét, felépített egy stadiont, több mint ezer hektár állami földet bérel és társadalmi munkában polgármester.