Hírek

NEM TÖRTÉNIK SEMMI KÜLÖNÖS!

okotarsLegalábbis semmi rendellenes. Lecsaptak a rendőrök az Ökotárs Alapítványra” – micsoda hatásvadász cím! Biztosan megvolt rá a megfelelő, törvényes okuk! Mert ha csak gyanakodni lehetne az ellenkezőjére, akkor…

Akkor bizony Orbánia demokratikus parlamenti ellenzéke már hangosan tiltakoznék; követelné a parlament rendkívüli ülésének összehívását, a miniszterelnök és a belügyminiszter meghallgatását. Talán még a legfőbb ügyészét is..!

Mert ha az volna helyzet, hogy Orbániában, ha csak néha-néha, de arra kellene gondolni, hogy a hatalom – súlyos bűncselekményt elkövetve – a rendőrséget „politikai”, tehát illegális célokra is használja, ha tehát azt kellene vélelmezni, hogy a törvények őrét, a rendőrséget, ha csak bizonyos részeit is, de a maffiaállamot védelmező gengszterbandaként használja, akkor már hatalmas volna a botrány!

De semmi különös.

A demokratikus ellenzék a tőle megszokott, amolyan tessék-lássék módon, csak a hecc kedvéért, majd tiltakozni fog; komolyabb lépésekre aligha szánja rá magát. Ennek pedig más oka aligha lehet, mint hogy tudja: a rendőri eljárás valójában jogszerű és arányos.

Egyszerűen az a helyzet, hogy fölszabadultak bizonyos kapacitások, miután az államhoz és pártjához kapcsolódó rengeteg gyanús ügyben eredményesen befejezték a nyomozást. Most már várható, hogy kisebb jelentőségű, de azért fontos ügyekben is megindulnak az ellenőrzések. Az öreg kukoricatolvajok és a gyanús – idegen érdekeket szolgáló – alapítványok kora lejárt!

Ennek jele az Ökotárs Alapítvánnyal kapcsolatos hatékony rendőri intézkedés. Szava sem lehet senkinek, hiszen nem éjjel „szedték össze” az alapítvány munkatársait…

Teljes cikk: http://gepnarancs.hu/2014/09/nem-tortenik-semmi-kulonos/

Kapcsolódó cikkek:

  • Lázár János Brüsszelhez fordulna a norvég alap ügyében
    Brüsszelhez fordulhat Magyarország a Norvégiával fennálló vitás ügye rendezése érdekében – közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter újságírókkal a Parlamentben. - „Valószínűleg arra szorulunk, hogy az Európai Bizottsághoz forduljunk, és Brüsszel megoldását kérjük. (…) Amikor a felek nem egyeznek (…), lehetőségük van arra, hogy Brüsszelhez forduljanak, és azt kérjék, szolgáltasson igazságot. Mi is valószínű, hogy erre fogunk ráfanyalodni”
  • Norvégia kiakadt a civileknél lezajlott házkutatások miatt
    ... "A magyar hatóságok a szeptember 8-i rendőri razziával megmutatták, hogy folytatódik a civil társadalom zaklatása, és nem szándékoznak tiszteletben tartani az ország által aláírt egyezményeket" – olvasható Vidar Helgesen európai uniós ügyekkel foglalkozó norvég miniszter közleményében, amelyet az AFP hírügynökség ismertetett.
  • Hogyan küldte rá a kormány a készenlétiseket a civilekre? – A vegzatúra története
    Az Orbán-kormánynak öt hónapjába telt, hogy Lázár János kirohanását igazolva rendőrségi ügyet kreáljon néhány civil szervezet működéséből, melyek egyetlen „bűne”, hogy az általuk osztott támogatásokat nem a kormány ellenőrzi, és ezekből kormánykritikus szervezetek is részesülnek.
  • Több százan tüntettek a megszállt Ökotársért
    ... Teljes támadást indítottak a hatóságok a Norvég Civil Alap hazai támogatásait kezelő civil szervezetek ellen hétfőn. Két pályázatkezelőnél is házkutatást tartottak, az Ökotárs Alapítvány és a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány irodáját is megszállták a Nemzeti Nyomozó Iroda egységei. Az Ökotárs irodája még kora este is vesztegzár alatt volt.
  • Kötekedésnek tűnik az Ökotárs elleni rendőrségi akció - 2014.09.08.
    ... Az NNI nyomozói fél háromkor távoztak a helyszínről, de az épület bejáratát még ezután is készenléti rendőrök állják el, ezért a Szerb utcai irodába újságírók nem juthatnak be. Az épület elé délután hat órára civilek már szimpátiatüntetést jelentettek be.
  • Lecsapott a rendőrség az Ökotárs Alapítványra - 2014.09.08.
    A készenléti rendőrség tucatnyi tagja szállta meg hétfő reggel a Norvég Civil Alap pályázatait kezelő Ökotárs Alapítvány belvárosi irodáját – írja az Index. Az atv.hu információi szerint ugyancsak látogatókat kapott egy másik pályázatkezelő, a Demokratikus Jogok Fejlesztésért Alapítvány is.
Betöltés...
Kemény bírálat Norvégiától a razzia miatt - 2014.09.09. - A magyar kormány fel akarja számolni a befolyásától független civil szervezetek működését, céljait pedig nyomásgyakorlással, rendőri zaklatással éri el - ez olvasható a norvég kormány európai ügyekért felelős miniszterének nyilatkozatában.


Norvég nagykövet: nincsen jogi alapja a Kehi-vizsgálatnak - Közzététel: 2014. szept. 9. - Technikai kérdéseken indult az egész ügy, ezekre könnyű lett volna megoldást találni, de a magyar kormány elkezdett vizsgálódni, amivel nem értettünk egyet, mert nem magyar, hanem norvég közpénzről volt szó – ezt Tove Skarstein mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.


Rendőrök szállták meg az Ökotárs Alapítványt - Közzététel: 2014. szept. 9. - Az ATV Start vendége Móra Veronika az Ökotárs Alapítvány igazgatója.


Razzia volt az Ökotárs Alapítványnál - Közzététel: 2014. szept. 9. - Az ATV Start vendége Bodnár Zoltán főpolgármester-jelölt, MLP.


Reklámtilalmat szeretne az állami cégeknél az LMP - Közzététel: 2014. szept. 9. - Az ATV Start vendége Schiffer András társelnök, LMP.


Hol a határa a civil létnek? - Közzététel: 2014. szept. 9. - Az ATV Start vendége Kovács Zoltán államtitkár, Miniszterelnökség.


Kadlót Erzsébet - Közzététel: 2014. szept. 8. - Az Ökotárs helyszínen jelen nem lévő munkatársak lakásán is folytak házkutatások - ezt Kadlót Erzsébet mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Az Ökotárs Alapítvány jogi képviselője szerint az alapítvány irodájából annak a tizenhárom feketebáránynak a szerződéseit, a számláit vitte el a rendőrség, amelyeket korábban megnevezett a Miniszterelnökség, ők azok, akik rendszeresen részesültek a Norvég Civil Alap pénzeiből.


2014.09.08. hiradó ökotárs

Betöltés...