Szerintem ha elviszik a szerverparkot, attól még az internet nem tűnik el. Mondjuk ha a rootert is vitték, akkor igen. Ebben az esetben, ha én lennék a Fidesz papíron főnöke – hála istennek, nem vagyok -, akkor szólok a Karmelita fantomjának, hogy ugorjon ki valamelyik műszaki áruházba és vegyen egyet, mert akkor legalább lenne net. De ez ennyire hülyének néz mindenkit, megint játssza az áldozatot, hogy őt levágták, politikailag koncepciózusan üldözik, az önkényuralom le akarja darálni, ki akarja csinálni. Mondjuk az se világos számomra, hogy az internet esküdt ellenségének, Vlagyimir Putyin haverjának miért baj az, ha nincs internet, de ettől függetlenül annyira szánalmas és gyenge ez a megmarad fűzfavessző, amivel hadonászik és amit küllők közé dugható botnak képzel a felcsúti haramia, hogy a Lendvay utca internet nélkül maradt sasfészke adja a másikat.
Gondolom, ameddig az öreg sas elrepült az USA-ba, addig a kis sas költögette a tojásokat, hátha kikel majd belőlük egy újabb bús nemzedék, mert az eddigi oszlopos nagyágyúi vagy szétreppentek, vagy belebolondultak abba, ami áprilisban történt. Gondolok itt az általunk eddig méltán nem emlegetett Lánczi Tamás szuverenitásvédő volt Gestapo-főnökre, aki miután a Jókai téren a minap bebaszott egy sört a lepcses pofájába, előadta az őt kérdésekkel provokáló újságírónak, hogy itt mindenki hazaáruló és globalista geci, mert puccsal megdöntötték a tévedhetetlen és jövőbe látó despota gazdája hatalmát. Te Lánczi! Ezt a fiaskót nem látta véletlenül a kövér gerle? Ezt a kurva nagy pofont nem jelezték neki előre a műszerei? Nem az van, hogy téged is átbasztak? Bár tulajdonképpen mindegy is, azért szerencsére annyira nem fagytak le, meg annyira azért működött a mobilnet a székház környékén, hogy a Fidesz nevű Facebook-oldal zökkenőmentesen tudja közvetíteni az önkény ellen küzdő önkényúr esztrádműsorát, amihez az új csicska, a Bóka Jani asszisztált, aki a parlamenti frakció élén váltja a Haribo gerincű szuperjogászt. Szóval most kezdődik az ellenállás, ellenállnak majd, ahogy szoktak. Annyi a különbség, hogy mostantól saját zsebből kell ellenállni, nem a mienkből, aztán majd kiderül, mennyi ideig fogja ezt a cirkuszt finanszírozni a főtolvaj, mert egyelőre mindenhonnan megvonta a támogatást és a lopott pénzt. Tőle meg a Szíjj, mert az se akarja már a felcsúti kalandparkot finanszírozni, mert nincs miből.
Szóval igen, net nélkül is előadta magát a neten, ez az ember tényleg beteg, egy utolsó szarházi gyáva geci, aki most ott folytatja, ahol abbahagyta, mielőtt az országot és az elszabaduló önkényt leszarva elment focit nézni, majd amikor megkérdezték tőle, miért nem itthon vívta a csatáit, miért a focit bámulta, azt mondta, ezért ment oda: cselekedni, tárgyalni. Aztán ki a faszommal? A Gazsival meg a Ráhellel? Meg a Pityuval? Megbeszélték, hogy itt minden illegitim, amit az új kormány létrehozott?
„A Fidesz azt vállalja, hogy mindenki támogat, aki felemeli a hangját, aki másokkal összefogva fellép, és kiáll a szabadság mellett” – mondta a bukott, aki hosszan lamentált arról, hogy szerinte olyan időket élünk, mint a Kádár-rendszer éveiben. Nyilván most ez az új Soros-Brüsszel-Ukrajna-Gyurcsány tengely, mostantól nem a frontra vitt fiatalokról meg a rezsi és a benzin árának elszabadulásától kell rettegni, hanem az illegitim önkénytől, ami elvette az orbáni szabadságot.
Megkérdezték tőle azt is, hogy mi a faszból ment el a vb-döntőre, ha nincs megtakarítása, amire azt hazudta: saját pénzből, és milyen jó, hogy csak négy évente van vébé, különben nem tudná finanszírozni a műkedvelését. Beszarsz, bazdmg! Az egész pereputtya milliárdos, ő is 30 éve magángéppel rázza a rongyot, Hatvanpusztán, a zebratemető mellett kacsalábon forog a családi dácsa, ez meg most is játssza a földhözragadt templom egerét. Hihetetlen.
Ami a jövőt illeti, az ellenállás nemzeti jellegű lesz, mondta a bukott miniszterelnökök legnagyobb oligarchája. A nemzetben mindenki benne van, „ez széles lesz, nem ideológiai alapon szerveződik, hanem a szuverenitás és a szabadság alapján”. Kurva nagy az önbizalom. Főleg úgy, hogy szombaton majd megint kiosztja az észt Tusványoson, ahol szerintem kurvára nincsen semmi keresnivalója, mert tudtommal ezt a rendezvényt nem a Fidesz támogatja, hanem a magyar kormány. Ja, nem is kicsivel, az jelentős magyar állami támogatásból valósul meg. A Pro Minoritate Alapítvány honlapján szereplő támogatók között ott van a Miniszterelnökség, a Bethlen Gábor Alapkezelő és a Nemzeti Együttműködési Alap is. Márpedig ha közpénzből szervezik meg a rendezvényt, akkor logikus, hogy a mindenkori magyar miniszterelnököt meghívják, nem? Nem is értem, hogyan engedhetik meg, hogy ez a bukott küldetéstudat oda menjen megint Romániába közpénzen uszítani, hergelni és hazudozni? Nem értem, hogy ez miért magától értetődő.
Nem mi akarjuk diktálni az ellenállás politikai tempóját, a Fidesz szolgáltatóközpontként működik a jövőben – mondta tegnap az utcán, kiemelve, hogy az ellenállásról szóló nyilatkozatukban kizárólag békés eszközöket emlegetnek. Hogy azt mondja: egy önkényuralmi rendszert csak azok tudnak megváltoztatni, akiknek a szavazatával az létrejött, azaz a Tisza-szavazók. A Fidesz által önkényuralminak nevezett rendszer szerinte ugyanis úgy jött létre, hogy az emberek a Tisza Pártra szavaztak nagy többséggel. „Hogy tudták-e, hogy önkényuralmi rendszer jön létre, azt nem tudom megválaszolni” – tette hozzá. „Mi nem támogattuk ennek a rendszernek a létrejöttét, sőt a rendszer előfeltételét jelentő választásokon a Tiszának adott hatalomhoz sem járultunk hozzá, szóval mi rendben vagyunk”. Szóval nem ő akar diktálni, de azért szombaton majd diktál, és tulajdonképpen megint ott tartunk, hogy az ukránok szekerét taszigáló tiszások (74 százalék!) a hibásak azért, mert itt önkény lett. Nekik kell szégyenkezniük, amiért ez a helyzet létrejött. Ahogy a kollega is írta tegnap – pedig ezt akkor még nem is hallotta -, ez a csávó tényleg súlyosan beteg. Mérgező és fertőző. Szerintem nem egyszerűen kártékony, de halálos is. Aki rezzenéstelen arccal öklendezi fel, hogy „az teljesen nyilvánvaló, hogy az NKA-döntésekben résztvevő emberek semmi rosszat nem tettek, a magyar kultúra rendelkezésére bocsátották azt az összeget, amit a kormánya számukra megszavazott. Semmi rosszat nem tettek. Hogy miért lettek mégis áldozatok, arról nyilvánvalóan egy koncepciós eljárás ad magyarázatot”, az nem lehet egészséges az agyára. Pláne hogy hosszan sorolta, hogy az ügyészség elvitte a Fidesz teljes tagnyilvántartását, a teljes tagnyilvántartás befizetését, és a levelezésüket is. Nem árt még egyszer idézni a politikai utasításra cselekvő ügyészségről szóló teóriáját:
„Bocsánat, lehet, hogy erről nem beszéltem kellően egyértelműen, de tegnap olyasmi történt, ami sehol a nyugati világban nem fordulhat elő, és az elmúlt 36 évben soha nem történt meg Magyarországon (…) Ilyen csak súlyos diktatúrákban szokott előfordulni”.
Szerinte a Fidesz erősödőben van, és ahogy erősödik az önkény elleni ellenállás, úgy erősödik majd a Fidesz is. Szóval akkor csak diktatúrákban van az, hogy egy sikkasztással, közpénzek ellopásával vagy éppen hűtlen kezelés és tiltott pártfinanszírozás gyanújával kapcsolatos ügyben elvisz az ügyészség informatikai eszközöket? Te idióta! Mindenhol így kezdik, és mivel ti nem egy párt, hanem egy bűnszervezet voltatok és vagytok, ezért az a minimum, hogy visznek mindent. És vigyenek is, már rég kellett volna, mert amit előad megint ez a valóságtól teljesen elrugaszkodott senkiházi, az mindent visz. Gondolom, áram azért még van a Lendvay utcában, pedig nem voltunk messze attól, hogy mi legyünk Európa Kubája. Csak azt akarom mondani, hogy az utolsó majd kapcsolja le a villanyt! Is. A rezsicsökkentés jegyében.
Ceterum censeo: a bukott Orbán-kormányt és valamennyi cinkosát felelősségre kell vonni!
DRÁMA a Lendvai utcában! ORBÁNÉK utcára mentek, mert nem érték el a VILÁGHÁLÓT 🤦♂️ Miket beszél?! / 2026.07.23. - Előkerült a fogatlan oroszlán, és hápog. Természetesen megint csak hazugságok jönnek ki a száján, de nagyon könnyű rajtakapni. A legszebb talán az, amikor azt próbálja beadni nekünk, hogy egy fénymásoló működtetéséhez internetre és számítógépes hálózatra lenne szükség. - De ez a legkevésbé lényeges része. Sokkal fontosabb, hogy Amerikából próbálja megdönteni a legitim magyar hatalmat a magát legnagyobb szuverenista. Orbán Viktor eljutott a legaljára, de szerencsére innen már nincs visszaút. - Érdemes megnézned a sajtótájékoztatóját, mert meg fogod érteni belőle, miért nincs esély a Fidesz megújulására.
Üres helyek Tusványoson, eltűntek az állami cégek és a minisztériumok is: Elsírta magát az egyik utas, amikor meglátta, hogy Orbán Viktorral együtt repül Tusványosra. A korábbi miniszterelnök szombaton tartja beszédét, amely évek óta a rendezvény egyik legnépszerűbb programja. Az RTL Híradó stábja a helyszínen azt tapasztalta, hogy csütörtökön a sátrakban és egyes politikai programokon is bőven voltak üres helyek, miközben tavaly ugyanezen a napon már megtelt a sátortábor. Németh Zsolt, Tusványos egyik alapítója szerint az első két nap látogatottsága nem maradt el a korábbi évekétől, és az sem okoz gondot, hogy idén már nincsenek jelen állami cégek és minisztériumok. / 2026.07.23.
youtube / videó
„Fidesz? Game over” – Tusványos résztvevőit kérdeztük az összeomló Fideszről / 2026.07.23. - Navracsics Tibor nemrég arról beszélt, kétséges, hogy a Fidesz brand megmenthető-e. A párt múlt heti látványos összeomlása után rendezték meg az idei Tusványost, ahol arról kérdeztük a résztvevőket, van-e még kiút a mostani válságból. Az exmegafonos Deák Dániel elmondta, hogy a BYD-be katapultáló Szijjártó Péter lehet még a Fidesz Kapitány Istvánja, Zárug Péter Farkas szerint ez game over, Orbán Balázs elmondta, hogy majd a helyzet elhozza a Fidesz megújulását, Németh Zsolt pedig sok sikert kívánt Navracsicsnak a pártalapításhoz.
youtube / videó
Hol van a poloska a maffiózóktól, a bűnözőktől, a trógertől és a bohóctól? / 2026.07.23. - Navracsics Tibor rendszeresen beszélget Orbán Viktorral és azt reméli, hogy most van lehetősége befolyásolni a Fidesz irányát, viszont úgy látja, hogy a megújulás csak a pártot évtizedek óta irányító Orbánnal lehetséges. A volt minisztert arról is kérdeztük Tusványoson, hogy miért nem ment el a Sulyok Tamás melletti tüntetésre, illetve, hogy szerinte is önkényuralmat épít-e Magyar Péter és a Tisza párt, ám ezekre nem szeretett volna válaszolni.
Elfáradt a műsor / Készült: 2026.07.22 Szerintem ezt a napot annál már semmi nem fogja jobban bearanyozni, mint hogy nincs internet az Orbán-párt Lendvay utcai székházában, ezért a bátor pártelnök, valamint a vadonatúj parlamenti frakcióvezető a házikó elől volt kénytelen sajtótájékoztatót tartani, mert bentről nem működött volna az élő közvetítés. Nem a káröröm, nem a bosszú, nem a vérbosszú, egyszerűen túl sokan túl sokat szenvedtek azért, hogy eljussunk legalább idáig, nehogy már ne lehessen elvigyorodni legalább ezen a tényálláson. Hogy az áprilisban megbukott Fidesz örökös elnöke arról panaszkodik az utcán, az általa tizenhat éven át boszorkányüldözött és semmibe vett média képviselőinek (akiknek kérdéseire kelletlenül válaszolni is méltóztatik immár), hogy az ügyészség elvitte a pártja teljes tagnyilvántartását, a teljes tagnyilvántartás befizetését, és a levelezésüket is, és internet sincs, basszák meg a koncepciós eljárásukat.
Nem voltak rendben a dolgok, nem sikerült partot érni, a kapitány félnótásnak bizonyult / Készült: 2026.07.20 Nem sok mindent kívántam az életben azzal kapcsolatban, amit mindenáron szeretnék megélni. Az egyik a gyerekem születése volt, a másik, hogy lássam még megbukni az Orbán-rendszert. Hála istennek mindkettő megadatott, az meg már csak koktélcseresznye az örömöm cukormázas, habos tortáján, hogy manapság ilyeneket olvashatok:
Amikor elérkezett a politikai pályafutása talán legfontosabb hete, egyszerűen összetévesztette a lelátót a történelemmel / Készült: 2026.07.14 Magyarországon történelmi események zajlanak. Az Országgyűlés alkotmánymódosítással vet véget Sulyok Tamás köztársasági elnöki megbízatásának, tizenkét évben korlátozza az országgyűlési képviselők mandátumának idejét, hetvenéves felső korhatárt vezet be az alkotmánybíráknál, és megnyitja az utat egy új alkotmány kidolgozása előtt. A parlamenti szavazást a Fidesz bojkottálta, Gulyás Gergely pedig lemondott a párt frakcióvezetéséről. Vagyis nem egyszerű kormányzati hétköznap pereg odahaza: szemünk előtt kezdik lebontani annak a politikai rendszernek az intézményi szerkezetét, amelyet Orbán Viktor tizenhat éven át épített.
Az átrozsdásodott korlát festegetése a süllyedő hajón / Készült: 2026.06.14 Orbán Viktor a Fidesz tisztújító kongresszusán tíz pontban igyekezett összefoglalni, miért veszítette el pártja a választást. Tényleg nem tudtam, hogy sírjak, vagy nevessek. Hangosan. Ez a beszéd egyszerre volt önfelmentés, felelősség-átruházás és főleg valóságtagadás. Ha valaki végighallgatta, egyetlen kérdés maradhatott benne: vajon tényleg elhiszi-e mindezt a bukott miniszterelnök, vagy csak abban bízik, hogy hívei még mindig elhiszik? Úgy tűnik, a jelenlévők igen, hiszen a 737 szavazatból 729-et kapott, így maradt az elnöki székben Orbán.