Ha én felcsúti foci- és Orbán rajongó lennék, most szomorúan néznék magam elé, és azt súgnám egy DPK-s barátom fülébe, hogy nincs hála és barátság a világon. Szíjj László egykori tiszakécskei polgármester, aki tizenhat év alatt 370 milliárd forintos vagyont gyűjtött be a NER termékeny lankáin, aki offshore cégén keresztül birtokolja/ birtokolta a Lady MRD, a Seagull MRD, és az Artemy yachtokat, három másik céggel együtt kiszállt a Felcsút támogatásából.
Jó, jó, mondaná erre a barátom, miután körülkémlelt, nincs-e a közelben egy tiszás fekete autó, hogy a Fidesz szerverei után minket is elvigyen, viszont még maradt vagy 29 támogatónk, jórészt Mészáros vállalkozásai. Persze igaz, ami igaz, a 444.hu számításai szerint régebben 5o nemzeti érzelmű szponzor állt gránitszilárdan mögöttünk, de hát azután, hogy a Fidesz porladásnak indult, ez is szép szám. Lőrincben még nem csalódtunk, eddig mindig szépen visszaosztott.
Mármost, mivel én nem vagyok sem felcsúti foci, sem Orbán rajongó, Szíjj Lászlón nem sokat búsulok, csak eltűnődök a hatalom, a pénz és a futball dinamikus viszonyán. Az FC Felcsútot Orbán alapította 2007-ben, és ezzel olyan fundátorok mellé lépett, mint Springer Ferenc jogász, aki az első focilabdát hozta haza Svájcból, és a Fradit találta ki 1899- ben, Goll János tanár, az UTE megteremtője 1885-ben, vagy Kende Gusztáv és Blau Max, akik az MTK -t indították el 1888-ban.
Kis különbség persze, hogy az illetők mindezt civil kezdeményezésként, gyári munkások összefogása nyomán, adományok, tagdíjak befizetésével tették, míg Orbán fideszbarát cégek és földadományok segítségével lett alapító, 2011-től pedig NER-s nagyvállalatok írhatták le a támogatásokat a nyereségadójukból, ahelyett, hogy befizették volna az államkasszába. Ez máig 160 milliárdot jelentett. Springerék annak idején nem is álmodhattak arról, hogy az államtól elvont pénzekhez jutnak,sőt, ez eszükbe sem jutott. Szerették a focit, és bíztak abban, hogy eltartja magát.
Felcsútot viszont mi tartottuk el. Nem feltétlenül akartuk ezt, de O.V. sosem volt az a kérdezősködős fajta, meg hát a többi csapathoz is ment lóvé: a TAO program mellett 600 milliárd jutott stadionokra, a kiemelt sportakadémiákat is a kormány finanszírozta, a Bethlen-alapítványon keresztül tízmilliárdok folytak el eszéki, lendvai, csíkszeredai klubokhoz, a focisták kedvezményes adózása meg évi 5-8 milliárdot vont el a költségvetésből. Meg a fene tudja, milyen pénzekről nem tudunk még.
Meghálálta-e ezt nekünk Felcsút?
Ahogy vesszük. A csapat 2012-2013-ben jutott be az NB I-be, két év múlva kiesett, majd visszaküszködte magát, 2019-2020-ban harmadik lett, 2020-2021-ben pedig második. A Fradi közben nyolcszor lett bajnok, az MTK négyszer is kiesett, a Honvéd bajnok lett, majd kiesett, a Vasas két osztály között ingázott. A töméntelen pénz haszna nemigen látszott.. A magyar klubok nemzetközi megítélése javult, a hazai szurkolók véleménye viszont nem, a stadionok konganak az ürességtől, a kongás Felcsúton különösen hangos, az átlag nézőszám 1750 néző, miközben a stadion 3816 férőhelyes abban a faluban, ahol 1800-an laknak.
Az autokrácia, pontosabban az autokrata sokba van, és amire költ, az majdnem mind hülyeség. Szaddam-Husszein Babilont akarta újjáépíteni, a türkmén Szaparmuszat Niyazov aranyszobrot állított magának, Kadhafi 7,5 %-os tulajdonrészt vett a Juventusban, vagyis sok pénzért nem szólhatott bele semmibe. Viszont a sportswashing, a sportmánia azóta is a diktátorok kedvenc magamutogatása, kerül, amibe kerül.
Mármint a népességnek. Az adófizető fizet, mint a katonatiszt, majd nem ül fel a Bicskéig meghosszabbított kisvasútra, nem megy be a felcsúti stadionba, sőt, semmilyen stadionba sem jár, mert nem szereti a magányt.
Viszont Orbán után megörökli a rengeteg, fenntarthatatlan stadiont, amelyek leromolva, mint megannyi őrült fáraópiramis meredeznek az országban, és továbbra is pénzbe kerülnek, ha javítani, ha bontani kell őket.
Az önkény és a baromság árnyéka rajtunk lesz még sokáig. Kár volt eddig eltűrni.
Elképesztő fizetések: Annyit keres egy magyar NB1-es focista, mint egy francia középcsapat játékosa / 2026.06.16. - Rengeteg pénz ömlött a magyar fociba az Orbán-rendszer alatt. Jandó Zoltán, a G7 újságírója az ATV Startban beszélt arról, hogy ez az összeg az 1000 milliárd forintot is meghaladta, a csapatokat fenntartó cégek mégsem képeztek tartalékot.
HK: Szinte hihetetlen: több milliárd forint ment a felcsúti fociba: A választási vereség és a kormányváltás után bizonytalanná vált az Orbán Viktor által alapított felcsúti futballbirodalom finanszírozása. Miközben a milliárdokból felépített Pancho Aréna működtetése hosszú távon veszélybe kerülhet, a volt miniszterelnök kijelentette, a stadion így is megmarad. / 2026.06.01.
Kapcsolódó cikkeink:
Futball, haza, halál / Készült: 2024.06.27 Véget értek tehát a nehéz napok. Ezeket, mint emlékezhetünk, doktorminiszter urunk jelölte ki önmagának arra az intervallumra, amíg el nem dől, hogy a futball istene mennyire lesz kegyes, és alakítja úgy az eredményeket, hogy a mi fiainknak ne érjen véget az éjszaka. De tegnap mégis megtörtént a tragédia. Mostanáig még nem nyilatkoztak meg a fideszisták, nem szarták tele a Facebookot, ma azonban minden bizonnyal csurig lesz pátoszos műtakonnyal, hogy mi voltunk a jobbak, de a tuggyukik miatt nem sikerült.
Osztály, vigyázz! / Készült: 2024.06.16 Önteltség volna, és nem is igazán sportszerű, ha a magyar láblabdások svájciaktól elszenvedett veresége után doktorminiszter urunk saját szavait dörgölnénk az orra alá, miszerint: na, ugye. Hogy is nézne ez ki. Hiszen nem leledzünk semmi olyan téveszmében, mint a mimagyarok zöme, hogy itt valami élet-halál harcról volna szó. Nézőpontunk szerint, amit leginkább a sub specie aeternitatis, azaz, az örökkévalóság módján meghatározással és szellemiséggel tudnánk jellemezni, ez a meccs úgyszólván semmi.
Pettyes labda a világkupában / Készült: 2024.06.15 A kedves vezető tegnap elindult futballnézőbe. Szüret van neki, vagy gyereknap, mert nem is egy meccs lesz, hanem sok, a jósiten meg az UEFA gondoskodott arról, hogy épp a választások utánra és az EU soros elnökség elé beférjen ez a láblabdás Európa-bajnokság, így Orbán önfeledten hódolhat igazi szenvedélyének. Szotyola a kézben, a végén meg lehet mondani, na, ugye. Ettől őtet valami boldog elégedettség tölti el, gyermek lesz újra.