Hírek

Elfáradt a műsor

ov_bj1Szerintem ezt a napot annál már semmi nem fogja jobban bearanyozni, mint hogy nincs internet az Orbán-párt Lendvay utcai székházában, ezért a bátor pártelnök, valamint a vadonatúj parlamenti frakcióvezető a házikó elől volt kénytelen sajtótájékoztatót tartani, mert bentről nem működött volna az élő közvetítés. Nem a káröröm, nem a bosszú, nem a vérbosszú, egyszerűen túl sokan túl sokat szenvedtek azért, hogy eljussunk legalább idáig, nehogy már ne lehessen elvigyorodni legalább ezen a tényálláson. Hogy az áprilisban megbukott Fidesz örökös elnöke arról panaszkodik az utcán, az általa tizenhat éven át boszorkányüldözött és semmibe vett média képviselőinek (akiknek kérdéseire kelletlenül válaszolni is méltóztatik immár), hogy az ügyészség elvitte a pártja teljes tagnyilvántartását, a teljes tagnyilvántartás befizetését, és a levelezésüket is, és internet sincs, basszák meg a koncepciós eljárásukat.

Ez már így is megérdemelt mosolyt csal az ember arcára, de a részletekben elmélyedve még viccesebb és zavarba ejtőbb dolgok jönnek szembe az önkény ellen nem ideológiai, hanem nemzeti alapon, a szuverenitás és a szabadság talaján állva szervezkedő Orbán mai megnyikkanásában. Nem fontosabb, mint mondjuk a hivatalban lévő kormány mega-vasútfejlesztési projektje vagy az ország irányába guruló uniós ezermilliárdok, de legalább tanulságos.
 
Az MTI kérdésére, hogy kritikát kapott amiatt, hogy Amerikában tartózkodott az Alaptörvény 17. módosításának megszavazása idején, Orbán azt mondta, „ha itthon lett volna, akkor sem tudott volna többet tenni”.
 
A 444 azt kérdezte a volt kormányfőtől, hogy ha szerinte önkényuralmi rendszer jött létre, akkor miért utazott el a foci vb-re aznap, amikor az Alaptörvény-módosítását megszavazta a parlament, mire Orbán visszakérdezett, hogy mit kellett volna tennie. „Itt maradni vagy valamit cselekedni?”, kérdezte az újságíró, mire Orbán ezt válaszolta:
Ezt cselekedtem, ezért tárgyaltam Amerikában. (via Telex)
Először: hát… izé.
 
Másodszor: az az Orbán Viktor, aki szerint a Fidesz erősödőben van, és ahogy erősödik az önkény elleni ellenállás, úgy erősödik majd a Fidesz is, aki az önkény elleni ellenállást nem ideológiai alapon, hanem a SZUVERENITÁS és a szabadság alapján szervezi, Amerikában tárgyal (értsd: cselekszik, netán segítséget kér?) a magyarországi önkény leverése érdekében. Annyira szuverén, hogy külföldi tárgyalásokkal, a magyar belügyekben semmilyen módon nem érintett „kitudjakiknél” házal, mert másképp nem megy az ellenállás. Az szép.
 
Harmadszor: az az Orbán Viktor, aki pár hónappal ezelőtt, a választási kampány hevében A Biztos Választásként, a magyarok biztonságának egyedüli, kizárólagos szavatolójaként árulta magát, aki azzal házalt, hogy vagy a Fidesz vagy a háború, az ukrán front és a teljes pusztulás, most azzal mentegeti magát, hogy egy szaros Alaptörvény-módosítással szemben is tehetetlen. Tökmindegy, hogy itthon van vagy Ámerikában, semmire semmilyen hatása, befolyása nincs. Zéró.
 
Negyedszer: nem lehet, hogy menthetetlenül elfáradt ez a műsor? De.
 
 

youtube / videó
Orbán Viktor nemzeti ellenállást hirdetett  / 2026.07.22. - A Fidesz elnöke illegitimként tekint a jelenlegei politikai helyzetre. A volt kormányfő a Lendvay utcánál tartott sajtótájékoztatón beszélt erről, ahol Bóka Jánost, a párt új frakcióvezetőjét is bemutatta. Az NKA-botrányt koncepciós eljárásnak nevezte, Szijjártó Péterről pedig azt mondta, hogy rá még fontos szerep várhat a jövőben.

 

Kapcsolódó cikkeink:

felnotas.webpNem voltak rendben a dolgok, nem sikerült partot érni, a kapitány félnótásnak bizonyult / Készült: 2026.07.20
Nem sok mindent kívántam az életben azzal kapcsolatban, amit mindenáron szeretnék megélni. Az egyik a gyerekem születése volt, a másik, hogy lássam még megbukni az Orbán-rendszert. Hála istennek mindkettő megadatott, az meg már csak koktélcseresznye az örömöm cukormázas, habos tortáján, hogy manapság ilyeneket olvashatok: