Feljegyzések a szemétdombról
- Részletek
-
Készült: 2024. március 22. péntek, 10:22
-
Találatok: 1730
Orbán Viktor – megkésve tán, de törve nem – levélben gratulált Vlagyimir Putyinnak elsöprő választási győzelméhez, az uniós vezetők közül egyetlenként. Nem véletlenül maradt magára a sündörgésben, ugyanis az orosz a világ civilizált részében háborús bűnösként van nyilvántartva, ellene elfogatóparancsot adtak ki. Nem tudható, ennek érvényt is szereznének, ha olyan idegen országba tévedne, ahol ezek szerint körözik (wanted), mert az orosz nem utazgat, főleg nem ilyen helyekre. Nem is hívják. Szóba sem állnak vele.
Közel kilencven százalékos eredménnyel abszolválta a választást a körözött bűnöző, ami eredmény a demokráciákhoz szokott vidékeken eleve gyanús. Julija Navalnaja – annak a Navalnijnak az özvegye, akinek tiszteletére Orbán intésére a komplett Fidesz-frakció, a bátrak gyülekezete nem volt hajlandó fölállni a magyar parlamentben – arra intette a világ jobbik felét, hogy a választásokat, annak eredményét ne ismerjék el, ezzel nyilvánítva ki, hogy Putyin nem legitim vezetője a végtelen orosz földön lakó tengernyi népnek.
Ehhöz képest Orbán abbéli reményét fejezte ki, hogy a két ország, s ami ezzel egyet jelent, a két vezető – azaz a magyar és orosz diktátor – közt a kapcsolatok „elmélyülnek”. Nem tudjuk, ezzel a mélyülési szándékkal mire utalt a költő. Mert ennél szorosabb kapocs már csak akkor lehetne a két ország közt, ha kies hazánk felvételét kérné az Oroszországi Föderációba, azaz, visszaállna a rendszerváltáskor magunk mögött hagyott status quo. Pedig ez a Fidesz(Orbán)-legendárium szerint úgy ért véget, hogy Orbán hazazavarta az oroszokat.
Egyébiránt ugyanabban az időben, amikor a kedves vezető levelével a postás kopogtatott a Kreml ajtaján, a mi egyetlenünk éppen Brüsszelben tombolt, beszédnek álcázva a gőzös álmait. És éppen itt azt üvöltözte a levegőégbe, hogy (a brüsszelieket) „El fogjuk őket küldeni oda, ahova valók, a történelem szemétdombjára, ahogy a kommunistákat is elzavartuk”. Megjegyzendő, hogy ezek a brüsszeliek mi is volnánk, akik a liberalizmus, a szabadság és más efféle cuki kurvaságok rabságában szenvedünk a magyar hazára törve minduntalan.
Ez a történelem szemétdombja, ez érdekes dolog. Ez az egyik, a másik pedig a kommunisták elzavarása, mint orbáni érdem. E kettőből fakad, hogy maga a történelem erősen szubjektív és képlékeny, mert látjuk magunk előtt az ifjú Orbánt „ruszkik haza” ordítással a temetésen, amikor a hazazavartak már sehol sem voltak, és ezzel párhuzamosan is a kommunistákat sem kellett elzavarni, hiszen maguktól kullogtak. Sokszor egyenesen a Fidesz kebelébe és soraiba, de ez is olyan régi történet, hogy lassan már szót sem érdemel.
De innen is látszik, hogy a történelem szemétdombja mindenkinek mást jelent, ha létezik ilyen egyáltalán. Ám ennél sokkal fontosabb a valóságos, amelynek tetején az ilyen Orbán-félék kukorékolnak, s mint amilyen sajnálatosan kies hazánk is. Ránézve ugyanis arra a valamire, amivé országunk lett a lassan másfél évtizedes Orbán ámokfutás alatt, tán még a szemétdomb is jófajta eufemizmus, de most nem állnánk neki részletezni az unalomig ismert dolgokat gazdaságtól közéletig, kultúrától erkölcsig, ami amúgy elveszett.
Rémes állapotban vagyunk mi is, az ország is, s bár ugyan sejtjük, hová vezet ez, csak még nem fogtuk fel teljesen. És itt kell a szemétdombbal, a történelem szemétdombjával foglalkoznunk újólag, hiszen abban a formában, ahogyan azt Orbán üvöltve előadja, egyszerűen nem létezik. Vannak a történelemnek zsákutcái, félresikerült kísérletei, illetve olyan elágazásai, amelyek a semmibe vezetnek, vagy váratlanul véget érnek, s olykor véresen.
Viszont az a történelem, amit mi ismerünk, de ezek szerint Orbán nem – vagy csak elfeledte – arra tanít, hogy a históriának az az árama, amit ő szemétdombra küldene, az eszméknek és ideáknak a liberalizmussal és szabadsággal leírható elegye, bár zökkenőkkel, lomhán és fájdalmasan, de eddig mindig győzött. Az alatt a néhány évszázad alatt, amióta „föltalálták”, ha kanyarogva, olykor búvópatakként, de utat tör magának, és az is látható világosan, hogy azok a gőzös eszmék, amire Orbán föltette az életét, ebben a folyamban végesek.
Minden diktátor és az összes diktatúra elbukik egyszer törvényszerűen, s ha szemétdomb létezik, mint ami ideák oda valók, akkor az Orbán fejét kitöltő mocsok az. Az ilyenek hangosak szoktak lenni és büdösek, de mielőtt az a vád érne, hogy idealista vagyok, védelmemre előadom, tudom, még az is lehet, hogy a nyomorult életemben Orbán bukását meg nem tapasztalhatom. Amiket tehát mondok, az örökkévalóság módján (aeterno modo) mondatik. Így azzal a bizonyossággal, hogy az unokáinknak majd jobb lesz. És ez is valami azért.
Kapcsolódó cikkeink:
A messzire ment ember / Készült: 2024.03.10
Prágában, a V4-ek összejövetelén – mint tegnap elmeséltük – leordították a mi kedves vezetőnk fejét. Nem egyébért, mint azért, hogy megmutassák neki, nem közébük való. Ha úgy tetszik, az orra alá dörgölték a civilizációs különbségeket, miszerint nem komilfó (és felettébb káros) a barbárságot képviselni Európa közepén. Azt is láttuk, hogy a kampánygépezet erre másképp reagálni nem tudott, mint azt hajtogatta: nem is, nem is.
Kiabáltak, vagy nem kiabáltak / Készült: 2024.03.09
Ha Havasi Bertalan (OV sajtófőnöke) állítja azt mindenféle bizonyíték nélkül, hogy a mostani V4 találkozón nem is üvöltötték le Orbán fejét, akkor minden jogunk megvan a kételkedésre. Ebből fakad, hogy valószínűnek, mi több, igaznak tartjuk azt, amit Havasi tagad, azaz, doktorminiszter urunkat hangos szóval küldték el az anyukájába, ami így már egészen delikát sztori. Mert dübörög a magyar külpolitika.
Gavarít Moszkva / Készült: 2024.03.06
Szijjártó Péteren – így a Fideszen, következésképp Orbánon – legutóbb akkor hördültünk fel egy jámbor oroszlán hangján, amikor Lavrovval Navalnij temetése napján vacsorálgatott vigyorogva és egymás hátát lapogatva. Nemcsak a jó ízlés, a morál, hanem az általános emberi értékek hiányát véltük felfedezni ebben az aktusban, s ugyan csekély vigasz, de nem voltunk ezzel egyedül. A minap Donald Tusk, a lengyelek miniszterelnöke gondolta hasonlóan, aminek hangot is adott, mégpedig meglehetősen keresetlenül.
