Kövér és a tiszta ész kritikája
- Részletek
-
Készült: 2022. október 10. hétfő, 09:58
-
Találatok: 1721
Olyan csendes hétvégénk volt, hogy még a szomszéd gyomra korgását is hallottuk ebéd előtt, majd azt követően csendes és megadó emésztését eldőlve a kanapén. Nem vagyunk mi kantok, hegelek meg schopenhauerek, egyszerű, porbafingó irkáló emberek vagyunk a magunk barlangjában, mégis, ennek ellenére is, vagy tán éppen ezért hiedelmünk szerint rendelkezünk valamennyi józan ésszel. Ha nem is mindig tűnik úgy, de legalább megpróbáljuk, mint a néma indián a Kakukkban. És most, hogy elmeséltük az életünket, keressünk valami vidámat, amit Kövér Lászlóban vélünk felfedezni, bármennyire tűnik is ez magának az antagóniának momentán. De már elég régóta is.
A fideszember élete egy pokol lehet. Minél nagyobb fideszember, annál pokolabb, Kövér elvtárs pedig elég nagy még a nagyok között is, ő már emeszempésként is fideszes volt, így lett alapító atya, akinek ma már minden dukál. De nem is ez, hanem a terhek napra-nap és a hét végén is minduntalan, hogy állandóan avatni kell, keresztény meg fasiszta konferenciákon szónokolni, és mindenütt mondani az okosat. Annyi okosság nincs is a világon, ami muníció a permanens szónoklatokhoz szükségeltetik, a hülyeség azonban köztudottan végtelen, határa nincs, se alja a kút fenekén, szobánk már homállyal teli. De mindig csak ez az irodalom, a líra, ami rabul, ejt, holott itt van a nagybüdös élet is egészen.
Erről volna szó, és ebben az életben, mint tapasztalható, Kövér elvtárs alapító atya szónokol, ha nem fojt éppen szót valakibe, nem hívja rá a teremőröket a renitensekre, vagy babrál a mikrofonok gombjaival, mint a díszzsoké a buliban még boldogult úrfikorunkban. Szóval csak annyi a mondás, a mondanivaló, hogyha Kövér elvtárs felölti az ünnepi bocskaiját, és szónokolni kezd, akkor rend szerint és rendszeresen méretes ökörségeket hadovál, hacsak nem uszít, illetve ezek vegyesen. Ha közel menne valaki hozzá, bizonyára látná, hogy habzik a szája, mintha épp Flóra mosószappant früstökölt volna, de a bajusza ezeket eltakarja, így jön ki a végeredmény belőle szűretlenül, mint említettük. Jófajta baromságok kivétel nélkül.
No most, ilyen helyzetben, amikor a mi pedellusunk mindig és egyfolytában, sőt, mindenütt összeesküvéseket, háttérhatalmakat és ludvérceket vél felfedezni, akik a magyarságra, így egyben reá is törnek, sőt, és ezen kívül a baloldal a csattogó fogaival, a kötélre való panelprolik és a kiskutya pörgő farka is, akik és ami mind benne habzanak Kövér elvtás fejiben a szájával elegyest, mint márt leföstöttük, akkor helyzet keletkezik, amely feloldást kíván. Így képzeljük el magunknak Kövér elvtársat (fejestől, bajszostól és tébolyodott szemestül mind), amikor a józan észről értekezik, egészen pontosan azt adja elő, hogy „az európai jövőért folytatott küzdelemben a legélesebb fegyver a józan ész és a tiszta lelkiismeret”.
Ilyenkor dicsérjük Kierkegaard atyánkat, akárha urat, aki arra intett minket, hogy legyen velünk mindig a nevetés, bár egy másik passzusban arra is utalt, hogy mindenképpen meg fogjuk bánni. Egye fene, ha megbánjuk, de úgy röhögünk a cserepes ajkainkkal, hogy mind az összes fölszakad, és állunk a tükör előtt nézve bele, hogy ki ez a jóképű vámpír, aki lettünk keserves röhögtünkben. Kik ozuk, mi vogymunk. No de, nem is ez, hanem jókedvünk eljövendő tele, aki ím elképzeli Kövér elvtárs zavaros szemeit, amelyek ezek szerint tiszta és józan eszet takarnak, sőt és pláne még tiszta lelkiismeretet is. Patyolatot magát. Remélem érezzük az örömöket, amelyek reánk borulnak ezektől a képzetektől.
Nem éppen a fideszista archetípusa a Kövér által megrajzolt organizmus, tőle magától pedig oly távol áll, hogy nem találunk jelzőt hozzá a készletünkben. Pedig van egypár, ezt nekem magamnak elhihetik. No de jól van, nem is az a baj, hogy Kövér elvtárs a valóságtól elrugaszkodván az álmok hímes mezejére ért abban a tripben, ami néki megint megadatott, hanem az ámuló közönség. Mert és ugyanis mindezeket Kövér elvtárs Erdélyben adta elő egy avatásin, és az ottani atyafiak nem gurultak le a székről, hanem fogták az ollót, és együtt vágták át a nemzeti színű szalagot. Mindezek közösen mutatják magyari létünk legeslegévégét, hogy már minden mindegy. Nevetünk nagyon, és kurvára megbánjuk.
Kapcsolódó cikkeink:
Sült vér és tücsökcomb, Németh és Kövér / Készült: 2022.02.20
A Fidesz a NER élcsapata. Miként elődje, az MSZMP volt a munkásosztályé, ha élnek még olyanok, akik emlékeznek az Orbán előtti időkre, amellyel csak az volt a baj a kedves vezető kijelentése szerint, hogy nem ő terpeszkedett a trónon. Most azonban már teljesült az ifjúkori vágy, ott ül az erkély mélyén, él és uralkodik örökkön örökké, ámen. Mindeközben azonban a Fideszben is vannak az élnél is élebbek, a krém a pártban, a különösen szépek és okosak, mint amilyen például Németh Szilárd vagy épp Kövér László. (Hogy a többit ne is említsük, csak szőr mentén Kósát.)
Kövér elvtárs Brehmje / Készült: 2019.12.22
Kövér elvtárs interjút adott egy közpénzből eltartott, kézivezérelt nyomdaipari terméknek – lánynevén Magyar Hírlap -, amelyben kijelentette, hogy a gyűlölet nem pálya, azzal nem megyünk semmire, majd ezzel a lendülettel végzett állattani besorolást ellenzéki embereken. Karácsony főpolgármestert kiskutyához hasonlította, Hadházy Ákost viszont nem találta meg a Brehmjében. Róla szó szerint így vélekedett: „Zoológiai besorolása szerint Hadházy Ákos, nincsen párja széles e világon”.
Kövér pedellus-népbíró elvtárs / Készült: 2019.11.11
Hadházy táblája “A lónak a faszát” felirattal maga volt a rózsaszínű kifestőkönyv, egy kamaszlány naplója ahhoz a mocsokhoz képest, ami Kövér pedellus szájából mostanság folyik bőven és lankadatlan. Nem is a szókészlet, mert káromkodni is tudni kell, nem is a trágárság, hanem az embert állatnak néző mérhetetlen dölyfű ordítás, a hatalmi gőg és a sötétség, ami szavaiból világlik, ez teszi igazán gyűlöletes figurává a hajdani MSZMP alkalmazottat.
Kövér intelligens torokharapása / Készült: 2019.08.24
Annyira jó már, de tényleg pitypangosan örömteli, hogy nagyjaink naponta adják a szellemi muníciót nekünk. Nélkülük az ember olvasgatna meg dudorászna, nézné a fellegeket, ilyenek, így meg csak elmélázik, hogy mit mondott, mért mondta, hogy is mondta. És még csak az sem igaz, hogy nem kellene foglalkozni vele, le sem szarni úgymond, de aztán mégis igen, s nagyon. Hiszen, akkor az volna, ha mindent beleegyezőleg rájuk hagynánk, nagyjaink tévesen azt hihetnék, náluk a bölcsek köve, a seggükből böjti szelek fúnak, és csupa drágakő minden egyes szavuk.
