Hírek

Reklámadó: Vészjelzést küld a befektetőknek az RTL-csoport

Az első becslések szerint éves szinten körülbelül 15 millió euróval nő az RTL Group adófizetési kötelezettsége a magyarországi reklámadó bevezetésével – közölte hétfő reggel a luxembourgi székhelyű nemzetközi médiacsoport. Azt még nem tudni, mekkora értékvesztés várható az új teher miatt a magyar RTL-nél, az ezzel kapcsolatos előrejelzést a tervek szerint augusztus 21-én hozzák nyilvánosságra. Az RTL két vezére vészjelzést küldött Luxembourgból a magyarországi befektetőknek.

A reklámadó bevezetése miatt rövid idő alatt látványosan megromlott az Orbán-kormány és a magyar RTL, illetve a külföldi tulajdonos RTL Group kapcsolata. Hetek óta egymásnak üzengetnek a két oldal szereplői: egyes kormánypárti politikusok adócsalást emlegettek a kereskedelmi televízióval kapcsolatban, az RTL Híradó pedig egyes vélemények szerint a korábbiakhoz képest sokkal kritikusabb lett a kormánypárti politikusokkal.

Az utolsó pillanatban – az RTL-lel személyesen is konfrontálódó – Gulyás Gergely vezette parlamenti bizottság benyújtott egy módosító indítványt, amely lehetővé tette, hogy nehéz helyzetben lévő vállalatok leírhassák veszteségük egy részét a reklámadóból. Ezt a módosítást nevezte az ellenzék „lex TV2-nek”, mert szerintük a Fidesz így mentette fel a céget a teher megfizetése alól (a tévétársaság 2010 óta veszteséges, tavaly 11 milliárdos mínuszt könyvelt el).

A törvény elfogadása után derült ki, hogy 2012-ben az RTL egy bonyolult, házon belüli cégeladás után – az akkori adójogszabályoknak megfelelően – maga is elhatárolt 23,7 milliárd vesztességet. Ezt továbbgörgette a következő évekre, így ő is élhetett ezzel a reklámadót csökkentő kedvezménnyel. A hvg.hu akkori számításai szerint az idei évre adott kedvezmény 1,6-2,3 milliárdnyi könnyítést jelentett volna a cégnek, amely az engedmény ellenére így is, úgy is a legnagyobb befizető maradt volna. Csakhogy a kormány – miután az RTL 2012-es veszteségelhatárolása nyilvánosságra került – ráküldte az adóhatóságot a cégre, majd még a törvényt is módosította úgy, hogy a tévétársaság ne tudjon élni a kedvezménnyel.

A hvg.hu kiszámolta, hogy az RTL vállalkozásai összesen mennyi reklámadót fizethetnek be idén. A törvény szerint az egymással tulajdonosi kapcsolatban álló cégek adóbevételeit össze kell ugyanis adni, és így kell kiszámítani az adó alapját (a magyar RTL-csoport három vállalkozásból áll). Mivel az adó sávos – azaz, minél nagyobb a bevétel, annál nagyobb az elvonás –, az RTL-csoport bevételeinek nagy része a 40 százalékos kategóriába fog esni. Akkor úgy számoltunk, az RTL idei adója (2014-es év hátralévő részére) 4,04 milliárd lehet. Az összeget akkor csak becsültük, hiszen a médiacégek – így az RTL sem – nem szokták nyilvánosságra hozni, hogy az összbevételükön belül mennyi pénz származik kifejezetten a reklámból. Most viszont az RTL kiszámolta a pontos összeget, ami szerintük 4,6 milliárd lesz 2014-re.

A hvg.hu úgy becsülte, hogy egy teljes évre számítva – tehát 2015-ben – az RTL fogja befizetni a médiaszektort érintő adó több mint felét, 8,6 milliárd forintot.

Teljes cikk: http://hvg.hu/itthon/20140707_reklamado_veszjelzest_kuld_az_rtl

Kapcsolódó cikkek:

  • RTL és reklámadó: „három ügyvédi iroda dolgozik az ügyön”
    Az RTL-csoport nem tervezi, hogy eladja a magyarországi csatornáit, és mindent megtesz az itteni érdekeltségeinek megvédéséért – mondta a reklámadóval kapcsolatban Dirk Gerkens, az RTL Klub vezérigazgatója. A csatorna vezére nem mondta el a Financial Timesnak, mi a stratégiájuk, de annyit elárult, hogy "három ügyvédi iroda dolgozik ezen az ügyön".
  • Merkel is beszáll az RTL-Fidesz csatába?
    Az RTL Klub nem akar kivonulni, a Fidesz nem enged a tévé nyomásának. - Hosszú állóháborúra rendezkedett be a Fidesz-kormány és az RTL Klub a reklámadó bevezetése miatt, és egyelőre egyik fél részéről sem látnak lehetőséget kompromisszumra vagy békekötésre – ez derült ki vezető kormánypárti politikusokkal és a kereskedelmi tévé munkatársaival folytatott beszélgetéseinkből.
  • New advertising tax in Hungary to impact RTL Group’s net profit in 2014
    The new tax will be progressive, with the top 40 per cent levy imposed on annual advertising revenue of more than 20 billion Hungarian forints (about €65 million). RTL Hungary is currently the country’s only media company to be taxed with this top 40 per cent rate.
  • Az RTL harcolni fog és óva inti a befektetőket
    Az RTL Group előzetes számításai szerint a reklámadó 4,65 milliárd forintnyi terhet jelent idén a magyar csatornának – írja Portfolio.hu. A gazdasági portál idézi a luxemburgi anyacég közleményét, amely szerint az új adó miatt éppen annyival, 15 millió euróval (4,65 milliárd forint) nő éves szinten a magyar csatorna adóterhelése, amennyi tavaly – 100 millió eurós árbevétel mellett - az adózás előtti nyeresége volt. Az RTL Group hétfő reggeli tájékoztatása szerint az új különadó progresszív, 20 milliárd forintot meghaladó árbevételnél az adókulcs 40%. Ebbe a sávba csak a magyar RTL esik, ezért a luxemburgi cég vélhetően él az úgynevezett goodwill-leírás lehetőségével a magyar leánynál. A leírás konkrét összegét még vizsgálják.
  • Ezt a pert nem veszíthetjük el" – Az RTL-csoport igazgatója a reklámadót követő helyzetről
    A magyarok érdeklődése a belpolitika mindennapos ügyei iránt mostanában növekedett meg, állítja a német RTL-csoport Délkelet-Európárt felelős regionális igazgatója, aki szerint nem igaz, hogy a Magyar RTL Klub hírműsorai csak azért kezdtek el foglalkozni a kormány számára kínos ügyekkel, mert bejött a reklámadó. A magyar származású Andreas Rudas szerint az eltúlzott reklámadó egyaránt sújtja az üzleti életet, a magyar gazdaságot és a sajtószabadságot. Az RTL-csoport nemzetközi bírósághoz fordul, de a híradók tematikája akkor sem változik, ha a reklámadót visszavonják.
  • Így zúzhatna oda még jobban a kormánynak az RTL
    Volt kedden az RTL Klubnak ez a remek híradója, amiben kínos magyarázkodásra kényszerítették a kertévéket kártékonynak tartó Gulyás Gergelyt, aki igazából csak akkor tartja kártékonynak a kertévéket, amikor épp nem az X-faktor döntőjének élő felvételén izgulja végig Kocsis Tibor és Muri Enikő párbaját.

videó: 2014-07-07 - Veszteséges lesz az RTL Magyarország a médiaadó miatt, ez derül ki a cég első becsléseiből. - Link: <a href="http://www.rtlklub.hu/hirek/belfold/video/257029" target="_blank">RTL: Figyelmeztetés minden befektetőnek</a>


Horváth: visszaüthet az RTL Klub csuklóztatása - Közzététel: 2014. júl. 4. - Nem jogsértő, de szokatlan megoldás, hogy egy miniszter rendeljen el felülvizsgálatot egy kiemelt adózóval szemben - ezt Horváth András mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.