Hírek

Kósa: "most nem a város csinosítása a legfontosabb feladat"

mr20_csapatai_elenA kormány kiemelten számít a megyei jogú városokra - mondta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Kaposváron, a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) kétnapos közgyűlésének első napján. Kósa Lajos szerint 20-25 úgynevezett növekedési zónát hoznának létre a vidéki nagyvárosokra koncentrálva.

A következő időszakban minden megyei jogú város növekedési centrum, fejlődési központ lehet egy-egy megye, egy-egy térség életében - mondta Lázár János. Hozzátette, a vidék fölzárkózása szempontjából a megyei jogú városoknak jut a legnagyobb szerep a következő években.

A hazai és európai uniós források felhasználásának lehetőségeiről szólva közölte, a megyei jogú városok 370 milliárd forintot kapnak gazdaságfejlesztésre. A kormány együttműködési szerződést szeretne kötni a megyei jogú városokkal, hiszen ezek a települések adják a GDP-nek a meghatározó részét, és itt él a lakosság legalább egynegyede - tette hozzá Lázár János.

Kósa Lajos, a 23 megyei jogú várost tömörítő szövetség elnöke, Debrecen polgármestere szerint "nagyon hatékony" volt a közgyűlés munkája, az elhangzottak alapján alá lehet írni azt az együttműködési keretet, amelyet az októberi önkormányzati választások után "végig kell vinnünk".

Közölte, a kormány elképzelései szerint a vidéki nagyvárosokra koncentrálva 20-25 növekedési zónát hoznának létre, amelyek a GDP-növekedés, a gazdasági élénkülés központjai lehetnek. Ezzel együtt jár a munkahelyek számának növekedése is, és "most nem a város csinosítása a legfontosabb feladat, hanem a foglalkoztatás bővülése, a gazdasági növekedés beindítása" - mondta.

Elfogadták azt is, hogy a magyar kormánynak melyek a prioritásai a GDP növekedésén és a foglalkoztatás bővítésen túl, azaz az exportorientált kis- és középvállalkozói szektor, az innováció támogatása, a magas hozzáadott értékű ipar, szolgáltatás elősegítése.

Kósa Lajos kitért arra is, hogy támogatják a kormányhivatalok hatókörének bővítését, ugyanis a kormánnyal egyezően a Megyei Jogú Városok Szövetsége is úgy látja, hogy a közigazgatás átalakítása még nem zárult le, bizonyos feladatokat a kormányhivatalok látnak el, másokat azonban még a megyei jogú városok vagy más szervezetek.

 

Megjegyzés: Kósa Úr! Sohasem a város csinosításának kellett volna a legfontosabb feladatnak lennie. Debrecenben sem. Mint ahogy a stadion építésnek sem.

Teljes cikk: http://hvg.hu/itthon/20140620_Kosa_most_nem_a_varos_csinositasa_a_legfo

Kapcsolódó cikkek:

  • Nyakunkig ér a korrupció
    A visszaélés és a korrupció szinte átitatja a hazai üzleti és gazdasági életet – derül ki a EY könyvizsgáló és tanácsadó cég 59 országban, közte Magyarországon is elvégzett felméréséből. (Itthon 52 vállalat vett részt a munkában.) A kutatásban jellemzően cégek felső vezetőit kérdezték, s válaszaik most is lesújtóak voltak. Hatvan százalékuk úgy véli, az országban gyakoriak a visszaélések és a megtévesztések.

  • Mi kerül ezen a játszótéren negyedmilliárd forintba?
    Egy szegedi szocialista képviselő szerint legfeljebb 40 millióból kijöhetett volna az az interaktív játszótér, amelyet a helyi Vadasparkban húzott fel 185 millió forintos uniós támogatással egy olyan cég, melynek egyik tulajdonosa a Fidesz helyi elnökének személyi titkára, az ügyvezető-tulajdonosa pedig a Botka László szegedi polgármestert bíráló lap szerkesztője. Vahl Rezső, a kft. ügyvezetője szerint a szocialista Ménesi László rosszul számolt, és rágalmazásért feljelentést tesz.
  • Gigantikus tanteremmutyira gyanakodnak
    A pályázati pénzek töredékét költötték tanteremfelújításra, a maradék pénz egy céghálózathoz és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz kerülhetett – írja az Index. Az üggyel a trafikbotrányt is kirobbantó Hadházy Ákos volt fideszes önkormányzati képviselő foglalkozik.
  • “Az egész almásláda rohad” – Korrupció a csúcson
    Miután Áder János államfő kinevezte a minisztereket, megalakult a harmadik Orbán-kormány. Ebből az alkalomból közöljük Jancsics Dávid korrupciókutató írását a hálózatos rendszerszintű korrupció elmúlt évekbeli kifejlődéséről, és hogy mindez miképp téríti el az állam intézményeit a normális működéstől. Profi szervezés, minimális lebukási esély, árulkodó jelek.
  • Durván korrupciógyanús tanterem-felújításokról ír a trafikbotrányt is kirobbantó egykori fideszes képviselő
    A szekszárdi trafikbotrányt kirobbantó egykori fideszes képviselő, Hadházy Ákos most a város középiskoláiban felújított tantermek körüli anomáliákról kezdett el írni blogján. - Mint írja, 155 millió forintot költött Szekszárd városa egy kémia-fizika tanteremre az I. Béla gimnáziumban. Hadházy szerint ebből 45 millió forint ment el terem kialakítására, a maradék pénzt pedig különféle “elképesztő” címek alatt fizették ki cégeknek. Tanulmányokra 11 millió forint, projektmenedzsmentre pedig például 14 millió forint ment el.
videó: 2014-06-21 - Trafikmutyi után tanterem-mutyiról beszél Hadházy Ákos, egykori Fideszes politikus. A szekszárdi önkormányzat képviselője hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt tett feljelentést. - Link: <a href="http://www.rtlklub.hu/hirek/belfold/video/255337" target="_blank">Trafikmutyi után tanterem-mutyi</a> videó: 2014-06-21 - Feljelentés csalás és rágalmazás miatt - egy játszótér építési ügyben. A szocialisták szerint a valós ár többszörösét, 260 millió forintot számlázott egy szegedi cég a Vadasparkban megépült játszótérért. - Link: <a href="http://www.rtlklub.hu/hirek/belfold/video/255339" target="_blank">Csalás miatt tett feljelentést az MSZP</a>