Hírek

Orbán őszintén beszélgetett a Mazsihisz vezetőivel

Közös megbeszélést tartottak szerdán a Mazsihisz vezetői és Orbán Viktor. A tárgyalás a résztvevők szerint őszinte hangnemben telt: szóba került a Sorsok Háza és az Együttélés Háza, valamint a sokat vitát kiváltó Szabadság téri emlékmű is. Utóbbiról a miniszterlenök azt mondta: nincs mozgástere, marad az eredeti koncepció.

Orbán Viktor miniszterelnök meghívására a kormányfőnél jártak a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) vezetői, Heisler András, a Mazsihisz elnöke, Tordai Péter, a Budapesti Zsidó Hitközség ügyvezető igazgatója és Kardos Péter főrabbi. A megbeszélésen ott volt még Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter és Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár is. A Mazsihisz közleménye szerint Heisler András úgy nyilatkozott: a beszélgetés őszinte hangnemben telt.

A Sorsok Házával kapcsolatban megállapodtak, hogy közösen egy utolsó kísérletet tesznek egy olyan együttműködési rendszer kialakítására, amelynek segítségével garantálni lehet a történelem hiteles bemutatását, a magyar zsidó közösség szempontjai szerint.

Amennyiben az együttműködés formáiban sikerül megállapodni, akkor a Mazsihisz közgyűlése újratárgyalja korábbi döntését, és a kormányzat tovább dolgozik a gyakorlati megvalósításon; ha a Mazsihisz által fontosnak tartott elvi szempontok sérülnek, akkor – a miniszterelnök válasza szerint – a kormányzat újragondolja a Sorsok Háza megvalósítását.

A megbeszélésen szóba került az "Együttélés Háza" munkacímen jegyzett elképzelés, amely a tervek szerint a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga épületében jönne létre. A Mazsihisz vezetői a találkozón átadták a miniszterelnöknek az ezzel kapcsolatos terveket, majd eszmét cseréltek az elképzelésről, amelyhez a miniszterelnök és a kormányzat jelen lévő képviselői "érzékenyen és nyitottan viszonyultak" - jegyezték meg.

Utaltak arra: a Szabadság téri emlékművel kapcsolatban a Mazsihisz vezetői kifejtették fenntartásaikat és ellenérzéseiket, amire válaszul a miniszterelnök megerősítette, hogy ebben a kérdésben "nincs mozgástere" ahhoz, hogy elmozduljon a korábbi koncepciótól.

A tárgyaló felek rögzítették, hogy ebben a kérdésben továbbra is fennáll a konfliktus a Mazsihisz és a kormányzat között - tudatta a Mazsihisz. A megbeszélésen szóba került még számos, a magyar zsidó közösséget érintő kérdés, illetve megállapodtak abban, hogy a közeljövőben folytatják a megbeszéléseket.

Teljes cikk: http://www.origo.hu/itthon/20140430-orban-viktor-a-mazsihisz-vezetoivel-talalkozott.html

Kapcsolódó cikkek:

  • Emlékművita: Gerő András Orbán leveléről
    Örülök, hogy Orbán Viktor kifejtette álláspontját, de a levél tartalmával komoly problémáim vannak – jelentette ki Gerő András. A történészt arról a levélről kérdeztük, amit a miniszterelnök Dávid Katalin művészettörténésznek, a Magyar Művészeti Akadémia tagjának írt a Szabadság téri emlékmű ügyében. ... Neki más gondjai vannak. Elsőként is az, hogy az amúgy elég terjedelmes levélben nem szerepel a „zsidó" szó, ahogyan nem szerepel a „cigány" sem. Márpedig Magyarországról a származásuk miatt küldtek tömegesen a halálba embereket, a magyar miniszterelnöknek ezt illene figyelembe vennie. Olyan ez – jegyezte meg Gerő –, mintha a Gulágról úgy beszélnénk, hogy közben ki sem ejtjük a szánkon a „fogoly" szót. - A Szabadság térre tervezett szobor szimbolikájáról Orbán azt írja, hogy az arkangyal számára nem Magyarországot, hanem az áldozatokat jelképezi. Szíve joga így gondolni, de az is tény, hogy nagyon sok ember másként gondolja – mondta a történész. Ha egy ilyen kérdésben ennyire tág az értelmezési keret, akkor talán érdemes lenne átgondolni a koncepciót. (Amúgy a műleírásban világosan szerepel, hogy az angyal Magyarországot jelképezi.) Időközben kiderült: a Mazsihisz vezetőivel folytatott megbeszélésen a kormányfő világossá tette, hogy az emlékmű az eredeti elképzelésnek megfelelően megépül a Szabadság téren.
  • Viktor, hogy nem sül ki a szemed!
    Holokauszt-túlélők leszármazottjaként, magyarként és zsidóként egyaránt nem tudom másként értékelni Orbán Viktor levelét Dávid Katalinnak, mint durva és szándékos sértések özönét. Azt pedig végképp nem értem, milyen politikai célt remél elérni ezzel a miniszterelnök. - Mindenek előtt: egy gyors pontosítás. Tisztelt miniszterelnök úr! Az én nagyszüleim, szüleik, testvéreik, rokonaik nem „óhitűek” voltak, hanem zsidók. Legfeljebb izraeliták. Mindaz, amit el kellett szenvedniük, nem azért méretett rájuk, mert hittek vagy nem hittek valamiben – legtöbbjük igazolványában egyébként a rom. kat. rövidítés szerepelt –, hanem azért, amit a társadalom és a jog állított róluk: zsidók – faji alapon. Ha már az áldozatok előtti főhajtásról papol, ne nevezze őket keresztényi fensőbbséggel „óhitűnek”, miként önt sem nevezte senki gojnak, kedves feleségét pedig sikszének. Mert megalázó és bántó – márpedig ez senkinek nem lehet szándéka. Főként egy párbeszéd kezdetén nem – amire korábban ígéretet tett.
  • A jogszerű erkölcstelenség szobra
    Kezdettől fogva nem kérdés, hogy az az idegen megszállók áldozataiként megjelenített magyaroknak emléket állító mű erkölcsi kérdéseket feszeget, húsba markolóan fájdalmas sebeket tépked. A Radnótihoz hasonló fegyvertelen munkaszolgálatosok, a Dunába lövetett civilek emlékével, életben lévő hozzátartozóikkal és a jóérzésű magyarokkal szemben arcpirító. A magyar bűnösöknek, bűnsegédeknek, gyilkosoknak felmentést adó, a közvélemény józanabb felében jogos felháborodást szító építkezés hatósági megvédése a tiltakozókkal szemben talán pontosan azért ennyire visszás és fájdalmas, mert jogilag teljesen rendben van. - Mert az Orbán-kormány erőből viszi át. A miniszterelnök hazudott, amikor párbeszédet ígért a tiltakozókkal, most pedig a múltat elhazudó emlékmű árnyékában huny szemet a rendőri beavatkozás fölött. Amely jogilag persze teljesen rendben van, csak az erkölcsi rothadás jeleit hordozza magán. Hasonlóképpen hallgat Áder János államfő is, aki más helyütt, nagy szavakkal dobálózva jelenti ki, hogy Auschwitz Magyarország legnagyobb temetője, és hogy 1944 tragédiájának megértéséhez önmagunkkal kell szembenéznünk.
  • Árad a Rubicon!
    Ez a rövid poszt tulajdonképpen frissítése a ma közzé tett “Rubicon” című írásomnak. Ezt azért köllött megtennem, mert (kissé átformálva Virág elvtárs híres mondatát) “A nemzeti helyzet fokozódik!“. Ráadásul mindez úgy, hogy Benitorban (avagy, ha tetszik: Adolf Viktor) szétolvadt biztosítékokkal “felszerelt”, zárlatos agyában nem csak az a gondolat fogalmazódott meg, hogy most már osztán “rövidre köll zárni” ezt az egész Emlékmű-hajcihőt, hanem még egy egészen gusztustalan levél is! - Aki eleddig még nem volt tisztában azzal, hogy micsoda ócska, hányingerkeltően prosztó, sunyi és képmutató Kormányt segítettek itten egynehányan hatalomra (aktívan, avagy passzívan), hát azokkal közölném, hogy ma délután megkezdték a Szabadság téri “MŰemlék” egyes elemeinek daruval történő beemelését. A Tiltakozók azért nem tehetnek semmit, mert már nem csak az összehegesztett(!) Kordon, hanem még egy Rendőrsorfal is “védi” a “nemzetgazdasági szempontból kiemelten fontos beruházást“. A sorfal tagjai pedig csupa olyan, a Köz által (rosszul) fizetett Közszolgák, akik elvileg arra tettek esküt, hogy a Becsületes Polgárokat védik meg a Bűnözőktől és nem pedig fordítva!
  • Orbán hosszú levélben védi a német megszállás áldozatainak emlékművét
    Orbán Viktor miniszterelnök négyoldalas levelet írt, amelyben hosszan érvel a német megszállás áldozatainak emlékműve mellett (a teljes levelet itt olvashatja el). A levél címzettje Dávid Katalin Széchenyi-díjas művészettörténész, a kormány által támogatott Magyar Művészeti Akadémia tagja. - Az Origo birtokába került levél szerint Orbán úgy látja, az ügy „bonyolult történeti, erkölcsi, politikai szövevény”, de a róla szóló vita nem haladja meg az olcsó politikai lökdösődés kocsmapultját. Orbán kifejti, hogy miért szerepel az emlékművön a német birodalmi sas és a Magyarországot szimbolizáló angyal. Utóbbiról azt írja: az ezzel kapcsolatos kritikákat egy olyan kor tünetének tartja, „amelyben a politikai, harci értelmezések vonzóbbak, mint szellemi-lelki természetűek”.

„ne azt figyeljék, amit mondok, hanem azt, amit teszek”.

Amit mondok:

János, mondj már valamit te is!:

Áder: Magyarország legnagyobb temetője Auschwitz

A köztársasági elnök az auschwitzi munka- és megsemmisítő táborban tartott Nemzetközi Élet Menete megemlékezésen leszögezte: az 1944. március 19-én megszállt Magyarország nem védte meg polgárait - Ez a hely Magyarország legnagyobb temetője - mondta Áder János köztársasági elnök az auschwitzi munka- és megsemmisítő táborról az ott tartott Nemzetközi Élet Menete megemlékezésen, hétfőn. Az államfő a lengyelországi eseményen arra emlékeztette a jelenlévőket: mintegy félmillió honfitársa lelte itt halálát. Auschwitzban minden harmadik áldozat magyar zsidó volt – idézte fel Áder János –, azok, akiket Magyarország német megszállása után a magyar állami szervek közreműködésével zártak gettóba, majd deportáltak.

Amit teszek:

Eltávolították a tüntetőket a Szabadság téri építési területről

Egyenként távolították el a rendőrök a budapesti Szabadság térre tervezett emlékmű építési területéről kedd délután azokat a demonstrálókat, akik a német megszállás áldozatainak emlékműve megépítése ellen tiltakoztak. Összesen 23 tiltakozót vittek ki az egyenruhások, miközben a demonstrálókkal szimpatizálók hangosan éljenezték a tiltakozókat.

 


Megjelenés ideje: 2014 máj. 1. - Négyoldalas levélben fejtette ki Orbán Viktor miniszterelnök, hogy mit gondol a Szabadság térre tervezett német megszállási emlékműről.


Megjelenés ideje: 2014 ápr. 30.