Hírek

Szívatás

vigyorHanyatlik a (legális) dohánykereskedelem, döglődnek a tavaly ilyenkor még zsíros üzletnek hitt mutyitrafikok. “Ha ‘Ezeknek’ az érdekeik úgy kívánják, bárkit és bármikor képesek megszívatni. Nem csak minket, a sajátjaikat is!” – fejtette ki a nem csak ebben az ügyben képviselt sommás véleményét egy ismerősöm. … Ha minden igaz: már nyártól “szívunk”, ha szívunk.

Mindenek előtt szeretném megjegyezni: magam is tagja vagyok a honi dohányosok népes társadalmának, azon belül is pedig az “izmosabb” csoporthoz tartozom. Így osztán én vagyok az egyik, akit a “Nemdohányzók védelméről szóló törvény” lassan már a planéta felszínéről is kitilt, miközben a hetedik bőrt is leráncigálja rólam ez a sportosan pocakos kormány. Félreértés ne essék, nekem a világon semmi bajom azzal, hogy olyan helyekről, ahol e káros szenvedélynek nem hódoló polgártársainktól semmi módon elkülönülni nem tudunk, kitiltottak bennünket. No de onnan is, ahol volt lehetőség a szeparációra? Miközben az ezt elrendelő fideszes uraink akkora biznisznek tekintik ezt az egészségkárosító “hobbyt”, hogy annak piacáról mindenkit kiszorítottak, akik nem az ők csókosaik voltak?! Logikátlan … nak tűnik.

Amikor úgy egy esztendeje véglegessé vált, hogy Lázárállamtitkár és bagógyáros haverja, egy kettejük által trükkösen kieszelt koncessziós törvény parlamenti megszavaztatásával újraosztják a teljes honi, dohánykiskereskedelmi piacot, mindenki (ők is) azt hitte, hogy a mintegy 40 ezer trafikos tönkretételével is járó akcióval, olyan zsíros üzlethez juttatják önmagukat és csókosaikat, amiből fényesen meg lehet élni. A törvény ugyanis nem csak megduplázta/megháromszorozta (10-12 százalék) az addigi, kiskereskedelmi árrést (kb. 4 százalék), hanem a korábbi árushelyek számát (kb. 45 ezer) kilencedére (bő 5 ezer) korlátozva, lokális monopóliumokra adott lehetőséget. Márpedig ha nincs helyi konkurencia, akkor az adott környék valamennyi bagósa egyetlen helyre cipelheti be csak a pénzét.

Nem is csoda hát, hogy az Újarisztokrácia egymást lökdösve, taszigálva igyekezett minél több koncesszióhoz jutni (egyeseknek a törvényben előírt, maximum ötnél jóval több jutott!), a beadott “pályázataikat” pedig nem az erre elvileg hivatott állami, “nonprofit” cég, hanem a helyi fideszes potentátok “bírálták” el. A “Nyertesek Népe” pedig roppant “színesre” sikeredett, hiszen volt közöttük gyerekgyógyásztól(!) kezdve, kőgazdag kft.-ügyvezetőn át, semmirevaló polgármester-kölökig mindenki. Két dolog volt közös bennük: mindnyájan a Pártklientúra tagjai voltak, s egyikük sem értett a trafikozáshoz … nem is csoda, hogy volt közöttük legalább egy olyan balfasz is, aki alig két hónapon belül belebukott a Nagy Bizniszbe! (lásd pl. itt!)

Mit tapasztalhatott ebből a “mezei” bagós? Saját “élményeim” szerint legelébb is azt, hogy elszabadultak az árak. Én már évek óta töltöm a cigarettát, tehát külön veszem meg a dohányt és külön a hüvelyt. Az a márka, amit mai napig is megvásárolok (40 gramm), tavaly májusban még 635 forint volt. Ez június elsejétől 699, július 15-től (a trafikmonopólium napjától) 755, augusztus végére már 799, októbertől pedig (jelenleg is) 835 forint. Ez pedig ugyi több, mint 30(!) százalékos emelkedést jelent mindössze öt(!) hónap alatt, s mindezt úgy, hogy ugyanez, az azt megelőző három(!) évben a 20(!) percentet sem érte el.

Teljes cikk: http://szendamondja.wordpress.com/2014/04/24/szivatas/

Kapcsolódó cikkek:

• Lesöpörte a régi trafikosok panaszait az Alkotmánybíróság - 2014. július 08.
A trafikpiac újraosztása után tizenhat egykori dohányboltos fordult az Alkotmánybírósághoz. Többek között azért, mert szerintük a változások sértették a tulajdonhoz és a vállalkozáshoz való szabadságukat, amit amúgy elvileg az alaptörvény is garantálna. De sérelmezték azt is, hogy vagyoni értékű jogot vontak el tőlük kárpótlás nélkül, azaz kisajítás áldozatai voltak. - Az Ab nem tartotta megalapozottnak a beadványt, szerintük az új rendszer nem vonta el az nem vonta el a tulajdonhoz való jogot, hiszen nem üzleteiket vesztették el, csupán a dohányárusítás jogát. Ilyesmihez viszont senkinek nincs alanyi joga. Az pedig, hogy évekig árusítottak dohányt, nem jelenti azt, hogy mindez tulajdonná vált volna, ezért kisajátítani sem lehet.
• Csókos-trafikjaink tündöklése és bukása?
Nahát, nahát. Olvasom, hogy a fizetésképtelenség sajnálatos esetének fennállása miatt középtávon veszélyben van az áfával együtt 400 milliárd forint adóbevételt generáló dohánypiac. És implicit módon a második Orbán-kormány által önkényesen felosztott ágazatot kezükben tartó, koncesszió-nyertes trafikosok egzisztenciája.
• Csak a boltok fele prosperál
Milliárdos lejárt tartozás nehezíti a trafikosok életét. A május 31-i átalakítás, a plázákban és benzinkutakon megszűnő forgalmazás sem segít a kereskedőkön: forgalomnövekedésük szinte észrevétlen lesz.
• Eltűnt a dohánypiac negyede
Legálisan 25 százalékkal kevesebb cigaretta fogyott tavaly, feltehetően a nemzeti dohányboltok és a drágulás miatt. - 2013-ban 9,3 milliárd szálra esett vissza a legálisan megvásárolt cigaretta a NAV adatai szerint – írja a Világgazdaság. Ilyen kevés cigaretta még soha nem fogyott Magyarországon, 2012-ben 12,5 milliárd, 2011-ben pedig 13 milliárd szálat vásároltak a dohányosok a boltokban. A visszaeséssel a legális cigarettapiac negyede tűnt el.
• Hárommilliárd szál cigaretta tűnt el
... Ilyen kevés cigaretta még soha nem fogyott Magyarországon, mint 2013-ban: 9,3 milliárd szál. Ez 2012-ben 12,5 milliárd szál volt, 2011-ben pedig 13 milliárd szál. Tavaly decemberben 685 millió szálat adtak el a gyártók. Így amióta csak a nemzeti dohányboltokban lehet legálisan cigarettát vásárolni, nem volt olyan hónap, amelyben 1 milliárd szál felett lett volna a fogyasztás, pedig például 2012-ben inkább az a hónap volt a kakukktojás, amikor nem lépték át ezt a szintet.

• A nagy trafikrablás

videó: 2014-08-07 - Legalábbis azok szerint az értékelőlapok szerint, amelyeket az RTL Híradó is megvizsgált. - Link: Trafikok: A szubjektív pontok döntöttek

videó: 2014-07-15 - Még mindig nem adja ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a trafikpályázat értékelési lapjait és a jegyzőkönyveket. Holott már május elején erre kötelezte a Fővárosi Törvényszék. - Link: Továbbra is törvényt sért a minisztérium

videó: 2014-07-01 - Sokan annak ellenére nem nyithattak trafikot, hogy évtizedek óta ebből éltek. Olyanok viszont nyertek, akiknek semmilyen tapasztalatuk nem volt. - Link: Trafikok: tízmilliárdokat bukott az állam

videó: 2014-07-01 - Szabálytalanul működnek a plázákban és benzinkutakon még mindig nyitva tartó trafikok. A felcsúti polgármester testvérének trafikja is az egyik nagy bevásárlóközpontban működik. - Link: Mészáros trafikja nem zárt be

videó: 2014-06-25 - Minisztériumi titkárságvezető, és a Fidelitas alelnöke is tagja volt annak a bíráló bizottságnak, amely a trafik pályázatokról döntött. - Link: Trafik-ügy: Ingyen dolgoztak a bírálók?