Hírek

Mellár: Görögország sorsára juthatunk a Fidesz miatt

Nem várható gazdasági felívelés a Fidesz 2014-18 közötti programjából - jelentette ki egy interjúban Mellár Tamás közgazdász, a Központi Statisztikai Hivatal volt vezetője. A PTE oktatója szerint a gazdaság mesterséges bővítésével könnyen Görögország sorsára juthatunk. Mellár úgy vélekedett, rengeteg intézkedése visszaüthet a Fideszre az új kormányban.

Nem várható gazdasági felívelés a Fidesz programjából, és bár Orbán Viktorék látják a problémákat, rendre szakmailag elhibázott válaszokat sikerül azokra adniuk - jelentette ki a VS.hu-nak adott interjújában Mellár Tamás, a Központi Statisztikai Hivatal 1998-2003 közötti vezetője. Az első, szabadon választott kormány (MDF) tanácsadója úgy vélekedik, jó pár ilyen problémába belebukhat a Fidesz.

Mellár szerint a "Folytatjuk" szóban leírt gazdasági cselekvési terve a Fidesznek több ponton elhibázott. Az újraiparosítás kapcsán a közgazdász elmondta, inkább az ország versenyképességét kellene javítani, mert az 15 éves mélyponton van.

A PTE oktatója úgy vélekedett, az iparosítás helyett, azzal szemben inkább az élelmiszer-gazdaság bővítése, valamint a megújuló energiaforrások arányának növelése lehet a kitörési pont, mindkettőre a skandináv országok lehetnek a példák. A megújuló energiák használata kapcsán nagyarányú technikai fejlődés is prognosztizálható.

A megújuló energiaforrások az alacsonyabb energiaárak kialakításában is nagy szerepet játszhatnak, és ezzel elkerülhetőek az új gázvezetékek, valamint az orosz építésű atomerőmű, melyek csak az ország kiszolgáltatottságát növelik. "Dániától és Hollandiától viszont azt lehetne ellesni, miként profitálnak a kisbirtokokból. Merthogy a jelenlegi nagybirtokrendszer, amely jószerivel csak búza- és kukoricatermesztésre rendezkedett be, téves út. Keveseknek ad munkát, helyette inkább feldolgozott élelmiszer-ipari nyersanyagokat kellene eladni" - olvasható a cikkben Mellár fejtegetése, aki szerint a jelenlegi gyakorlat egy szűk nagybirtokos-réteg felé mutat.

A közgazdász úgy véli, a gazdaság mesterséges növelése könnyen Görögország sorsára juttathatja az országot, és az, hogy a GDP 10 százalékát kitevő magánnyugdíj-vagyont felélte úgy, hogy a beruházások elmaradtak - az már ennek a mesterséges növelésnek az ára.

Teljes cikk: http://stop.hu/belfold/mellar-gorogorszag-sorsara-juthatunk-a-fidesz-miatt/1231444/