Hírek

Hétből négy magyar régió a legszegényebbek közt

rezsiA hét magyarországi régió közül négy végzett az utolsó húsz között az Eurostat új tanulmányában, mely az EU 28 tagállamának régióira terjedt ki.

A régiókat egy főre jutó GDP alapján hasonlították össze, 2011-es adatokat használtak. Belső-London mellett Luxemburg és Brüsszel került a dobogóra, ezeket Hamburg, Pozsony, Île-de-France, Groningen, Stockholm és Prága követi. Így a leggazdagabb régió közül hét fővárosi.

A nyolc legszegényebb régió kivétel nélkül bolgár vagy román. Az utolsó 20 régióba négy magyar régió került be a hétből: Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld és Dél-Dunántúl.

Az Eurostat felhívta a figyelmet, hogy a GDP-hez az ingázók is hozzájárulnak, akik ugyan nem az adott régióban laknak, de munkájuk az ottani GDP-be számít bele.

Cikk: http://index.hu/gazdasag/2014/02/27/hetbol_negy_magyar_regio_a_legszegenyebbek_kozt/

Kapcsolódó cikkek:

  • Így süllyednek el megyék
    Az ipar jó részében nincs növekedés, egy részüknél kifejezetten visszaesés zajlik. A kis növekedést továbbra is szinte teljes egészében a járműszektor magyarázza, és az ebből fakadó földrajzi szerkezeti átrendeződés tavaly is kitartott - derül ki a Portfolio.hu vizsgálódásaiból. A magyar régiók több mint felében tavaly is zsugorodott az ipar. 2010-ben és 2011-ben két-két visszaeső megye volt, 2012-ben tíz, tavaly pedig tizenegy. Vagyis egyelőre az újraiparosítás várat magára.