Hírek

Az ellenzéki szövetség kampányáról: „Tessék, uraim, felkelni!”

Bruck Gábor kommunikációs szakember, a Sawyer Miller Group PR-cég elnöke vasárnap este az ATV Szabad szemmel című műsorának vendége volt. A választási kampányról a következőket mondta (részletek):

Létrejött egy hungarikum. Ez egy olyan kampány, amilyet én még nem láttam, amely lényegében semmit nem mond a jövőről. Ilyen kampány nincs. Ígéretek sincsenek a kampányban. Ilyet se láttam még. Száz évre visszamenőleg nyomon követtem sok-sok választási kampányt, de ebből a szempontból mi most egy hungarikumot hoztunk létre […] Semmi másról nem beszélünk, mint hogy a múlt milyen volt.

„Én kimondottan üzenem Bajnainak, Mesterházynak, hogy keljenek fel. Ez a Fidesz elvben megverhető lett volna. Ez a Fidesz harmatgyenge, és egyszerűen nem tisztességes, ha nem kampányolnak napi 24 órát minden nap. Így nem lehet föladni! Van még esély, öt hét. Egész egyszerűen nem érződik rajtuk, hogy hisznek a győzelemben, akarnak valamit, olyan, mintha föladták volna. Miközben az elmúlt huszonvalahány év legrosszabb kormánya van. Miközben a gazdaság pocsék, az emberek szegények, egész Európa a Fidesz-kormányt üti-vágja, itt van ez az összefogás, és olyan, mint a puliszka [értsd: nem robban]. Tessék, uraim, felkelni!”

„Mesterházynak lehetősége van kihívni Orbán Viktort. Van öt hét. Én a helyében minden áldott nap megkérdezném: hová bújt, elnök úr?” A miniszterelnökjelölti vita „a választási vita csúcsa. Ez az, amikor egyidejűleg négy-ötmillió ember nézi a tévét, és Mesterházynak meg kell vernie Orbánt.” Ha Orbán kibújik, „erre felépítenék egy fél kampányt. Fél a Fidesz?... Hol van Orbán Viktor? Azt értem, hogy a Fidesz laposítja a kampányt, hűti az elvárásokat, Orbán nem akar kampányolni, nem akar vitatkozni. Megégette magát 2002-ben, 2006-ban. Pontosan tudják, kódolva van a fejükben, hogy a kampányban hülyék.” / galamuscsoport.hu

... Az ellenzéki szövetség vezetőinek első közös nyilvános megjelenését március 15-ére ígérik, ez három héttel van a választás előtt.

Teljes cikk: http://www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/360856_az_ellenzeki_szovetseg_kampanyarol_tessek_uraim


Megjelenés ideje: 2014 febr. 26. - Tamás Gáspár Miklós szerint az őszödi gumicsont a Fidesz malmára hajtja a vizet. Kétszer annyi jobboldali szavazója van a jobb -, mint a baloldalnak -- erre a következtetésre jutott a filozófus a Tárki legújabb felmérése nyomán az, hogy az Orbán kormány mit művelt az elmúlt négy évben az szinte eltűnt.


Megjelenés ideje: 2014 febr. 26. - Bruck Gábor kampányszakértő szerint egy normális kampány a jövőről szól.


Megjelenés ideje: 2014 febr. 26. - A műsor vendége Kéri László politológus.


Megjelenés ideje: 2014 febr. 26. - A műsor vendége Kuncze Gábor


Megjelenés ideje: 2014 febr. 23. - A Szabad Szemmel vendégei Ágh Attila politológus, egyetemi tanár, a miniszterelnök-jelölti viták szervezője és Bruck Gábor pszichológus, kampányszakértő.


Rezsicsökkentés után jön az államosítás - A rezsicsökkentés célja, hogy a külföldi kézben lévő közüzemi vállalatokat tönkretegyék, majd államosítsák - mondta Bokros Lajos a kisteleki lakossági fórumon. A MoMa elnöke szerint az ország jó úton halad afelé, hogy leszakadjon Európától, a visegrádi és a balti országoktól is. A volt pénzügyminiszter beszélt arról, hogy a Fidesz a saját alkotmányát már többször megsértette, de szó esett Orbán Viktor elmeállapotáról is.