Hírek

Így vesztheti el a Fidesz a választást

Nehezen látható be, miért kellett a választási kampány elején megegyezni az oroszokkal, de még érthetetlenebb, hogy a kormány a botrányok ellenére miért ragaszkodik a német megszállás emlékművéhez. A holokauszttal kapcsolatos hibák megmutatják, hogyan lehetne nyert helyzetből elveszíteni egy választást.

A kommunikációs bénázás azért eddig nem volt jellemző a Fideszre. Akárhogy is kormányoztak, ebben a ciklusban magabiztosan elkerülték a szinte minden rendszerváltás utáni kormányt sújtó brutális népszerűségvesztést. Az most messzire vezetne, hogy miért, de tény: népszerűségük mélypontján, 2012 nyarán is csak megszorítani tudta őket az MSZP, megelőzni soha. 2013 politikai slágerével, a rezsicsökkentéssel pedig sikerült az elmúlt évben rendszeresen vagy húsz százalékot ráverni a szocialistákra.

Mindenki azt várja, hogy a befutó is legalább ilyen sima lesz. Nem csoda, hogy egyes közvélemény-kutatók már karácsony előtt behozhatatlan előnyről írtak, és a mostani elemzések is leginkább a „Miért fog simán nyerni a Fidesz?” kérdést boncolgatják.

Miért nem lehetett májusban szerződni Paksról?

Az lehet, hogy sima győzelem lesz, de az biztos, hogy az első szakasz nem Habony Árpád szája íze szerint alakult. Először is, itt van az ellenzék által már csak „paksi paktum”-nak nevezett Orbán–Putyin-hitelszerződés, aminek annyira kétes az üzenete, hogy még a jobboldalon is negatív visszhangot váltott ki.../ Tóth Gergely

... Az egész azzal kezdődött (holokausztbotrány - a szerk.), hogy a kormány által létrehozott Veritas Intézet igazgatója, Szakály Sándor első interjújában „idegenrendészeti eljárás”-nak minősítette az 1941-es kamenyec-podolszkiji deportálást. A védhetetlen kijelentéssel párhuzamosan látott napvilágot az 1944. március 19-i német megszállás tervezett emlékművének esztétikájában és történelemszemléletében is támadható terve.

Összerezzen a baloldal

A Fidesz stratégái nyilván nem terveztek be egy ideológiai háborúságot, ők inkább a rezsicsökkentés ikszedik hullámára, meg a márciusra időzített nagyberuházásokra akarták építeni a kampányt. Egy elosztási kérdésekre koncentráló kampánnyal meglepetésektől mentes, biztos győzelmet lehet aratni, mintha csak José Mourinhónak kéne megtartani az előnyt.

Ehhez képest ebből az ügyből nem lesz könnyű kimászni. Az emlékművet ugyanis a német megszállás évfordulóján fogják átadni, tehát csaknem az egész kampányidőszakot átívelik majd az ezzel kapcsolatos viták és tiltakozások. És azt még a kormány sem teheti meg, hogy egy hideg februári délutánon gyorsan letudja ezt az egész, számára már nyilván nyűggé vált emlékművet...

... az igazán nagy dobás az lehet, hogy a HVG információi szerint Bojtár Endre irodalomtörténész megszervezte - kapaszkodjanak! - Horthy Miklós fiktív perét. A néhai kormányzó háborús bűnösségét neves jogászok és történészek fogják vizsgálni - ha valami, akkor ez biztos kiveri majd a biztosítékot a jobboldalon. Forró lesz a tavasz a Szabadság téren...

Teljes cikk: http://index.hu/belfold/2014/02/11/kampany_fail/

Kapcsolódó cikkek:

  • Ezért titkolózik a kormány Paks-ügyben
    A képviselők a múlt héten anélkül döntöttek Paks bővítéséről, hogy bármilyen érdemi információjuk lett volna arról, jó üzletet kötünk-e. Nem csak a részletek titkosak, már az előkészítő dokumentumok is azok. Képtelen a kormány megmagyarázni egy ilyen fontos döntést, vagy a támadási felületet akarja csökkenteni? Összeszedtünk hét magyarázatot a titkolózásra. - „Для служебного пользования” , vagy magyar nyelven: „Bizalmas”. Így jelölnek ezentúl minden olyan dokumentumot és információt Paks-ügyben, amit nem a nyilvánosságnak szánnak, és csak egy szűk kör ismerhet majd. - Ebből lesz bőven: a héten a parlamentben elfogadott orosz–magyar egyezmény ugyanis inkább csak általánosságokat tartalmaz, minden részletről további, titkos szerződést köt majd a magyar kormány az oroszokkal.
  • Paks II. : valamit nagyon másképp tud a kormány, mint az EU + további cikkek
    Bár a magyar kormány állítása szerint a paksi bővítésről szóló államközi szerződés ügyében mindenről tájékoztatták előzetesen az Európai Bizottságot, és a testület nem jelezte, hogy bármilyen kifogása lenne, a bizottság szóvivője a hvg.hu-val közölte: "hamarosan" vizsgálatot indítanak. Szerdán Martonyi János Berlinben tárgyal, ahol Ukrajna mellett Paks ügye is terítékre kerülhet. Noha nagyobb diplomáciai szélviharra a választások előtt várhatóan nem kell a kormánynak felkészülnie, az oroszokkal kötött deal több forrásunk szerint komolyan sérti az uniós érdekeket.
  • „Orbán stratégiai hibát követett el” – kifakadt a kormányfő lengyel életrajzírója + további cikkek
    „Orbán Viktor stratégiai hibát követett el” – így kommentálta saját blogján Igor Janke, Orbán lengyel önéletrajzírója a miniszterelnök és Vlagyimir Putyin megállapodását a paksi atomerőmű bővítéséről.
  • Mazsihisz bojkott a holokauszt-emlékév kapcsán + további cikkek
    Nem vesz részt a holokauszt-emlékév kormányzati programjain egyelőre a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) - döntött a szervezet közgyűlése vasárnap.
  • Milliárdokkal dobálózva írná újra a történelmet a kormány + további cikkek
    Bőkezűen támogatja a kormány a történeti, filozófiai, szociológiai kutatásokat. A kabinet által milliárdokért gründolt új intézetek élére viszont vagy olyan vezetők kerültek, akik állandó vitában vannak a kollégáikkal, az adott szakterülethez nem értenek, vagy olyan perifériára szorult politikusok, akik igazodnak az új elvárásokhoz. A Szakály-botrány nyomán összeszedtük, hány hivatalt, intézetet alapított a második Orbán-kormány.