Hírek

Teljes titokban újságot alapítottak Orbánnak

Magyar Krónika az ultrafideszes kormányfolyóirat címe, maga Orbán tartja a szerkesztői értekezletet csütörtökön, írni is fog bele. Megszereztük a szerzőknek írt felkérő levelet. Ennél döbbenetesebb olvasmány 4 éve nem volt!

Tudatom, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Magyar Krónika címmel új havi folyóirat indítását szorgalmazza, melynek megalkotásában – mint szerző – személyesen maga is közreműködne. Miniszterelnök úrral egyeztetve tisztelettel felkérem, hogy e szellemi vállalkozásban – mint szerző – írásaival Ön is vegyen részt.

Így kezdődik az a Kerényi Imre miniszeterlnöki megbízott és Bencsik Gábor főszerkesztő által írott levél, amit legalább 100 kormányhű potenciális szerző kapott meg a napokban. A január kilencedikei alakuló értekezletet személyesen Kim Dzsongun Orbán Viktor miniszterelnök tartja a Magyar Demokrata hetilap Andrássy úti szerkesztőségében, és a tervek szerint május elsején meg is jelenik az első szám.

Olyan havonta megjelenő, a fideszesség eszenciáját jelentő folyóiratról van szó, amelyikbe a lapot kitaláló miniszterelnök mellett kormánytagok és vezető Fidesz-politikusok is írnak majd, a kötelező újságíró-tudós-művész-híresember koktélon kívül.

Akkora lesz, mint az alkotmány díszkiadása, vastag papíron, reprezentatív külsővel. A havi tízezer példány egy részét - ellentmondó a levélben, hogy a felét vagy a háromnegyedét - ingyen osztják szét állami vezetők, közkönyvtárak, középiskolai könyvtárak, középiskolák igazgatói, határon túli magyar iskolák és magyar intézmények, valamint hazai polgármesterek között.

Ha a lap tizedolyan jó lesz, mint a felkérő levél, már most örökre győzött az észak-koreai típusú magyar jobboldal. Kerényiék dicséretes őszinteséggel leírják, hogy miért is alapítanak Fidesz-kormány-lapot a pénzedből meg az enyémből:

A tárgy nívós és sikeres folyóirat alapítása, mely eszméinket hirdeti. (…) Legyen e lap az állam által támogatott kulturális innováció egyik eleme. (...) A Magyar Krónika reprezentatív és gyűjtendő havi kiadvány. Kordokumentum. (…) A Magyar Krónika a centrális politikai erőtér építő embereiről szól. Fizikai és szellemi értelemben. Hőseit e folyóirat tisztelettel és szeretettel mutatja be. A Várkertbazár felújítását vezénylő néhai Zumbok úr, a Kossuth teret megálmodó Wachsler úr, a nagyberuházásokat bonyolító Fürjes úr, (…), a tejcsináló Cserpes úr, dalcsináló Ákos úr, a kiállításokat varázsló Baán úr, a színházcsináló és öt gyermeket nevelő Vidnyánszky úr, a borkészítő Bock úr, a lótenyésztő Lázár testvérek meg a többi eredményes ember mesélje el e folyóiratban gyermekkorát is, képzését is és a nagymama krémesét is.

És hogy milyennek szánják a lapot? Az eddigiekből akár az is következhetne, hogy olyan negédesnek és modorosnak, hogy az esetleg beleolvasó nemfanatikusok azonnal holtan rogyjanak össze. De mégsem ez a helyzet! A Magyar Krónika a krédó szerint tízszer olyan hippi hely lesz, mint Amerika nyugati partja a hetvenes években. A jelszó a ugyanis a szeretet, vagyis pontosabban a .

Teljes cikk: http://cink.hu/teljes-titokban-ujsagot-alapitottak-orbannak-1495152085

Kapcsolódó cikkek:

  • Magyar Klinika / fsp
    T. Kerényi Imre és Bencsik Gábor urak, kedves lapalapítók! - Jóleső érzéssel olvastam levelüket, hogy a magyar embereknek már csak alig néhány tucatot kell aludniuk, és elindul az Önök által feltehetőleg közpénzen gründolt Magyar Klinika című folyóirat. Személyes felkérést ugyan nem kaptam a közreműködésre, ám számomra ez nem is szükséges. A Nemzeti Együttműködés Rendszerét én úgy értelmezem, hogy ne várjunk a hívó szóra, hogy a Párt személyesen trombitáljon bennünket a harc hímes mezejére. Ellenkezőleg: öntevékenyen, a kor szellemét felismerve és alkotó módon alkalmazva kell cselekednünk.
  • Para-Kovács Imre: Keresd a jót, keress jól!
    A Kerényi Imre és a szellem kifejezések egy mondatban szerepeltetése olyan rafinált perverzió, hogy még én is elbizonytalanodtam, amikor leírva láttam, arról nem is beszélve, hogy most ugyanezt követtem el éppen. Tényleg olyan, mintha valaki nyolc Kiszel Tündéből álló háremével akarná elfoglalni a Homárember mélyűri szexbázisát. De legalábbis hasonló, mert utóbbiban érzek némi kisdokumentarista jelleget.
  • Önként jelentkezett Kerényi táborába egy újságíró
    Sorra mondják vissza a felkérést a szerzők a Magyar Krónikába, félő, hogy alig lesznek a csütörtöki lapindító értekezleten. De érkezett a semmiből egy megmentő. - Ahogy arról már korábban beszámoltunk, jön Orbán saját lapja, Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott és Bencsik Gábor főszerkesztő pedig levelet írt a kiszemelt szerzőknek, hogy „hirdessék eszméiket” a lapban. De sokan úgy gondolták, hogy inkább mégsem hirdetik, nemet mondott többek között a megkeresésre már Ablonczy Bálint, Balogh Ákos Gergely, Stumpf András, Ráday Mihály, és Vizi E. Szilveszter egyetemi tanár. De Kovács Ákos zenész sem fog írni a lapba.
  • Sándor György is kikosarazta Kerényit
    Sándor György humoralista sem venne részt a Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott által megálmodott Magyar Krónika munkájában – írja a Heti Válasz. - A Heti Válasznak a Burda szabásmintáját térképként használó „humoralistaként" jellemzett Sándor György nyílt levelet küldött. Ebben azt írja, meghökkenve olvasta, hogy anélkül, hogy vele egyeztettek volna, az ő neve is felkerült arra a listára, amely a Magyar Krónika lelendő szerzőinek nevét tartalmazza.
  • Szinetár Miklós: Egyelőre nem leszek a Magyar Krónika szerzője
    Szekértáborokról és megbékülésről - A kormányzat Magyar Krónika címmel új, csupa jó hírt közlő folyóiratot kíván indítani májustól. Az első szerkesztőségi ülést Orbán Viktor nyitja meg, aki állandó szerző is lesz. Rajta kívül több jelenlegi kormánytag is publikál majd a lapban. A szerkesztőségi stábot szervező Kerényi Imre állítólag száz neves közéleti személyiséget – újságírót, művészt, tudóst – kért fel arra: írjanak a Magyar Krónikába. A „százak” névsora most került nyilvánosságra. Köztük néhány közismerten balliberális értelmiségi is szerepel: mint például Szinetár Miklós Kossuth-díjas színházi és operarendező is. A beszélgetés teljes változatát a jövő heti 168 Órában közöljük. SÁNDOR ZSUZSANNA interjúja.
  • Lázár János vadászik. Hát, mi ezzel a baj? (Megírva - sajnos Magyar Krónikán kívül - pedig jó!)
    A baj az, hogy az emberek irigyek. Nem fogadják el, hogy mások vadásznak, a legjobb társaságba járnak, finomakat esznek, nagyot mulatnak. Eközben képtelenek felfogni, hogy mindez mindannyiunk helyett és valamennyiünk számára példa gyanánt történik. - ... Hogy kicsit túl sok fácánt ejtettek? Hát, 913 darab – tényleg nem kevés. De vajon tudja-e a kedves olvasó, hogy miféle egészségtelen túlszaporulat van Soponya környékén fácánokból? Még az is lehet, hogy a vérengző és kártékony vadfácánokból. Én nem tudom, és nyilván az olvasók többsége sincs tisztában a vadgazdálkodás efféle finomságaival.

  • Kinyílott a pitypang. Megírom.
    Azonnal vegyenek be a szellemitemplom-építők közé! Most! - Kedves Imre! - Számla- és mindenre képes hasábíró, oldalpár és útitárs vagyok. Fáj, őszintén fáj, hogy egyik minőségemben sem voltam arra érdemes, hogy bekerüljek a most induló Magyar Krónika válogatott szerzői közé – Deutsch „ki a faszom az a Thomas Melia?” Tamás és Pálffy „ugyan már, nem voltam ittas” István társaságába. - Pedig tudok ám én, de még mennyire tudok. Napjaim azzal telnek, hogy keresem a jót, mint ahogy az épülő szellemi templom jelmondata is fogalmaz. Nem takarom el a szemem, amikor a hétköznapok örömeit kell észrevenni, és 50-200 ezer forint (plusz áfa) díjazásért bármikor az értő közvélemény elé is tárom ezeket. Írok, tehát vagyok.
  • Kinyílott a pitypang. Megírom. Itt a teljes levél!
    A Magyar Krónika című új folyóirat szerzőit e levéllel toborozza Kerényi Imre és Bencsik Gábor: Tisztelt reménybeli szerzőnk! - Tudatom, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Magyar Krónika címmel új havi folyóirat indítását szorgalmazza, melynek megalkotásában – mint szerző – személyesen maga is közreműködne. Miniszterelnök úrral egyeztetve tisztelettel felkérem, hogy e szellemi vállalkozásban – mint szerző – írásaival Ön is vegyen részt.
  • Vizi E. Szilveszter elhatárolódott Orbán lapjától
    "Meglepetéssel olvastam különböző internetes portálokon, hogy a Magyar Krónika most induló folyóiratnak szerkesztő bizottsági tagja lennék" - írta emailben a Cink szerkesztőségének Vizi. E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, korábbi elnöke. Hozzátette, sem írásban, sem szóban nem vállalt el ilyen megbízást. Korábbi hírek arról szóltak, hogy Vizi E. Szilveszter a Magyar Krónika című fideszes lap szerkesztőbizottságának elnöke.