Hírek

Megfúrták az áfacsalással kapcsolatos meghallgatást a fideszesek

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága kormánypárti tagjainak javaslatára levették a testület keddi napirendjéről az áfacsalási vádakkal kapcsolatos meghallgatásokat, holott Horváth András állítása szerint bizonyítékokkal jelent meg az ülésen. Az atv.hu-nak azt mondta, hogy többen azt tanácsolták neki: hozza nyilvánosságra bizonyítékait.

A nemzetbiztonsági bizottság keddi ülésen megjelent Horváth András, az adóhatóság volt munkatársa, aki a közelmúltban azzal lépett a nyilvánosság elé, hogy szerinte nagyobb cégek több mint ezermilliárd forint értékben csalnak adót, amihez kormányzati körök támogatásával a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) is asszisztál. Megjelent továbbá több állami szerv meghívott képviselője, köztük Varga Árpád, a NAV elnökhelyettese, Papp Károly országos rendőrfőkapitány és Göbölös László, az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatója.

A bizottság azonban mintegy 40 perces vita után sem tudta megkezdeni munkáját, mivel már a napirendben sem volt egyetértés. Kocsis Máté, a bizottság fideszes tagja arra tett javaslatot, hogy vegyék le a napirendről az adócsalási ügyet, mivel az folyamatban lévő büntetőeljárást érint. A bizottság ellenzéki képviselői amellett érveltek, hogy sem jogi, sem más akadálya nincs annak, hogy tájékozódás céljából zárt ülés keretében meghívottakat hallgassanak meg.

Harangozó Tamás, a testület szocialista tagja több példát is felsorolt, amikor folyamatban lévő büntetőeljárással kapcsolatosan tartottak bizottsági ülést. Korábban tájékozódtak már a Vizoviczki-ügyben, a bajai videóról, valamint számos aktuális ügyben - mondta. A jobbikos Mirkóczki Ádám is említett példákat, és azt mondta, a kormánypárti képviselők azt a látszatot keltik, mintha takargatnának valamit. Ugyanezen a véleményen volt Mile Lajos, a testület LMP-s tagja, aki azt mondta: meggyőződése, hogy a kormánypártoknak élére kellett volna állniuk a vizsgálatnak.

... Horváth András, az ülést követően azt mondta: csalódott, hogy elmaradtak a meghallgatások, s hogy nem kapott szót. Ugyanis akkor elmondta volna, hogy két különálló ügyről van szó. Az egyik az, amivel kapcsolatban ő a feljelentést tette, a másik pedig az adócsalási ügyek nemzetbiztonsági kockázata - tette hozzá. Az atv.hu úgy értesült, hogy Horváth András magával hozta azokat a bizonyítékokat is, amelyeket az ügyészségnek is csatolt feljelentéséhez.

Teljes cikk: http://www.atv.hu/belfold/20131210-megfurtak-az-afacsalassal-kapcsolatos-meghallgatasokat-a-fideszesek

Kapcsolódó cikkek:

  • Gyűlnek a bizonyítékok
    Az adóhivatal és a gazdasági miniszter megnyilvánulásaiból is az tűnik ki, hogy igazat beszélt a NAV-botrányt kirobbantó Horváth András. A hatóság valóban nem a kereskedelmi láncokat, csak a beszállítóikat vetette adóvizsgálat alá egy konkrét ügyben. Úgy tűnik, az államigazgatás taktikát változtatott a Horváth András adó-ellenőrzési szakember által november elején kirobbantott botrányban. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter két LMP-s képviselő írásbeli kérdésre, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pedig az Átlátszó.hu portál adatigénylésére adott olyan részletes, számokat is tartalmazó választ, amely végre érdemben foglalkozik az egykori NAV-os által felvetett ezermilliárdosra becsült áfacsalások kérdésével.
  • LMP: „a Fidesz arra játszik, hogy a karácsonyi bejglikóma elfeledteti a NAV-botrányt”
    Negyvenkilenc beszállítót vizsgál a NAV az áfacsalások ügyében, de a multinacionális cégek továbbra is érintetlenek. Ezt a botrányt kirobbantó egykori NAV-dolgozó mondta. Horváth András szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium levele bizonyíték arra, hogy igazat beszél, mikor azt mondja, vannak kivételezett magyar és külföldi tulajdonú nagycégek.
  • NAV-botrány: dokumentum van arról, hogy vizsgálatokat állítottak le
    Az adóhatóság kivételez a kiemelt adózókkal, leállítja a vizsgálatukat, vagy el sem rendeli, és ezt bizonyítani is lehet – reagált Horváth András Varga Mihály legutóbbi válaszára. A miniszter szerdán azt állította: nincs bizonyíték az áruházláncok áfacsalására.
  • Varga elárulta, miért hagyják futni az adócsalókat
    A gyanú nem bizonyíték - ... Varga miniszter még hosszan ír a különböző ellenőrzésekről, amelyek - szerinte - azt igazolják, hogy a NAV "már jóval a Fórum jelzését megelőzően fokozott figyelmet fordított a kiskereskedelmi láncolatok ellenőrzésére", de azzal szembesült, hogy a multinacionális kereskedelmi láncok részvétele az adóelkerülésben rendkívül nehezen bizonyítható, és a csalás nem ezen a szinten következik be, hanem a láncolat alsóbb szintjein. Ez utóbbi szinteken a szükséges megállapításokat a NAV megtette és a jövőben is megteszi, ezzel azonban még nem nyer igazolást a kiskereskedelmi lánc adócsalásban történő részvétele, érintettsége, noha "a NAV valóban rendelkezett arra vonatkozó információkkal, hogy a "nagy" áruházláncok polcain található áfa-csalásban érintett termék. A gyanú, illetve az erre vonatkozó jelzés azonban önmagában még nem bizonyíték az adóelkerülésre. Az adóhivatalnak jelenleg nem áll rendelkezésére olyan bizonyíték, amely alapján egyértelműen és általános érvénnyel kijelenthető lenne, hogy az áruházláncok törvénysértő módon tevékenykednek.
  • CBA: Nincs közünk az adócsalási ügyhöz
    A bolthálózat minden alap nélküli rágalomhadjáratnak tartja, hogy hírbe hozták a NAV nyomozásával. - A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adócsalás miatti nyomozás alapját képező cselekményeknek semmilyen kapcsolata nincs a CBA Kereskedelmi Kft.-hez - közölte a CBA franchise-partnercége, a Delikát Kft. és a többségi tulajdonában lévő Portéka ABC Kft..
  • Csak összejött a 78 aláírás, amivel kezdeményezni lehet az áfacsalásokat vizsgáló bizottság felállítását
    Az LMP, az MSZP, a Demokratikus Koalíció, a Párbeszéd Magyarországért politikusai, illetve a független Szili Katalin, Ángyán József, Ivády Gábor, Molnár Oszkár és Endrésik Zsolt aláírásával meglett az a 78 aláírás, amivel kezdeményezni lehet az áfacsalásokat vizsgáló parlamenti bizottság felállítását.
  • Áfacsalók sofőrje voltam
    Kávéval, étolajjal és szaloncukorral is csalják az áfát a cégek, de Észak-Magyarországon az igazi nagy üzlet a „vas”. Magyar-szlovák viszonylatban „utaztatják” az árut, a kamionokról gyakran le sem pakolnak, csak kicserélik a fuvarlevelet, és mehet is vissza a szállítmány a feladóhoz. Előfordul, hogy hétfőn a rakodómunkások felpakolják a lemezeket a teherautóra, és pénteken ugyanazokat a lemezeket pakolják le róla. Addig járja az utakat, és termeli a visszaigényelhető áfát.
  • Horváth András: Ez arról szól, hogy ne kelljen nyomozást indítani
    Azt próbálják megalapozni, hogy az ügyészség ne indítson nyomozást a feljelentésem alapján – reagált Horváth András a Magyar Nemzetben megjelent cikkre, ami szerint “meghallgatása során semmilyen dokumentumot, adatot, információt nem tudott a hatóság rendelkezésére bocsátani”.
  • Egyetlen csalás, amiben ott van az egész adóbotrány
    Eltűnt milliárdok, papíron utaztatott áruk, nagy lábon élő vállalkozók. Az Origo új részleteket ásott elő abból a hatalmas áfacsalási ügyből, amelynek főszereplői az egyik nagy magyar áruházlánchoz, a CBA-hoz kötődnek.
  • Szabó: A Fidesz érdekcsoportoknak falaz áfacsalás-ügyben
    A Fidesz a hozzá közel álló érdekcsoportoknak falaz áfacsalás-ügyben - Szabó Rebeka szerint legalábbis ezt a gyanút erősíti, hogy a kormánypártok nem hajlandók lépéseket tenni a NAV-botrány kivizsgálása érdekében. A PM képviselői hétfőn "Kit védtek? Ne kamuzzatok tovább NAV-ügyben!" feliratú molinóval tiltakoztak a Fidesz tétlensége ellen.

Korábbi cikkek:

  • Másnak is feltűnt az áfahiány - 2013. december 05.
    Beszélt az Indexnek a Horváth András exadóellenőr mellett kiálló, de egyelőre névtelenséget kérő volt adóhivatalnok. Sok az alkalmatlan ellenőr, az egész hivatal felépítése úgy rossz, ahogy van. Az Európai Bizottság egyik tanulmánya is alátámasztja, hogy Magyarország évente 1000 milliárd forintnál is több áfabevételtől esik el.
  • A parlament egyszer már majdnem foglalkozott a cukros áfacsalással - 2013. december 02.
    Lehet, hogy rossz bizottsági ülésre jött a képviselő úr! Ezt válaszolta Ivanics Ferenc fideszes képviselő Gőgös Zoltánnak, a szocialisták agrárpolitikusának arra a felvetésére, hogy talán érdemes lenne foglalkozni a cukorhoz köthető áfacsalásokkal.
  • Így forgatta fel a politikát Horváth András - 2013. november 29.
    A kisebb pártok egymással versengve próbálják minél nagyobbra dagasztani az áfacsalási ügyet, a nagyobbak viszont távolságot tartanak tőle, vagy próbálják kisebbíteni a jelentőségét. Mivel kalkulálnak a két oldalon?
  • Kormányrendelettel szüntették meg a NAV elitcsapatát – újabb ex-adóellenőr beszélt - 2013. november 25.
    Újabb informátorok jelentkeztek az Átlátszónál a hálózatos áfacsalások Horváth András által kirobbantott ügyével kapcsolatban. Egyikük, mint a mellékelt dokumentumból is kikövetkeztethető, vezető beosztásban dolgozott a NAV egyik ellenőrzéssel foglalkozó szervezeti egységénél. Nevét egyelőre nem vállalja, de ő is azt állítja hogy akadályozták, ellehetetlenítették a munkáját, azért hagyta ott az adóhivatalt.
  • Para-Kovács Imre: Valakik lopnak valamit valakitől - 2013. november 21.
    Horváth András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársa két éve próbálja felhívni a kormányzat figyelmét arra a sajnálatos tényre, hogy vállalkozói körök ezermilliárdos nagyságrendben lopják a pénzünket. Konkrétan Rogán Antalnak írta meg az egész történetet, de a Fidesz frakcióvezetője nem tartotta az ügyet figyelemre érdemesnek, ahogy a Nemzetgazdasági Minisztérium is néma maradt, így aztán a NAV – azóta elbocsátott – adóellenőre idén a nyilvánossághoz fordult és feljelentette a NAV-ot.


Megjelenés ideje: 2013.12.12. - A volt adóhivatali munkatárs elmondta: gabonával foglalkozó cégek a főszereplői annak az ügynek, ami a rendőrségnél van.