Hírek

Bővülő középosztály helyett durva szegénység

Korábban már több alkalommal foglalkoztunk a szegénység magyarországi alakulásával. A gyermekszegénységről szóló blogunkban már jeleztük, hogy a kormányzat által korábban hangoztatott cél, az alulról nyitott, széles középosztály helyett polarizációt figyelhetünk meg a társadalom felső és alsóbb rétegei között. Ez sajnos különösen aktuális, lévén tegnap volt a szegénység elleni küzdelem világnapja.

A Tárki egy korábbi kutatása alapján a válság óta (2009 és 2012 között) jelentősen nőtt a relatív jövedelmi szegénységben élők aránya. Most pedig a KSH adta ki a szegénység mértékével és kiterjedtségével kapcsolatos kiadványát, amely szintén lesújtó állapotokat mutat. Csak ízelítőül: a háztartások háromnegyedének nincs fedezete váratlan kiadásokra, 32 százaléknak pedig kétnaponta nem futotta húsra.

Az olyan intézkedések, mint a családi adókedvezmény kiterjesztése vagy a rezsicsökkentés nem fogják ezeket a folyamatokat megfordítani. Az előbbit eddig csak olyan a családokban tudták teljesen kihasználni, ahol mindkét szülő az átlagnál jobban keres, és a mostani kiterjesztés sem fog segíteni sokaknak. De a rezsicsökkentés sem jelent sokat a háztartások azon 15 százalékának, ahol bevallásuk szerint nem tudták megfelelően fűteni a lakásukat.

A legnehezebb helyzetben az Észak-Magyarországon, az Észak-Alföldön, a Dél-Alföldön és a Dél-Dunántúlon  élők vannakEzek a térségek szerepelnek a legrosszabb 20-ban a vásárlóerő szempontjából, karöltve a bolgár, a román és a lengyel régiókkal az uniós listán.

Teljes cikk: http://tenytar.blog.hu/2013/10/18/bovulo_kozeposztaly_helyett_durva_szegenyseg