Hírek

Bauer: Orbán Viktor rögeszméinek költségvetése

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a kormány által a héten benyújtott 2014-es költségvetés "Orbán Viktor rögeszméinek a költségvetése" - nyilatkozta az ellenzéki párt alelnöke

Bauer Tamás szerint az első rögeszme a foci, hiszen messze a legjelentősebb állami beruházási tétel a jövő évi költségvetésben a stadionépítés. Hangsúlyozta: "ennyire gyenge labdarúgásért ennyi pénzt kiadni közpénzből", ehhez valóban rögeszme kell.

A második az államosítási rögeszme a DK szerint, hiszen a kormány negyedik éve arra költi az adófizetők pénzét, hogy vállalatokat és tőkerészesedéseket vásárol fel drágán, veszteséggel, holott semmilyen racionális gazdasági érdek ezek mellett nem szól.

A harmadik Bauer Tamás szerint a bezárkózás, elkülönülés rögeszméje, amit a miniszterelnök úgy fogalmaz meg: az ország a saját lábára áll. A DK-s politikus úgy véli: a tervezett 2,9 százalékos költségvetési hiány irreális és tarthatatlan, ráadásul magasabb, mint a baloldali kormányok által 2010-re elért 4 százalék, hiszen abban még benne volt a magánnyugdíjpénztárak állami finanszírozása miatti 1,4 százalék.

Teljes cikk: http://hvg.hu/itthon/20131006_Bauer_Orban_Viktor_rogeszmeinek_koltsegve

Kapcsolódó cikkek:

  • A Fidesz választási esélyeit segíti a költségvetés
    Olyan költségvetés készül, amely növeli a kormánypártok választási esélyeit – információink szerint erről beszélt a Fidesz-KDNP parlamenti képviselőcsoportja előtt hétfőn Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A frakcióülés témája a jövő évi költségvetés tervezete volt.
  • A 2014-es büdzsé = a stadionépítések költségvetése
    Korábbi elemzésünkben részletesen írtunk arról, hogy a mindenkori Orbán-kormányok kiemelten fontos területnek tartották a labdarúgás helyzetének konszolidálását. Már az első Orbán-kormány idején átfogó terv készült a létesítmények rendbehozására, amely aztán csak részletekben valósult meg. 

    A mostani ciklusban a stadionfejlesztések bejelentése több hullámban történt meg: legelőször (a már lassan el is készülő) Fradi és a Loki otthona, majd több első osztályú vidéki csapaté, és végül az i-re a pontot az MLSZ létesítményfejlesztési koncepciója tette fel.