Hírek

Orbán Viktort Orbán Viktorrá választották!

2014 a rezsiharc éve lesz, a küzdelem terepe pedig a választás – mondta Orbán Viktor a Fidesz XXV., tisztújító kongresszusán szombaton Budapesten, a Millenáris Parkban. Korábban még úgy volt, hogy 2014 a gyarapodás éve lesz, ám úgy tűnik, a magyaroknak be kell érniük a rezsicsökkentésnek nevezett parasztvakítással. A kongresszuson Orbán Viktort az 1241 szavazatból 1240-nel választották újra a Fidesz elnökének. Ilyen arányban még Kádár Jánosnak sem sikerült győznie, utoljára Rákosi Mátyás volt ennyire népszerű a sajátjai körében, mint most Orbán.

A kongresszus politikai nyilatkozatot is elfogadott, amely rögzíti, hogy megvédik Magyarország gazdasági függetlenségét, a magyar családok biztonságát, és nem engednek semmilyen külső vagy belső nyomásnak. A dokumentum kimondja egyebek mellett azt: nem engedik, hogy a baloldal visszavonja a rezsicsökkentést.

Orbán Viktor miniszterelnök beszédében hosszan szólt a rezsicsökkentésről, megismételve: kormánya nem tűri el tovább a magánmonopóliumokat, az erőfölénnyel való visszaélést. Az árcsökkentési program őszi folytatásáról azt mondta: „eddig sem voltunk az unió kedvencei, a nagy nemzetközi monopóliumok liblingjei sem mi voltunk, az újabb rezsicsökkentéssel viszont végképp kihúztuk a gyufát”. Ezért szerinte mindenki fel fog vonulni Magyarországgal szemben, bülbülszavú bankárok, mohó multinacionális cégek, az őket kiszolgáló brüsszeli bürokraták és az ő „hazai apródjaik”.

Szerinte a jövő évi voksolást az ellenzék arra akarja majd felhasználni, hogy eltörölje a bank- és a különadókat, a rezsicsökkentést, a családi adókedvezményt, és újra szabad kezet adjon a bankoknak, a spekulánsoknak és a multiknak a szabad rabláshoz.

Teljes cikk: http://nepszava.com/2013/09/magyarorszag/breking-orban-viktort-orban-viktorra-valasztottak.html

Kapcsolódó cikkek:

  • Orbán Viktor kongresszusi beszéde Pinokkió-díjat nyert!
    Kongresszust tartott a hétvégén a Fidesz. A tanácskozáson természetesen minden a papírforma szerint zajlott: Orbán Viktor (egyedüli indulóként) 1241 szavazatból 1240-et megszerezvén lett ismét a párt elnöke. Az elnökségben az egyetlen változás, hogy Varga Mihály (aki időközben miniszter lett) távozott, a helyét Lázár János vette át. Kósa, Pelczné és Pokorni maradt. - Orbán Viktor beszédében a már jól ismert harcos retorikával osztott ki mindenkit: az ellenzéket, a multikat, a bankokat és persze az Európai Uniót: "bülbülszavú bankárok, mohó multinacionális cégek, az őket kiszolgáló brüsszeli bürokraták és az ő hazai apródjaik". (...) "A pufajkát öltönyre cserélték, de az alatta való mentalitás ugyanaz. Vannak, akik azt mondják, hogy a kommunistázás ma már üres beszéd, a kommunisták már kikoptak, a mai MSZP-sek pedig már fiatalabbak, mint mi vagyunk. Meglehet. De én azt gondolom, hogy ahol dinoszauruszok vannak, ott vannak bébiszauruszok is"
  • Gucci-kalucsni
    “Két végtelen van a Világegyetemben: az Idő és az Emberi Ostobaság! … Habár ez az Időről még nem bizonyított.” – mondotta volt egykoron a Nagy Albert tökéletes precizitással, pedig ő akkor még csak nem is ismerhette sem Orbánt, sem pedig azt az emberszabású állatfajtát, melyet manapság “fideszes“-nek nevezünk. Ha ismerte volna, akkor valószínűleg nem az emberi Ostobaságról, hanem a Silányságról értekezik hasonló módon.

  • EURÓPA IDIÓTÁI
    Az ország nem hagyja magát, "nem vagyunk, és nem leszünk Európa szolgái" - szögezte le a Fidesz elnöke pártja kongresszusán, hozzátéve: "nem vagyunk és nem leszünk sem a bankok, sem a nagyvállalatok szolgái, mi, magyarok a magunk urai vagyunk, és nem akarjuk, hogy mások mondják meg nekünk, miként seperjünk a saját házunk táján". - Gyönyörű, veretes és büszke mondat, megdobban hallatán a honfiszív, nem is szólva a honleányokról, kiknek szinte mindenük megdobban, ha hallják ezt a keményszavú, igazi férfit, végre egy valódi férfit, aki a maga teljességében férfi, egy valódi fallosz.
  • Viktor, a pufajka meg a komcsik
    ÉdesViktor tegnap igazán kitett magáért. Odaállt és megmondta a frankót a komcsik ruházkodási szokásairól és felvázolta a megfigyelésen alapuló Nagy Elméletét:

    Nemzeti Darwinunk saját tapasztalatain alapuló tanításai nem merültek ki ennyivel, részletesen ismertette azt is, hogy bár a komcsik a pufajkát öltönyre cserélték, azért a mentalitás ugyanaz. Ezt a tapasztalást gondolom az MTVA élére kinevezett egykori besúgó jelenben gyakorolt viselkedésmintájának köszönheti, örvendezzünk, hogy Böröcz elvtárs kinevezésének legalább ennyi gyakorlati haszna akadt.
  • Ledöntötték Orbán Viktor szobrát
    A Clark Ádám téren állította fel a Szolidaritás mozgalom a kormányfő szobrát. Le is döntötték, majd az Operánál kis megemlékezést tartva a Terror Háza Múzeum elé vitték.