Hírek

Uj Péter: Sz. L. B. (A Szájcsak Norisz és a Szájcsárlsz Bronzon)

SzájkarateA borostás Lázár beszólt Csányinak, amiért az korábban beszólt neki egy korábbi beszólása miatt. Ugrásszerűen fejlődik a hazai beszólásszcéna, vagy ahogy igazán szellemes és fiatalos szerzők szokták írni: a szájkarate. (Csak aztán nehogy cicaharccá fajuljon.) Magyarország jobban emberkedik, lassan megtelik a kultúr előtti tér.

Ahogy itt a Szájcsak Norisz és a Szájcsárlsz Bronzon verbális félköríves fejrúgásait elnézzük, lesz min szórakozni a következő hetekben.

Lendületes lepolipozással indultunk az első menetben, ekkor még csak méregette, kóstolgatta egymást a két fiú, aztán jött egy óvatos oligarcha, majd Csányi elengedett egy kemény trafikmutyit testre, és most ez a szép uzsoráskombináció.

Most megint Csányi jön, alig várom – már csak egyet kell aludni! – a féléves gyorsjelentést, hogy még a szerb leánybank céltartalék-fedezettségének mértéke előtt lesz a hivatalos közleményben a „Lázár János nagyon helyes fiú, úgy néz ki, mint akinek a szájában felrobbant a fogkefe, az OTP igazgatósága ezúton kíván neki minél rózsaszínebb bőrtangát a következő Budapest Pride-ra” mondat vagy csak a konszolidált eredménylevezetés lábjegyzetei után.

Teljes cikk: http://nol.hu/velemeny/20130814-sz_l_b__a_szajcsak_norisz_es_a_szajcsarlsz_bronzon_