Hírek

„Senki nem lehet biztonságban” + frissítés

A takarékszövetkezeti vezetőkkel az első konzultációk Pest megyében már szerdán lezajlottak, a takarékszövetkezetek, valamint a Takarékszövetkezeti Bank alapszabályait vitatták meg, „tűrhetetlen” azonban, hogy a takarékok vezetői előzőleg nem kapták meg az alapszabályok tervezetét – mondta Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára az MTI-nek.

Elmondta: a takarékszövetkezeti vezetőket Lontai Dániel, a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetének elnöke hívta egyeztetésre kedden. A főtitkár értesülései szerint az első konzultációk Pest megyében már szerdán megtörténtek.

A VOSZ főtitkára elmondta: a VOSZ-nak az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) 105 takarékszövetkezetéből 65 a tagja, a szövetség ezenkívül az OTSZ stratégiai partnere.

Dávid Ferenc kifejtette: „szépséghiba”, hogy az egyeztetést egyik pillanatról a másikra hívták össze, és „tűrhetetlen”, hogy a takarékok vezetői nem kaptak alapszabály-tervezetet, holott az általuk vezetett intézmények sorsáról van szó. „Valószínű, hogy itt csak megy előre a henger”, az átalakítás „erőltetett menetben, teljesen antidemokratikus módon történik” – fogalmazott a főtitkár, kiemelve, hogy így nem lehet érdemi konzultációt folytatni.

Dávid Ferenc nehezményezte, hogy a konzultációkra nem hívták meg az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnökét és ügyvezető igazgatóját sem; a főtitkár szerint ez is mutatja, hogy „látszatkonzultációról” van szó.

... A Takarékszövetkezeti Integrációba tartozó hitelintézetek összesített adózás utáni nyeresége 2013. május végén 5,4 milliárd forint volt. A TakarékBank profitját figyelmen kívül hagyva az integráció 4,3 milliárd forint nettó nyereséget ért el, ami az egy évvel korábbi szint 78 százaléka. Ennek köszönhetően stabil a Takarékszövetkezeti Integráció tőkehelyzete, az összesített saját tőke május végén 125 milliárd forint volt, 6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

Teljes cikk: http://www.168ora.hu/itthon/senki-nem-lehet-biztonsagban-mert-allam-barhova-beteheti-labat-116901.html

Kapcsolódó cikk:

  • Takarékszövetkezetek államosítása: trafikmutyi deluxe
    Talán még a trafikmutyinál is komolyabb ügy lenne a takarékszövetkezetek államosítása, ha a téma mellett teljesen félrenéző ellenzék hozzá tudna szólni a témához. De egyelőre nagyon úgy fest, hogy a feledés homályába vész az "titkos" állami bankrendszer kiépítése. Pedig több mint 100 takarékszövetkezetről van szó, sok-sok milliárd forint tőkével, és több százezer ügyféllel.
  • Ezen a banánhéjon csúszhat el a nagy takarék-hadművelet
    Tömegesen visszadobhatják a cégbíróságok a takarékszövetkezetek önállóságát végleg felszámoló új alapszabályokat. A dokumentumok ugyanis hemzsegnek a formai és tartalmi hibáktól. Még kérdés, ez megakasztja-e a szektor államosítását.
  • A gazdaságban is tobzódik az önkényuralom
    ... A takarékszövetkezeteket államosították, Orbán a maga fideszeseinek kezébe adja a vidék bankját. Ezek után annak adnak és olyan feltételek mellett hitelt, ahogyan akarnak. Amikor az önkényuralom osztja a pénzt, abból veszteség lesz, ahogy a korábbi állampárti rendszerben is az lett. Százmilliárdokat kellett a kilencvenes években bankkonszolidációra költeni – Orbán pártállamában is ez fenyeget.
  • Keserű mézeshetek
    Közgyűlés: Az állam átvette az irányítást a Takarékbank, és így közvetve az egész rendszer felett - – A házasság megköttetett. Most majd kiderül, hogyan tudnak együtt élni a felek – kommentálta szűkszavúan megkeresésünkre a Takarékbank tegnapi közgyűlését Varga Antal. Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) ügyvezetője a múlt héten mondott le a Zirci Takarékszövetkezet elnök-ügyvezető pozíciójáról, és megszüntette takarékszövetkezeti tagságát is.
  • Majd valakik megkapják aprópénzért
    Pénzintézetek: Fideszes ejtőernyősöktől, a szektor kiárusításától tartanak a szövetkezeti vezetők - – Még most sem hiszem el! – Két hónappal azután, hogy a parlament elfogadta a takarékszövetkezetek integrációjáról szóló törvényt, ezt az egy mondatot ismételgeti az egyik nyugat-dunántúli takszöv elnöke, amikor arról kérdezzük, mi a véleménye a júliusban hatályba lépett jogszabályról. Később még hozzáteszi: nincs egyedül a hitetlenségével, mert felfoghatatlan, hogy a XXI. század Magyarországán ez megtörténhetett.
  • Takarékok: Ezzel még nincs vége
    Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) azt javasolja tagjainak, hogy a napokban tartandó közgyűléseiken fogadják el a Szövetkezeti Hitelintézetek Integráció Szervezete által kiadott alapszabálymintákat, valamint, hogy a TakarékBank új alapszabályára is szavazzanak igennel a bank augusztus 27-i közgyűlésén. Ugyanakkor a határozatok magyarázatában tüntessék fel, hogy a törvényi kényszer miatt kellett így eljárniuk. Az OTSZ azért bíztatta erre tagjait, mert ha nem fogadják el az alapszabályt, kizárják magukat a rendszerből.
  • Lemondott Varga Antal
    Varga Antal, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség ügyvezetője lemondott a Zirci Takarékszövetkezet elnök-ügyvezető pozíciójáról, és megszüntette takarékszövetkezeti tagságát is. - Varga Antal ezzel kapcsolatban az MTI-nek elmondta: az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) ügyvezetői tisztségét viszont megtartja, mert Demján Sándorral, az OTSZ elnökével úgy döntöttek, minden eszközzel addig küzdenek, amíg a takarékszövetkezeteket sújtó törvény jogsértő rendelkezései érvényben vannak.
  • Nem lefutott a szövetkezetek kormányzati "einstandolása"
    Megakadhat a kormányzat torkán a takarékszövetkezetek erőszakos államosítása, ha a tagok bíróságon támadják meg a szövetkezetekre kényszerített alapszabály elfogadását. Szakemberek szerint, ha a felpereseknek adnak igazat a törvényszékek, munkajogi káosz alakulhat ki, hiszen akkor az esetleg időközben kirúgott bankvezetők is perre mehetnek. Még az sem kizárt, hogy néhány cégbíróság dobja vissza az alapszabályt, különböző hiányosságok miatt.


Megjelenés ideje: 2013.08.23. - A kormány a takarékszövetkezetekre szabadítja a gazdasági élet sakáljait -- állította Dávid Ferenc az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, ahol azt is elmondta: megzsarolják és kirabolják a pénzintézeteket, ugyanakkor nem hagyják magukat és hosszú állóháborúra készülnek.