Hírek

Csányi jól van, és majdnem mindenkinek beszól

Nem távozik az OTP éléről, jobb erőben és elemében van Csányi Sándor. Az OTP elnök-vezérigazgatója szűk körű sajtóbeszélgetésen indokolta a részvényeladást (előre meghatározott üzlet, agrárbefektetésekre megy a pénz). Kapott csípős megjegyzést Lázár János, Simicska Lajos és Spéder Zoltán is. Elismerés Orbán Viktornak járt. Meg Hernádi Zsoltnak.

Dupla szaltót nem ugranék, de fizikálisan rendben vagyok – mondta egészségi állapotáról Csányi Sándor, aki szavai szerint az elmúlt tíz napban napi tizenöt-húsz kilométert gyalogolt homokban, negyven fokban, és lefuthatná akár a maratont is. Csányi kedden éjjel érkezett haza az afrikai útról, és azért tartott szűk körű sajtóbeszélgetést, hogy tájékoztassa a „befektetőket és a közvéleményt” OTP-részvényeladásának okairól, illetve az egészségi állapotáról. Persze azonnal kijelentette: marad, nem kíván távozni, és a bankot jó befektetésnek tartja, a részvényárak növekedésében érdekelt.

Csányi Sándor és portfóliókezelő cége múlt csütörtökön és pénteken összesen több mint 10,7 milliárd forintnyi OTP-részvényt értékesített, a hivatalos magyarázat szerint agráripari beruházások finanszírozása céljából. Az eladásra azután került sor, hogy a kabinet bejelentette: a devizahiteleseket segítő újabb csomagon dolgozik. Ezt követően a hét végén írta meg a Magyar Nemzet, hogy a bankáron szívműtétet hajtottak végre, és valójában visszavonulási szándéka áll az eladások hátterében – ezt a bank azonnal cáfolta.

Teljes cikk: http://nol.hu/gazdasag/csanyi_jol_van__es_majdnem_mindenkinek_beszol

Kapcsolódó cikkek:

  • "911 millió" Újabb OTP-vezető adott el a bank részvényeiből
    Braun Péter, az OTP Bank Nyrt. igazgatósági tagja 200 ezer darab OTP-részvényt értékesített pénteken a Budapesti Értéktőzsdén, 4555 forintos átlagáron - közölte a bank hétfőn a tőzsde honlapján. Egy héttel korábban a bank elnök-vezérigazgatója, Csányi Sándor, illetve a befolyása alatt álló Bonitás 2002 Zrt. adott el nagy mennyiségben OTP-részvényeket.
  • Orbán Viktor, Lázár János és Csányi Sándor esete a kávéval
    Áttekintjük Orbán és Csányi, a két erős ember "korrekt kapcsolatát". Ami másfél éve már nem annyira szoros, azóta nem kéri ki előzetesen a véleményét, nem vonja be a lényeges kormányzati döntések előkészítésébe, azaz megszűnt az OTP-elnöknek az a kivételes státusza, hogy szinte olyan informális hatalommal bír, mint az aktuális miniszterelnök.
  • Csányi: Nem vonulok vissza!
    Szerda délelőtt 11 órakor szûkkörû sajtótájékoztatón beszélt Csányi Sándor jelentős múlt heti részvényeladásának okairól, a MOL-ról, Hernádi Zsoltról, a kormány készülő devizahiteles mentőcsomagjáról, a takarékszövetkezetekről és agráripari beruházásáról. Hangsúlyozta, hogy nem vonul vissza, jó egészségnek örvend. A részvényeladások előre megtervezett lépések voltak.
  • Csányi: Nem akartam papírrepülővel dobálni Orbánt
    Nem akar visszavonulni, és nem is üzent a kormánynak azzal, hogy eladta minden OTP-részvényét - mondta Csányi Sándor bankvezér azon a szűk körű háttérbeszélgetésen, amelyen választ akart adni az elmúlt napokban felmerült kérdésekre.
  • Lázár és a trafikügy: Csányié az év beszólása
    ... Az utóbbi napokban őt ért sajtótámadásokról is beszélt, és szóba hozta Lázár János államtitkárt is, aki a közelmúltban gazdasági túlhatalommal vádolta őt. A fenti videó részleten meghallgathatja, mint gondol Csányi Lázárról.