Hírek

Az autógyártás felpörgése sem elég – Visszaesett a magyar ipar

aratas2013 májusában az ipari termelés 2,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A termelés visszaeséséhez elsősorban a híradás-technikai berendezések és az elektronikus fogyasztási cikkek iránti kereslet csökkenése járult hozzá, amelyet még a járműgyártás bővülése sem tudott ellensúlyozni – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A termelés az év első öt hónapjában 1,3 százalékkal alacsonyabb volt, mint az előző év azonos időszakában. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari termelési index májusban 1,3 százalékkal csökkent. Az ipari export az idei év első öt hónapjában 2,4, májusban 0,4 százalékkal nőtt 2012 azonos időszakához viszonyítva. A feldolgozóipar exportértékesítésének mintegy felét adó két alágból a majdnem egyharmad súlyú járműgyártás kivitele májusban 11,9 százalékkal emelkedett.

Az előző havi exportnövekedés után a másik meghatározó alág, a feldolgozóipari exportban közel egyhatod súlyt képviselő számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának exportvolumene jelentősen, 19,5 százalékkal visszaesett.

Az ipar belföldi értékesítése január–májusban 3,9, májusban 3,2 százalékkal csökkent 2012 azonos időszakához képest. A feldolgozóipar belföldi eladásai májusban 5,1 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól.

Az ipar nemzetgazdasági ágai közül 2013 májusában a feldolgozóipar termelése 2,0 százalékkal, a csekély súlyú bányászaté 10,8 százalékkal visszaesett 2012 azonos időszakához viszonyítva. Az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) kibocsátása 6,8 százalékkal alacsonyabb volt, mint az előző év azonos időszakában.

Teljes cikk: http://www.vg.hu/gazdasag/makrogazdasag/az-autogyartas-felporgese-sem-eleg-visszaesett-a-magyar-ipar-407705

Kapcsolódó cikkek:

  • Megint többel tartozunk?
    Folytatódik az ország eladósítása: a költségvetés adóssága júniusban előreláthatólag több mint százmilliárd forinttal magasabb lesz. Idén ez már az ötödik rekord. Hiába erősödött némileg a forint árfolyama júniusban a május végihez képest, és hiába törlesztettük az IMF-felé is az aktuális részletet, nagyon úgy néz, hogy a központi költségvetés adóssága júniusban is emelkedhetett. Ha a Menedzsment Fórum számításai helyesek, akkor immár 2012. novembere óta nőtt zsinórban az adósságszint.
  • Magyarország jobban teljesít? - A szegénység növekedésében biztosan 2.0
    Ez a blog egy korábbi írásunk folytatása, amelyben arról írtunk, hogy ha valamiben, akkor a szegénység növekedésében Magyarország tényleg jobban teljesít. A Fidesz által mantrázott "Magyarország jobban teljesít" kampányszlogen alól már igencsak kilóg a lóláb - ha élhetünk egy ilyen képzavarral már a második mondatban.

  • Chikán szerint a rezsicsökkentés gazdasági nonszensz
    Nem teljesítünk jobban, a fejlett országokból fejlődő országok rangsorába kerültünk, a rezsicsökkentés nonszensz. Ma a „nem pénz”, tehát a korrupció és a hatalom koordinál. Chikán Attila és Surányi György a Szabadságért Alapítvány rendezvényén.
  • Csak Magyarország és Dél-Szudán lett szegényebb
    Magyarország a 70. leggazdagabb ország a Világbank friss jelentése szerint, az egy évvel korábbi listához képest szegényebb kategóriába került. Előttünk az oroszok, a baltiak és több dél-amerikai állam.