Hírek

Hollószem

“Holló a hollónak nem vájja ki a szemét” – tartja a mondás, ami talán igaz is lenne, ha nem Nerisztánról lenne szó. Ezt tanulgatja most Demján Sándor nemzeti oligarcha, aki eddig “Sólyomszem“-ként látott meg minden hasznosítható állami bizniszt, de most Orbánsimicska holló úgy döntött, hogy kivájja a szemét. Tulajdonképpen még akár gúnyos kárörömmel is nézhetnénk, hogyan picsázza ki a sokévtizedes, állami megrendelésekből származó, hatalmas vagyonának egy részéből a NER-kormány, azaz az Orbánsimicska-féle Maffiaállam Demján Sándort, az egyik ”nemzeti nagytőkést“, azaz oligarchát. Csöndesen göcögve akár hátra is dőlhetnénk, s így követhetnénk nyomon ezt a folyamatot, ha az nem lenne annyira jellemző arra az egész törvényhozási és államigazgatási struktúrára, melynek Demján nem csak aktív részese, de (az anyagi támogatásain keresztül) még nemzőatyja(!) is volt. A görög-római kultúrában járatosak teljes joggal láthatnak párhuzamot a Ma, ezen eseményei, illetve Zeusz/Jupiter és Szaturnusz/Neptunusz mitológiai párharca, valamint annak végkifejlete között.

Ámde aki csak a közelmúlt történelmével van tisztában, az is találhat paralellitást a kegy(és jószág)vesztési “eljárás” alatt álló hazai oligarchánk, illetve a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaságot létre hozó Josip “Tito” Broz személyét illetően annyi eltéréssel, hogy míg Tito pártállami megítélése elébb a “Kutyuli-mutyuli“, aztán a “Láncos Kutya“, s csak végül volt az “Ebtárs“, Demjánnál a két utóbbi helyet fog cserélni!

Teljes cikk: http://szendamondja.wordpress.com/2013/07/06/holloszem/

Kapcsolódó cikkek:

  • Para-Kovács Imre: Azért vannak a jó barátok
    Mindig van abban valami szórakoztató, amikor az oligarcha fapofával asszisztál a diktátor minden húzásához, nem érdekli, ha megfosztja szabadságától a népet, ha demokratikus intézményeket rombol, ha választási csalást készít elő, aztán amikor ő is sorra kerül, rettenetesen felidegesíti magát, mert miazmá?!, hogy nem élvez védelmet, amikor semmibe sem szólt bele, semmit sem ellenzett, semmiért sem tiltakozott! De még ekkor is annyira gyáva, hogy előadja a tudom, hogy sokat dolgozik. De magam, és az OTSZ 105 tagszervezete nevében úgy érzem, a kormánybiztos valamit nagyon eltolt műsorszámot. Móka és kacagás. Mert a Gazda természetesen nem hibázhat, de ezek a gonosz kamarások és udvaroncok mindig keverik a barnamártást, és hiába a bölcsesség, jóindulat és tehetség legfelül, ha a megvalósításba hiba csúszik.
  • Demján új levélben válaszolt Orbánnak
    A takarékszövetkezetekről szóló törvény céljával igen, de a cél megvalósításának módjával, a törvény Alaptörvénnyel ellentétes rendelkezéseivel, s az ennek nyomán a későbbiekben bekövetkező lehetséges változásokkal nem ért egyet, nem tudja azokat elfogadni az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) - írta Demján Sándor, az OTSZ elnöke a hétfőn Orbán Viktor miniszterelnöknek címzett válaszlevelében.
  • Alapvető tévedéseket tartalmaz az Orbán-levél
    Alapvető tévedéseket tartalmaz Orbán Viktor miniszterelnök levele, amelyben Demján Sándornak, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnökének és a VOSZ ügyvezető elnökének próbálta megindokolni, miért is volt fontos, hogy az eddiginél komolyabb szerepvállalásra kerüljön sor a takarékszövetkezeti szektorban.
  • Küszöbön az oligarchák forradalma?
    Tűz lesz ebből, baszod, sokkal nagyobb tűz! - üzente Kedves Vezetőnknek Demján Sándor, aki annyira nem élvezi, hogy a takarékszövetkezeti tagok és betétesek pénzét is "megmenti" az állam a manyupokhoz hasonlóan. Ezzel párhuzamosan Csányi Sándor és bankja, az OTP is kiiratkozott a Nemzeti Együttműködés Rendszeréből, legfrissebb hirdetményükben értesítik a számlatulajdonosokat, hogy áthárítják a tranzakciós adót és fizetni kell azokért a szolgáltatásokért is amik eddig ingyenesek voltak. Kedves gesztusként kétséget nem hagynak az ügyfelekben, egyértelműen és világosan közlik kit tessenek majd kurvaanyázni az áremelésekért...
  • Orbán Viktor levelet írt az asztalt csapkodó Demjánnak
    Orbán Viktor miniszterelnök pénteken levélben válaszolt Demján Sándor, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke korábbi levelére. - A levélben, amelyet Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke juttatott el az MTI-hez, a kormányfő kiemeli, hogy a takarékszövetkezeti integrációról szóló, az Országgyűlés által elfogadott jogszabályt intenzív munka, több hónapos egyeztetés előzte meg, és a döntés összhangban van "azzal az érintett szereplőkkel történő egyeztetés során született közös felismeréssel, hogy a takarékszövetkezeti rendszer jelentős átalakításra és nagyobb állami szerepvállalásra szorul".
  • Demján kiosztotta Orbánékat
    "A rendkívül érzékeny takarékszövetkezeti törvényt nem egyeztették senkivel, senki nem tudott róla az érintettek közül" – hangzott el az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség péntek délutáni sajtótájékoztatóján. Demján Sándor, a szövetség elnöke szerint a probléma az, hogy a törvényben a tulajdon leváltja a tulajdonost, vagyis a TakarékBank új vezetése leváltja a takarékszövetkezeteket. Az elnök levelet írt ezzel kapcsolatban a kormányfőnek is, de nem kapott választ. A szektorba ráadásul nem is kell beletenni 100 milliárdot Demján szerint. A szövetség a kormányra borítja az asztalt.
  • Demján: ahol tudjuk, megtámadjuk a kormány döntését
    Demján Sándor, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnöke bejelentette, hogy minden hazai és ha kell, európai fórumon jogorvoslatot fog kezdeményezni az OTSZ a parlament által pénteken elfogadott szövetkezeti törvény ellen.
  • Ismét elfogadták a takarékszövetkezeti törvényt
    Módosításokkal ismét elfogadta a parlament kormánypárti többsége pénteken a takarékszövetkezetek integrációjáról szóló törvényt, amelyet Áder János köztársasági elnök megfontolásra visszaküldött az Országgyűlésnek.
  • Vojnits: ez nem államosítás
    Ma tárgyalja az Országgyűlés a takarékszövetkezeti szektor átalakításáról szóló, nagy vihart kavart törvényt, amelynek egyes pontjait az államfő újragondolásra visszaküldte a törvényhozásnak. Vojnits Tamás kormánybiztos a Napi Gazdaságnak adott interjújában elmondta: a törvény értelmében várhatóan létrejövő Integrációs Szervezeten keresztül az integrációban részes takarékszövetkezetek és hitelszövetkezetek is jelentős befolyást tudnak gyakorolni az integráció szabályainak kialakítására. Szó sincsen semmiféle államosításról - hangsúlyozta.
  • Csak Orbán Viktor barátja lépett időben
    A jó ütemérzékkel megáldott Duna Takarék lehet az egyetlen, amelyik megússza a több mint száz takarékszövetkezet közül, hogy az állam átvegye felette az irányítást. Ez a szövetkezet annak a Garancsi Istvánnak az érdekeltsége, aki Orbán Viktor kormányfő ismerősének és a Videoton futballcsapat tulajdonosának számít.
  • Éles kritika Demjánéktól a takaréktörvénnyel szemben
    Éles kritikával fogadta Demján Sándor nagyvállalkozó, a Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnöke a takarékszövetkezetekről szóló, csütörtökön megszavazott törvényjavaslatot - írja az Origo a birtokába került levél alapján.