Hírek

Bartus László: Hajlik a gerinc

Szinte nincs olyan nap, amikor a demokratikus ellenzék (vagy valamelyik prominense) ne kapitulálna. Egyik nap azt olvasom, hogy Konrád György szeretne dialógust azzal a jobboldallal, amely gyakorlatilag felszámolta minden dialógus lehetőségét, a másik nap azt hallom, hogy az árvíz idejére az ellenzék feladja a kritikához való jogát, ezzel igazolva, hogy a maradék eszüket is elveszítették. Aztán arról értesülök, hogy az ellenzéki zászlóshajónak mondott Klubrádióban Bolgár György felelősségre vonja az antifasiszta szövetség elnökét, hogyan merészelte Washingtonban azt állítani, hogy Magyarország a nácizmus kapujában van. Bajnai egyenesen megvédi az Orbán-kormányt a jogos külföldi kritikáktól. Mindenki a diktatúrával való kiegyezés híve, keresi a “dialógust”, a párbeszédet, cserébe konszolidációt kínálnak. Pesten az számít erénynek, aki erre képesnek és készségesnek mutatkozik. Nem is Orbán konszolidálja saját rendszerét, hanem az ellenzéke és a politikai ellenfelei. Az egész hányingert keltőbb, mint a nemzet gátőre, akit nem elhajtani akarnak ezek, hanem a könyörületére apellálnak.

Ezek a szövegek a kapituláció, a teljes fegyverletétel és az árulás megnyilvánulásai. Ezek az emberek, akik lemondanak még a kritika jogáról is, mert Pesten tetőzik a Duna, akik a gyáva árulást, önmaguk feladását józanságnak nevezik, akik a sajtószabadságról prédikálnak, és akiknek a dolguk az lenne, hogy világgá kürtöljék Magyarország fasizálódását, de az antifasiszta szövetség elnökének a száját is be akarják fogni, ezek elárulták a népüket, a hazájukat, az elveiket, a szabadságot és a tisztességet. Ők maguk mesterkednek azon, hogy Orbánt demokratának mutassák, holott nem az, és próbálják szalonképessé tenni, pedig nem lehet. Ők keresik a kompromisszumok lehetőségét, hogy kiegyezzenek egy illegitim hatalommal, amely bűncselekmény elkövetésével változtatta meg az alkotmányos rendet és számolta fel a jogállamot.

Teljes cikk: http://nepszava.com/2013/06/velemeny/bartus-laszlo-hajlik-a-gerinc-2.html