Hírek

Rokonok

OIFSulyok Tamás államelnökünk első hivatalos útja Lengyelországba vezetett, mint a legfrissebb hírek szólnak erről, elfedve azt, hogy nem igazán kellene utazgatnia. Hivatalosan főleg nem, mivel már korábban is bebizonyosodott, hogy méltatlan a méltóságra (közjogi), de ez sem a Fideszt, sem őt egyáltalán nem zavarja. Kezdődött a filoszemita papával ugye, akiről kiderült először, hogy virtigli náci volt, de a fiacskája erről egy öblöset hazudott.

Ez volt a baj, a valótlanság állítása, hiszen a felmenők bűneiről senki nem tehet. Elnökünk azonban ragaszkodik a meséjéhez (filoszemita), és még akkor is, amikor az is kiderült, nem csak náci szellemiségű dolgozatokat irkált a kedves papa, hanem a vészidőkben (1944) zsidó bútorocskát és irodát is igényelt magának. Sulyok azonban áll rendületlenül, és Lengyelországba utazik, ami összességében azt mutatja, milyen mélyre süllyedt az ország.
 
Elnökünkről azonban újabb lódítás is kiderült, mert hazudott magának egy kisgazda nagybácsit is. „Sulyok Dezső távoli rokonom volt apai ágon, az ő szellemi öröksége, a demokrácia melletti feltétlen kiállás a mai napig meghatározó a számomra” – ezt mondta szintén még alkotmánybíró korában, amikor a kedves papa meséje is kerekedett. Ámde kiderült, az inkriminált Dezső bácsinak az ég egy világon semmi köze nem volt ehhez a Sulyok családhoz.
 
Innen az látszik, elnökünk családfája most már annyira bizonytalan, hogy már egyáltalán az is kétséges, ő maga létezik-e. De lennie kell, hiszen Lengyelországba utazott, s ott fogadták is. Ez az egész viszont elég lesújtó képet fest Sulyok Tamásról. De nem a létező vagy kitalált rokonság miatt, hanem azon jellembéli hiátusok okán, amiben a jelek szerint elnök elvtárs nagyon is szenved. De talán ezért tetszett meg Orbánnak olyan nagyon.
 
Illetve arra már nem is igazán gondolunk, hogy ő volt a lejobb a kínálatban, de még ez is lehet. Ez viszont a Fideszről mutat olyan dolgokat, amiket is tudunk már évtizedek óta. Mert itt van nekünk, akárha hab a tortán maga Orbán Győző, doktorminiszter urunk kedves papája, aki egyáltalán nem volt náci, ellenben kommunista igen. Az MSZMP-ben propagandista funkciókat látott el, a fiacskájának tehát volt kitől látomásokat tanulnia.
 
Dolgozatunkba azonban nem emiatt kerül be, bár kerülhetne ezért is. Ugyanis mindez jól mutatja, momentán a kommunistázó (történelem szemétdombja) Orbánnak épp az igazi kommunistákkal nincsen baja, ezért talál ki magának ilyeneket Brüsszelben. De nem is ez, hanem a bánya. A kedves papa bányája, amelyhez úgy jutott a Fidesz kezdetén, hogy a legnagyobb fiú a családban eladta a pártszékházat, mint emlékezhetünk.

szvh

A befolyt pénz pedig elég volt a papának befektetni. Ám nem ezzel van a baj – pedig igen -, hanem sokkal inkább azzal, már ekkor sínre tette, pályára állította Orbán a Fidesz erkölcsiségét. Ebből burjánzott ki aztán a ma látható maffiaképződmény, amelyben olybá tűnik, maga az Orbán papa is a fiacskája strómanja, még Hatvanpuszta is az ő nevén van, pedig a hírek szerint titkos vendégeket a leszármazott fogad ott, és nem az öreg.
 
Az idősebbik Orbán köszöni szépen, nagyon jól van. A székházpénzből megvett bánya kavicsát (vagy köveit) fölszívták az állami megrendelések, de ez sem elég. Most már, mint legújabban kiderült, abból is milliárdokat tesz majd zsebre a hajdani propagandista, hogy a rekultiválásra szoruló bányát sittel tölti fel, s ehhez még jogszabályt is módosítottak a fiúk. Hogy mindez zavartalan lehessen. Az Orbán papának ezt is lehet, mint kitetszik.
 
Magyar Péter anyukája viszont még gondtalanul nem is unokázhat. Március 15-én, Magyar emlékezetes zászlóbontása alkalmával vigyázott a gyerekekre, ami miatt nekimentek az Országos Bírói Hivatal elnökhelyettesének (ő a kedves mama). Amúgy nyáron nyugdíjba megy, és jelenleg már felmentését tölti. Ám ez sem hatotta meg a farkasfalkát, amely dr. Erőss Mónika ellen fegyelmei eljárás indításáért tutul. Kinek mit akarnak engedni.
 
A nagymamának még az unokázást sem, pedig mint kiderült aztán, Erőss Mónika felkereste az OBH elnökét, hogy tájékoztassa: nem vett részt a március 15-i tüntetés szervezésében, „fiát édesanyaként, az otthoni feladatok átvállalásával támogatja”.   A jelek szerint már ez is baj, ennél különösebb már csak akkor lehetne az ordítás, ha arra kérnék az anyát, tagadja meg a saját fiát, mert az veszélyesnek tűnik a hatalom számára.
 
Van-e levonandó tanulság vagy katarzis a gondolatmenet végén? Egyáltalán nincsen, mert unalmassá válik immár mindig oda lyukadni ki, hogy ez milyen tróger egy banda. A jelen írást is olybá vehetjük tehát, mint az összes többit immár lassan tizenegy éve naponta, hogy nem egyéb, mint följegyzés az utókor számára jelenünk napjairól és lapjairól, hogy milyen ótvar mocsokban kellett élnünk. Kompletten az egész országnak, és ezt nevezik majd a feledendő Orbán-korszaknak.
 
 

nepszava.us
Az öreg nyilas a lengyel fasiszta elnöknél kezdett / 2024.03.22.
Első találkozóján sem hagyott kétséget afelől, hogy Orbán bábja, nem a pártok felett álló semleges és független köztársasági elnök. A nyilatkozatai alapján a kormánypolitikát adta elő, kerülte az Orbánt és Andrzej Dudát elválasztó orosz háború megítélésének kérdését. A lengyel elnökkel azonos fasiszta nézeteket megerősítették, az oroszokról Sulyok hallgatott. A megjelenésében is egy öreg nyilasra emlékeztető Sulyok, akiről már csak egy karszalag hiányzik, gazdájának megfelelően a lengyel fasisztákkal együtt egy nagy migrációs válság eljövetelében reménykedik, hogy lehessen erősíteni az európaellenes fasiszta propaganda révén a nyomást a demokratikus államok lakosságára az idegengyűlölettel. A minél nagyobb káosz és hisztéria érdekében Duda lengyel határőröket ígért a magyar határ megvédésére, ami a magyar állam feladata és dolga. A lengyel neofasiszta és a régi vágású magyar náci találkozója jó hangulatban zajlott …

nepszava.hu
Újabb sötét folt a családi legendáriumban: nem tudni, az államfő mi alapján állítja, hogy távoli rokona Sulyok Dezső egykori kisgazda politikusnak / 2024.03.22.
Pedig a válasz érdekes lenne, mert az elérhető iratok alapján nehéz kapcsolatot látni köztük. - „Sulyok Dezső távoli rokonom volt apai ágon, az ő szellemi öröksége, a demokrácia melletti feltétlen kiállás a mai napig meghatározó a számomra” – jelentette ki Sulyok Tamás államfő korábban, még az Alkotmánybíróság elnökeként, 2018-ban az Arsboni jogi folyóiratnak adott interjújában …

 

Kapcsolódó cikkeink:

csuti_hpuszta1Felépült végül a háza / Készült: 2023.10.28
Kukacoskodó újságírók kiszámolták, hogy az amúgy bérből és fizetésből élő Orbán Viktor éves jövedelme uszkve száznyolcvanezer ajró, ami hatvankilenc millió magyari forintokat kóstál. Nem panaszkodhat erre a bérre és fizetésre, azonban ez sok mindennel nem áll arányban. Legfőképpen a hatvanpusztai uradalom felújítási költségeivel, ami becslések szerint harmincmillió ajró, mindösszesen tehát tizenegy és félmilliárd magyari forint. És itt luk keletkezik a számolásban és számadásban, még akkor is, ha az uradalom a nemzetvezető apjának nevén van.

vgy_lovettaHol a pénz, Orbán? / Készült: 2023.06.30
Doktorminiszter urunk európai hadjáratra indult újólag. Brüsszelbe ment uniós csúcsra felelősöket keresni, akik szerinte csődbe juttatták a közösséget, amelynek a pénzére oly nagyon fáj a foga. Tán ezért hasonlott meg, hiszen a nagy utazás előtt mintegy a híveket hergelendő az egyik közösségi oldalon a következőkben határozta meg úti feladatul magának, amit tisztázni szeretne, mint valami egyszemélyes bíróság, vagy nyomozó hatóság inkább: „Mindössze két évvel a hétéves költségvetés után Brüsszel kifogy a pénzből, Hogyan történt ez? Mi történt a költségvetéssel? Hol van a pénz?

ovi_csaladEz már a család pénze / Készült: 2018.08.23
Ritka eset, hogy egy hír egyszerre vállrándítást sem érő evidencia, és korszakhatárt jelentő fejlemény. Most mégis ez a helyzet.

ovi_gciHa én egy g.ci lennék / Készült: 2015.08.09
Ha én egy g.ci lennék ellenzékben, akkor: