Hírek

Támad a Spar

vgy_szuksegAmíg mi a hét végén önfeledten ünnepeltünk, elkezdtünk csomagolni (kasza, kapa, bunkósbot) Brüsszel bevételére, a kokárdán túl is zajlott az élet. Például megjelent egy interjú a Lebensmittel Zeitung című osztrák szaklapban Hans Reisch-sel, a Spar Austria vezérigazgatójával. Mint látjuk, koncentrált támadás ez hazánk ellen, hogy épp a forradalom évfordulójára időzítették a szöveget, bár, ha onnan nézzük, hogy Szijjártó meg ahelyett, hogy itthon tapsikolva ünnepelt volna, Bécsbe ment bevásárolni, elgondolkodunk mindenen.

Azon is, amit az osztrák vezérigazgató mondott, mert az meglehetősen durva. Nem az volt az újdonság a szövegben, hogy a Spar feljelentette az Európai Bizottságnál a NER-t, mert Orbán Viktor magyar miniszterelnök különadókkal és árbefagyasztással „zaklatja” a nagy élelmiszerláncokat. Ezt eddig is tudtuk, a magunk módján szégyenkeztünk is miatta, valamint ittuk a levét, mert az is világos, hogy a végén minden ilyen gazdasági ámokfutást mi fizetünk meg. Ennél komolyabb, hogy a cég elkezdte kimenekíteni a vagyonát az országból.
 
Elmesélte az osztrák lapnak Reisch vezérigazgató, hogy Orbán Viktor maga kérte azt a Spartól, engedjék meg, hogy egy rokona befektessen a magyarországi leányvállalatba. Hogy melyik rokon, az nem derült ki, mint ahogyan az sem, hogy doktorminiszter urunk személyesen vette volna fel a telefont a fenséges noszogatásra. De hallottunk már ilyen történeteket, mi több, szerte Európában is tudják már, milyen maffiamódszerekkel dolgozik a magyar kormány. Szeretnek einstandolni, ha már a Spar meg osztrákok. Stílszerűen.
 
Ugyanakkor a megszerezni kívánt cég nem szeretné, ha őt ellopnák, ezért Reisch vezérigazgató azt közölte, hogy „Orbán Viktor karmai elől”, amit a cégből lehet, Svájcba menekítenek ki. Mégpedig a telek-, épület- és logisztikai jogokat. És még egyszer hangsúlyozva, azért, mert lényegében a magyar kormány ezen a kért (követelt) részesedésen keresztül akarja átvenni a cég tulajdonjogát. Ez azért meglehetősen durva, ennyire egyértelmű állítással még senki nem állt elő a külföldiek közül arra vonatkozóan, mi folyik itt.
 
Ez. Ugyanakkor kormányunk Nagy Márton szájával szólt vissza ennek a labancnak. Nem mi állítottuk, hanem a Ryanair vezére, hogy Nagy miniszter idióta volna, de ezt megerősíti a mostani válaszával is, amelyben azt írja, a cég működése nem hatékony, mivel piaci versenytársaihoz képest magasabb költségszerkezettel rendelkezik, a piaci és az árversenyben is alulmarad. „Ahelyett, hogy hatékonyságát és versenyképességét megerősítő lépéseket tenne, továbbá beszállna a piaci árversenybe, kétségbeesésében alaptalan álhíreket terjeszt.” 
 
Ütőkártyaként előkerül még a hivatkozásban az aduász, a magyar családok. Szó szerint: „A magyar piacon csak olyan vállalkozások maradhatnak, amelyek jogkövető magatartásuk mellett figyelembe veszik a hazai fogyasztók érdekeit, azaz jó minőségű és jó áron elérhető termékeket kínálnak a magyar családok számára.” – Mit lehet ehhez hozzátenni. Talán csak annyit, delikát, és legfőképpen azért, mert arról, hogy a famíliának kellene a cég, a válaszban egy rohadt szó nem esik, pedig ez tűnik a leggyalázatosabbnak.
 
És az is. Ugyanakkor érdekes a válaszban a jogkövető magatartás hangsúlyozása, de mi mindannyian – és most már az osztrákok is – tudatában vagyunk a magyar jogalkotás és jogkövetés milyenségének. Hogy a saját érdekükben és hasznukra születnek a paragrafusok azzal az érdekességgel, hogy még ezeket sem tartják be, ha a pillanatnyi érdek úgy kívánja. Magyarán, azt csinálnak, amit csak akarnak, ebből a szempontból tehát még Svájcban sincs biztonságban semmi. Bármikor hoznak egy célzott törvényt a Spar ellen.
 
Kérdések azonban most is fakadnak. Ha a Spar rosszul gazdálkodik, miért akar a magyar állam beszállni? Ha a Spar rosszul gazdálkodik, miért oda járnak az emberek vásárolni? Illetve a leghangsúlyosabb, milyen alapon oktatja ki a céget a magyar kormány a helyes gazdálkodásról, miközben ő maga képtelen gazdálkodni (eget verő hiányok, egészségügy, oktatás, etc. alulfinanszírozása, és visítás a brüsszeli pénzért), tehát jobb volna csöndben maradni. Sőt ráadásul nem avatkozni be a piaci folyamatokba és szétrohasztani mindent.
 
Viszont tudjuk, Nagy miniszter válaszának ez a része csak terelés a maffiáról. A Spar nem az első (lásd GYSEV és a többi), ami kellene a fiúknak és a famíliának. A legelkeserítőbb azonban az, hogy amit akarnak, úgyis megszerzik, annak pedig a lerohadás a sorsa, s ez állításunkra a bizonyság maga az ország és annak kiábrándító helyzete. Erről az esetről összefoglalva: nem is titkolt céljuk volt a különadók kivetésével, meg az egyéb dehonesztáló intézkedésekkel, hogy elüldözzék a multikat. És végül: Szia Uram! Interspar üzlet érdekel? – Ennyi.
 
 

rtl.hu
Zaklatással vádolja a magyar kormányt az osztrák SPAR vezérigazgatója / 2024.03.17.
Osztrák élelmiszeripari szaklap arról ír, hogy Orbán Viktor az egyik rokonának kért részesedést a SPAR magyarországi leányvállalatából. Az ausztriai SPAR vezérigazgatója, Hans Reisch több osztrák lapnak is beszélt, és a magyar kormány „zaklatásaival” magyarázta, hogy a magyar cégük vagyonának egy részét Svájcba helyezték át. A cég a különadók miatt az Európai Bizottsághoz fordult. A kormány úgy reagált: a különadókat jogszerűnek találta az Unió Bírósága, minden más állítást pedig alaptalannak tartanak.

economx.hu
Orbán Viktor oligarchái elől menekül az osztrák Spar-csoport / 2024.03.16.
Átalakította működését és Svájcba menekítette magyarországi vagyona egy részét az osztrák tulajdonú Spar üzletlánc, amely azt állítja: így védekeznek az ellen, hogy Orbán Viktor oligarchái megszerezzék a magyar piacon második legerősebb élelmiszerkereskedelmi céget. - A Spar – mintegy 14 ezer alkalmazottjával – Magyarország ötödik legnagyobb munkáltatója. A csoport két logisztikai központot, két húsüzemet és egy vegyesüzemet, valamint 368 közvetlen üzletet üzemeltet, 273 telephelyet pedig franchise rendszerben kezelnek. A Lidl tavaly bruttó 2,78 milliárd eurós árbevételt ért el, míg a második helyezett Spar adózás előtt 120 millió eurót termelt …

 

Kapcsolódó cikkeink:

fityeszulOsztalékidő / Készült: 2023.06.01
Milliárdos lett Habony Árpád – tudtuk meg tegnap a hírekből, s azonmód vontuk meg a vállunkat. Nagy ügy – vontunk rajta még egyet –, ki nem az azok közül, akik Orbán Viktor szívének kedvesek. Aztán csordogált a nap a maga kitaposott, nyomorúságos medrében, és kiderült, többről is szó van, mint arról, hogy a kokós fiatalembernek sem lesz már anyagi gondja a hátra lévő földi élete során, hanem ez volt az a nap, amelyik, ha amúgy nem is akarta, de betekintést engedett a NER-be. Azon oldalába, amely azt mutatja, hogy hordják szét, és teszik saját széfjeikbe az ország minden pénzét a NER-bárók, lovagok és lovaginák.

orbistan1Nagy Márton és a boltosok / Készült: 2023.01.27
Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója nem is olyan régen egészen egyszerűen idiótának nevezte Nagy Márton miniszter urunkat, mégpedig egyetlen interjúban ötször is. Ebből látszik, hogy nem csak úgy kicsúszott a száján a lehangoló jelző, hanem ennek a derék írnek ez mély meggyőződése, amit a rá, illetve a cégére kivetett extraprofitadó generált. Pedig ő még nem is ismerhette miniszter urunk gyarapodó életművét, ahogyan adja elő a már nem is unortodox, hanem valóban degeneráltnak mondható gazdasági elképzeléseit, vagy nevezzük ezeket inkább jóindulatúan látomásoknak. Másfelől delirálásnak, bár nem tudjuk, ő éppen szereti-e az alapvető élelmiszert, amit a gazdája olyannyira.

tdajcs1Ryanair Saga – Gulyás is hülye, Deutsch pedig megszólal / Készült: 2022.06.24
Jó a mozi, folytatásos. Mint a sorozatoknál, úgy kezdjük mi is, hogy felidézzük villanásokként, hogy „ez történt az előző részekben”. A NER extraprofitadót vet ki a légitársaságokra, a Ryanair kijelenti, ezt tovább hárítja az utasokra, mert veszteséges. A NER fogyasztóvédelmi vizsgálatot kezdeményez a cég ellen, és vizsgálni próbálja az „árképzési technikáját”. A Ryanair azt mondja, ehhez semmi köze, egyébként kijelenti, küld egy tankönyvet Nagy Márton miniszternek „Közgazdaságtudomány hülyéknek” címmel azt elmagyarázandó, miért nincs extraprofitja egy veszteséges cégnek, és miért hülyeség rá ezt az adót kivetni.

24851054-ma9Zárótűz a Ryanair ellen / Készült: 2022.06.22
Varga Judit kis, leidiótázott (Nagy Márton) kollégájának segítségére sietett a Ryanair elleni öldöklő küzdelemben. Saját hatáskörben, mint miniszteriális feladat, soron kívüli fogyasztóvédelmi vizsgálatot rendelt el a renitens légitársaság ellen, hogy megemlegessék a magyarok istenét, alkalmasint elszedjék a pénzét, netán elüldözzék kies hazánk területéről, mert nem hajlandó részt venni Orbán színjátékában. Hogy rögzítsük – bár tudjuk, de azért mégis -, a Rayanairnek két bűne van. Az egyik – és ez a kisebbik -, hogy nyilvánosan csinált bohócot Nagy Márton miniszterből. A másik – és ez tűnik fajsúlyosabbnak -, kijelentette, a rá kivetett extraprofitadót tovább hárítja a fogyasztóra, mert nemhogy extra, de semmilyen nyeresége nincsen. A Ryanair ezzel az adóáthárítással elkezdte ásni a saját sírját.

orbistan1Márton miniszter bölcsességei / Készült: 2022.06.21
Azt hittük már, az a félelem élt mibennünk, libsikben, hogy azt a mérhetetlen űrt, amit Kásler miniszter hagyott maga után intellektusban, mókába hajó kijelentésekkel a tiszta hittől csurig átitatva, már soha senki nem fogja betölteni nekünk, és csak bolyongunk a világban árván és elhagyottan. Nagy Márton miniszter azonban, ha nem is irántunk való szívbéli jóságból, hanem inkább a belőle fakadó elemi erejű, ősi, mintegy a mélyből feltörő egyszerűségből eredően olyan pörformanszt ad elő itt már napok óta, hogy rosszkedvünk tele huss, tündöklő nyárrá változott, pedig nem is süt reánk York napsugára.