Hírek

Osztalékidő

fityeszulMilliárdos lett Habony Árpád – tudtuk meg tegnap a hírekből, s azonmód vontuk meg a vállunkat. Nagy ügy – vontunk rajta még egyet –, ki nem az azok közül, akik Orbán Viktor szívének kedvesek. Aztán csordogált a nap a maga kitaposott, nyomorúságos medrében, és kiderült, többről is szó van, mint arról, hogy a kokós fiatalembernek sem lesz már anyagi gondja a hátra lévő földi élete során, hanem ez volt az a nap, amelyik, ha amúgy nem is akarta, de betekintést engedett a NER-be. Azon oldalába, amely azt mutatja, hogy hordják szét, és teszik saját széfjeikbe az ország minden pénzét a NER-bárók, lovagok és lovaginák.

Habony Árpád a soknevű katonás miniszter üzletrészét vette át a kaszinóbizniszben, ez fialt neki szaros ötmilliárdot. Ez az a pénz, amiért az ég egy világon semmit nem kellett tennie azon kívül, hogy Fideszes, és közel ül a fazékhoz. A kaszinóboltból egyébként Garancsi is kikapott magának tavalyról tízmilliárdot, de nála ez már nem hír, ő régebb óta fölözi a pénzünket, még az is lehet, ez a tízes már csak egy kis apró, perselypénz csupán. Aztán jöttek a többi beszámolók is május utolsó napján, mert ez az a hónap, amikor elkészülnek a zárszámadások, ki lehet venni az osztalékokat a cégekből, és a neristák nem is restek ezt megtenni.
 
Sorban, egymás után lehetett olvasni, ki mennyit vett ki a közösből, kicsik, nagyok, többet, kevesebbet, Mészáros, Várkonyi, Orbán papa, Balásy, Szijj László, Kovács Ákos, etc., valahány Fidesz név a naptárban, vitték a lóvét a százmillióktól az ötven milliárdig bezárólag. Lezárult az aktus a folyamat végén, amikor is a közpénzek magánpénzzé szublimálódnak, és eltűnnek mindenféle magánszámlákon, egyéb helyeken. A tegnap volt a rablás legalizálása, a maffia átmosta a pénzt, ami immár patyolatfehér, viszont számunkra örökre szaga lesz, de mégis cseszhetjük. Más összefüggések is föltárultak azonban, mert ennek már híre van.
 
Hogy maffiáról beszélünk, az nem öncélú dehonesztálása a NER-nek, hanem a lényege maga, amiről már tanulmányok is születtek. Most pedig – jó hírünket messze víve a nagyvilágban – az Európai Parlamentnek készülnek panaszt tenni kies tájékunkon működő külföldi cégek arról, miként noszogatja őket Orbán országa, hogy a cégüket adják át a haveroknak, s ha ezt szépszerével nem akarják, milyen módon vegzálja, próbálja ellehetetleníteni őket a hatalom a hatóságaival (NAV és egyebek). De erről magyar cégek is be tudnának számolni, csak nekik nincsen hol Polttal és Pintérrel Orbán oldalán az ország.
 
Nem jönnek az uniós pénzek – egyre inkább úgy néz ki, nem is jönnek soha -, a hordát azonban etetni kell, a módszerek tehát durvulnak. Viszont be kell látnunk, kicsi és szegény ország vagyunk, nincs erőforrásunk száz oligarchát és tízezer NER-lovagot, lovaginát a végtelenségig etetni, s innen nézvést lehet olyan reményünk, hogy ezek előbb-utóbb egymást fogják fölfalni, de most még nem látszik eljönni ez az idő. Ha az utolsó garast is, de azért kipréselik belőlünk a pénzt, hiába mondja már például Cser-Palkovics, ’Fehérvár fideszista polgármestere, hogy az nem megy, a városát agyonadóztatják. Ha sokat ugrál, majd lecserélik.
 
S ha már itt tartunk, az adóknál, arról viszont egyáltalán semmilyen hír nem jött tegnap, hogy a súlyos milliárdokat osztalékként zsebre tevő oligarchákra bármilyen extraprofitadó ki lenne vetve. Míg viszont másokra nem is a nyereség, hanem az árbevétel alapján róják ki ezt, s ha emiatt fölhorgadnak – lásd Ryanair -, akkor még százmilliós büntetést is a nyakukba sóznak, hogy megtanulják, hol lakik az úristen. Mi tudjuk, a Karmelitában, ott szövögeti omló álmait, amelyekből párat meg is oszt a nagyvilággal. Utalgatások, üzenetek formájában, amit már régebben is elkezdett, amikor az osztrák vircsaftot akarta megszüntetni.
 
Most Qatarból üzent a Budapest Airportnak, hogy őket majd az emír veszi meg neki, mint ahogyan régebben Putyintól remélte az RTL Klub felvásárlását, ami miatt a legendárium szerint Simicska kiakadt, és élénk O1G-zés után lett kegyvesztett. A Közgép, amely a lázadó Lajos kezén volt, addig szárnyalt, mint manapság Mészáros, aztán tönkrement, s mit ád isten, most, hogy már nem Simicska kezén van, újra fial. Ha más nem, ez az egy történet is bizonyítja, itt nem piaci alapon, hanem pofára mennek a dolgok, ezért fog fejre állni az ország, de lehet, ezt már mi nem érjük meg. A gyerekeink talán, de nem biztos.
 
Addig működik, amíg van mit kilapátolni. Most is jut azért a jövő évi költségvetésből kétszáz milliárd Mészáros autópálya koncessziójának. Az Uniónak ez sem tetszik igazán, mint ahogyan lassan már semmi sem ebben az országban. Púp vagyunk a hátán, gennyes fekély, az ordibáló, tolvaj magyarok, de Orbánnak és a hülyéinek így is jó, sőt, lehet, még jobb, mert ki lehet evickélni belőle, és újabb ellopható pénzek után nézni keleten, Kínában és az araboknál, vagy akárhol, ahol kontroll nélkül adják. Hogy ez az ország halálos ítélete, ki nem szarja le, legalábbis a Fidesz és bávatagjai egyáltalán nem. Mind megdöglünk.
 
 

nepszava.hu
Csillagászati méretűvé dagadt a NER gazdasági birodalma, három oligarcha nyerte a legtöbb pénzt / 2023.06.03.
Ligeti Miklós, a TI jogi igazgatója szerint ez a céges kör „járadékvadászatból” él, azaz lefölözi a különféle köz- és piaci projektek hasznát. - Összesítésünk szerint csak a Fidesz-rendszer emblematikus építőipari cégei körében jóval több mint 100 milliárd forint profit termelődött tavaly, és a cégek tulajdonosai fel is vették ennek nagy részét osztalékként. De a rendszer kisebb „kalauzhalai” is jól jártak, a kormánypropagandista Rákay Philip önbevallása szerint „piacról élő” tanácsadó cége, a Norton Capital Consulting Zrt. profitja 367 millióról három és félszeresére, 1,283 milliárd forintra nőtt. Hasonlóan a papíron a közhivatalnoki fizetéséből élő miniszterelnök családjához, amely a G7 portál összesítése szerint immáron közel 100 milliárdos magánvagyon tulajdonosa. Ennek zömét a kormányfő vejéhez Tiborcz Istvánhoz köthető ingatlanberuházások adják. De az Orbán-család folyamatosan kiveszi az osztalékot a bányászati cégeiből, így csak onnan az évek alatt mintegy 10 milliárd forinthoz jutottak. A családi milliárdokhoz képest egyelőre kicsiben kezdett a tanácsadócégével 13,5 milliós nyereséget elérő Orbán Sára …

Orbán Győző egymilliárd, Tiborcz István kétmilliárd forintot vett ki osztalékként cégeiből - 2023.06.02. - Jó évük volt Orbán Viktor családtagjainak 2022-ben. Rekordnyereséget ért el a miniszterelnök apjának bányászati cége, amelyből Orbán Győző egymilliárd forint osztalékot kapott, vagyis az év minden napján 2,8 millió forintot fialt neki a bányacég. Ennél jóval többet termeltek a miniszterelnök veje, Tiborcz István vállalkozásai. A BDPST Zrt.-nek sok ingatlanbefektetése és szállodája van országszerte. Tavaly megszerezték Budapest impozáns, bár leromlott állapotban lévő szállodáját, a Gellértet is. A cégbirodalom adózás utáni nyeresége közel 22 milliárd forint lett. Tiborcz István ebből kétmilliárd forintot vett ki osztalékként, a nyereség többi részét a cégben hagyta. Orbán ennél jóval szerényebb bevallott vagyonnal rendelkezik, egy ház Felcsúton, a budai otthonuk fele, és 14 millió forint a feleségével közös számlán. Orbán Viktornak ez az összes vagyona a január végi vagyonnyilatkozata szerint. - Link: //rtl.hu/hirado/2023/06/02/politikusok-rokonai-belfold-politika-orban-viktor

444.hu
A százmilliárdos vagyon határán az Orbán-család / 2023.06.02.
Miközben az ismerten szerény körülmények között élő miniszterelnök leszegett fejjel dolgozik az országért, családtagjai rendre milliárdokat visznek haza. Reméljük, ez nem fogja megmérgezni a családi viszonyokat. - Nem lehet könnyű Orbán Viktor élete, hiszen a közismerten szerény körülmények között élő, kisebb megtakarításokkal rendelkező miniszterelnök közvetlen környezetében egymást érik a milliárdosok. Pár éve már írtunk arról, hogy Mészáros Lőrinc gazdagodása az Orbán Viktorral való évtizedes barátságát is kockára teheti, de most már Orbán családtagjai is elképesztő vagyonokat halmoznak fel, miközben a miniszterelnök leszegett fejjel, potom fizetésért harcol közös életünk előmozdításán …

hvg.hu
Bayer Zsolt cége 89 milliós pluszba fordult tavaly, 25 milliós lett az osztalék / 2023.06.02.
A Fidesz-alapító publicista vállalkozása válság idején is jól zakatol. - Szerencsés évet zárt tavaly a Bayer Zsolt vállalkozása, pedig a 2022-es év mérlegébe még bele sem számolhatta a Szerencsejáték Zrt.-től csak idén januárban kapott 40 milliós szponzorpénzt. A tavalyi év e nélkül is jól sikerült az 1100ÉV Kft.-nek, amely cég "fő tulajdonosa Bayer Zsolt publicista, aki emellett a Fidesz 5-ös számú párttagkönyvének 1988 óta, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjének pedig 2016 óta tulajdonosa." …

„A kaszinóbiznisz a jéghegy csúcsa” – online pénztárgépeket követel a Jobbik a kaszinókba - 2023.06.01. - Jókor vásárolta be magát a kaszinóbizniszbe Habony Árpád. A fideszes politikusoknak tanácsokat adó üzletember tavaly év végén vette át a honvédelmi miniszter helyét a budapesti kaszinókat üzemeltető cégcsoportban, így az idén kifizetett osztalék már őt gazdagítja. A hvg.hu írta meg először, hogy Habony Árpád érdekeltségének 5 milliárd forint jutott, a másik részvényes, Garancsi István érdekeltségének pedig 10 milliárd. A Jobbik online pénztárgépeket követel a kaszinókba. - Link: //rtl.hu/hirado/2023/06/01/kaszinok-milliardos-nyereseg-habony-arpad-garancsi-istvan

444.hu
Milliárdos bevételt termelt Szijjártó feleségének honlap és telefonszám nélküli cége / 2023.06.01.
Rejtély, hogyan találják meg a megrendelők, de 436 millió forint osztalékot mégis sikerült belőle kivenni …

444.hu
Mészáros Lőrinc 18 milliárdos osztalékot vehetett ki az építőipari cégeiből tavaly / 2023.05.31.
Tizennyolc milliárd forintnyi osztalékot vehetett ki építőipari vállalkozásaiból Mészáros Lőrinc tavaly, derül ki a cég beszámolójából. A leggazdagabb magyar első és sokáig legfőbb cége, a Mészáros és Mészáros Zrt. idén megtriplázta az éves árbevételét: 21,9 milliárd forintról 74,3 milliárdra, amiből 17,3 milliárd tiszta profit maradt …

444.hu
Busásan megéri Rogánnak dolgozni / 2023.06.01.
Kormánypropaganda és állami hirdetések legyártása és terjesztése, valamint rendezvények szervezése. Ezekre kaptak lényegében monopóliumot Rogán Antaléktól Balásy Gyula cégei. És mindez továbbra is óriási üzlet - derült ki a most publikált éves mérlegekből …

444.hu
Nem termel nyereséget Orbán Ráhel bababoltja / 2023.05.31.
55 millió forint veszteséggel zárta 2022-t az Odu Store Kft., az Orbán Ráhel 100 százalékos tulajdonában lévő elit bababolt – írja a hvg.hu. A céget 2021-ben alapította a 60 esztendős magyar miniszterelnök lánya, ám az első néhány hónapjában és az első teljes évében is veszteséget termelt.

g7.hu
Lehet óránként 35 millió forint bevételt csinálni az építőiparban / 2023.05.31.
A Market Zrt. két év alatt több mint 50 milliárd forintnyi osztalékot fizetett ki tulajdonosainak, köztük Orbán Viktor túravezetőjének. - Először lépte át a 300 milliárd forintot magyar építőipar vállalat árbevétele. Ez még néhány évvel ezelőtt is elképzelhetetlennek tűnt: 2020-ban 200 milliárd feletti cég sem volt, 2017 előtt pedig a 100 milliárdot is csak a Fidesz-pénztárnok Simicska Lajos Közgépének sikerült túlszárnyalnia …

444.hu
Tiborcz István vagyonkezelője tavaly annyi profitot termelt, mint a vállalat addigi története alatt összesen / 2023.05.31.
Továbbra is exponenciálisan emelkedik Tiborcz István vagyonkezelőjének nyeresége, a BDPST Zrt. 2022-ben 21,6 milliárd forintos profitot termelt, ami közel annyi, mint a vállalat történetének teljes korábbi profitja, írja a G7.

444.hu
200 milliárdért üzemeltetheti a hazai autópályákat Mészáros Lőrinc és Szíjj László / 2023.05.30.
A 2024-es költségvetés tervezetéből kiderült, hogy a kormány 200 milliárd forintot tervezett be a gyorsforgalmi úthálózat rendelkezésre állási díjának fedezetére – írja a hvg.hu. - A konstrukció úgy néz ki, hogy az állam minden évben rendelkezésre állási díjat fizet a koncesszornak az üzemeltetésért, aki az első tíz évben jelentős fejlesztéseket is végrehajt. A szerződés azon részeit, amelyekből kiderülne, hogyan alakul a rendelkezésre állási díj a 35 éves időtávon, a kormány nem hozta nyilvánosságra, de márciusban a Fővárosi Törvényszék – egyelőre nem jogerős – ítéletben kötelezte a Nemzeti Koncessziós Irodát (NKI) a szerződés mellékleteinek kiadására …

 

Kapcsolódó cikkeink:

annyit_erAz út közepét fölveri a gyom / Készült: 2023.04.05
Lázár János, amikor még filozopter volt, felállította a Fidesz alaptételét az életre vonatkozóan, egyszersmind kijelölve azt a mezsgyét is, amelynek mentén érdemes leélni (szerinte). Hiába egy kereszténységet hazudó csürhe tagja Lázár J., eszméiben kőkemény materialista, mikor is ezt az értelmet és egyedül üdvözítő igazságot az anyagi javakban határozta meg, mint emlékezhetünk: „Akinek nincs semmije, az annyit is ér”. Innen fakad az, hogy a pártja mindent meg is tesz, hogy jelesnek vélt tagjai, rajongói, s akiket fontosnak gondol a központi bizottság, efféle anyagi javakban hiányt ne szenvedjenek, s itt kapcsolódik működésükhöz a második tétel magának Orbánnak tulajdonítva: „Senkit nem hagyunk az út szélén”.

7rkdm73pih4Az ügy, amellyel Orbánt vaskos hazugságon fogták / Készült: 2020.04.27
A miniszterelnök mindenesetre azt gondolja, mindent megtehet. Ő működteti a propagandagépezetet amivel sok millió honfitársunk elől elzárhatja az alcsútdobozi luxus látványát” – kommentálta Hadházy Ákos legfrissebb Facebook posztjában az Orbán-család hatvanpusztai kúriáján folyó „elképesztő” építkezést. Járvány ide, járvány oda „az eddig látottnál is grandiózusabb föld alatti munkálatokba kezdtek” – írta a független országgyűlési képviselő, aki januárban hozta nyilvánosságra az általa kiderített – dokumentumokkal és fényképekkel bizonyított –  ügyet. Most utánanézett az építkezésnek. Ez az ügy, amelyben Orbánt egyébként vaskos hazugságon fogta Hadházy a munkájával.

habonyosHabony Árpád: Én lenni magyar diplomat / Készült: 2019.05.30
Fizetést nem kap, jövedelme nincs, ez azonban nem gátolja meg abban, hogy az átlagosnál nagyobb lábon éljen. Néhány éve egy ibizai klub reklámfilmjében láthattuk, bérelt belvárosi lakásának falát a Szépművészeti Múzeumból kölcsönzött márkás festmények borították. Mostanra kiderült, hogy diplomata-útlevele is van. Olvasóink már bizonyára kitalálták: ő Habony Árpád, az ember, aki - Orbán Viktor közlése szerint - nem szerepel a kormány fizetési listáján.

apoltBolondokháza / Készült: 2019.01.15
Bezárták a fővárosban a Merényi Kórház pszichiátriáját. Érdekes fejlemény, különösen, ha arra gondolunk, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere éppen az ilyen páciensekre lett optimalizálva, akik akár saját érdekeik ellen is képesek támogatni a Vár Fura Urát.

ovi_csaladEz már a család pénze / Készült: 2018.08.23
Ritka eset, hogy egy hír egyszerre vállrándítást sem érő evidencia, és korszakhatárt jelentő fejlemény. Most mégis ez a helyzet.